Hírolvasó

2018. február 24. – Szombat, Szent Mátyás apostol (Jn 15,9-17)

Napi evangélium - 14 óra 44 perc
Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!” Jn 15,9-17

Elmélkedés

Szent Lukács evangélista az Apostolok Cselekedeteiben beszámol arról, hogy az Úr mennybemenetelét követően, de még a Szentlélek pünkösdi kiáradása előtt Jeruzsálemben gyűlést tart a tizenegy apostol. Céljuk az, hogy az áruló Júdás helyébe válasszanak valakit, s így újra teljes legyen a Tizenkettő csoportja (vö. ApCsel 1,15-26). Olyan személyt akarnak választani, aki velük együtt fog majd tanúskodni Jézus feltámadásáról és átveszi az apostoli szolgálatnak és hivatásnak a helyét, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott. Közös imádságuk után így választották meg Mátyást, akit a mai napon ünneplünk. Mátyás is Jézus tanítványi köréhez tartozott, vele járt tanító útja során, látta csodáit és személyesen hallotta tanításait. Mindez feltétele a Krisztusról szóló tanúságtételnek. Néhány nap múlva a Szentlélek eltölti a tizenkét apostolt, erőt adva nekik a tanúságtételhez.

Az ünnep evangéliumában Jézusnak az utolsó vacsorán elhangzott szavait olvassuk: „Maradjatok meg az én szeretetemben!” Júdás, aki a többiekkel együtt mindvégig együtt volt az Úrral, nem maradt meg az ő szeretetében. Szívét lefoglalta a kapzsiság, engedett a kísértésnek, hűtlenül elfordult Mesterétől. Az apostoli hivatásra csak az méltó, aki hűségesen kitart Jézus mellett. Jézus engem is arra hív, hogy tanúságot tegyek róla.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyám, te irgalmas szívvel hívsz engem, hogy találkozzak veled. Te nem elítélsz, hanem kiemelsz bűneimből és elindítasz egy új úton. Be kell ismernem, hogy sokszor ítélkezem embertársaim felett, és köveket ragadnék a kezembe, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. A könyörtelen ítélkezés elnyomja szívemben a megbocsátás lelkületét. Te feltétel nélkül megbocsátasz mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni, s gyakorolni embertársaim felé. Segíts, hogy szívemben őszinte bűnbánat ébredjen, és tudjak mindenkinek megbocsátani!

2018. február 23. – Péntek (Mt 5,20-26)

Napi evangélium - p, 2018-02-23 00:00
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!” Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak azután térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat! Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted. Mt 5,20-26

Elmélkedés

A mai evangéliumban az egyes ószövetségi törvények felidézése után Jézus sorra megfogalmazza elvárásait tanítványaival, követőivel szemben, mintegy új parancsot adva. A krisztusi új törvény nem törli el az ószövetségi törvényt, hiszen annak a maga idejében megvolt az értelme és célja, de tökéletessé akarja azt tenni abban az értelemben, hogy visszataláljon eredeti céljához. A törvényhez kapcsolódó farizeusi törvénymagyarázatok az évszázadok folyamán kissé eltérítették azt az isteni szándéktól. Amikor Jézus a törvények hiteles értelmezőjeként, magyarázójaként lép fel, akkor mindig az a szándék vezérli, hogy rávilágítson a helytelen értelmezésekre és megmutassa, mit is kell tennie az embernek, hogy vallásossága Istennek tetsző legyen.

Azért kell az isteni törvényeket ismernünk, helyesen értelmeznünk és megvalósítanunk, mert ez vezet minket az örök életre, az üdvösségre. Nem nekünk kell kitalálnunk azt, hogy mit kell tennünk üdvösségünk érdekében, hanem követnünk kell Isten útmutatásait, amelyek az ő parancsaiban mutatkoznak meg. Ne elviselhetetlen teherként és ne megvalósíthatatlan feladatként tekintsünk a parancsokra, hiszen azok lelkünk javát szolgálják. A törvények Isten akarata szerinti megtartása azt jelzi, hogy komolyan vágyakozunk és törekszünk az üdvösségre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége.

2018. február 22. – Csütörtök, Szent Péter apostol székfoglalása (Mt 16,13-19)

Napi evangélium - cs, 2018-02-22 00:00
Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.” Mt 16,13-19

Elmélkedés

Amikor az apostolok Jézus mennybemenetelét követően szétszéledtek Jeruzsálemből, Péter Antióchiába került. Ennek a városnak lett a püspöke mindaddig, míg Rómába nem indult. A mai ünnep az ő antióchiai püspöki tevékenységének állít emléket. Székfoglalásának napja a katolikus hagyomány szerint a Jézus Krisztus által alapított Egyház egységét jelképezi. Az Úr Jézus egyetlen Egyházat alapított és ennek vezetését a tizenkét apostol egyikére, Péterre bízta. Krisztus szándékának megfelelően Péter és utódai, a római pápák minden korban a Jó Pásztor példája szerint vezetik az Egyház közösségét, megerősítve hitükben a Krisztushoz tartozókat. A pápa egyik feladata a hit, a szentségek és a közösség egységének védelme és előmozdítása.

Szembe kell néznünk azzal a sajnálatos ténnyel, hogy Egyházunk történelme folyamán a szakadások okozták mindig a legnagyobb sebet Krisztus Testén. Bár a különféle keresztény közösségek részéről erős törekvés mutatkozik a hitbeli egység megteremtésére, ennek megvalósulása időbe telik. A szeretet egysége viszont könnyen megvalósítható a keresztények részéről, bármelyik egyházi közösséghez tartozzanak is. Fel kell ismernünk azt, hogy az egységet Krisztus mindig is óhajtotta, s ennek alapja egyedül ő lehet. Krisztushoz tartozásunk segítsen minket a szeretet mindennapi megélésében minden keresztény testvérünk felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközéül gyarló embereket választasz, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

2018. február 21. – Szerda (Lk 11,29-32)

Napi evangélium - sze, 2018-02-21 00:00
Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.” Lk 11,29-32

Elmélkedés

Az ószövetségi idők egyik jól ismert személyét, Jónás próféta alakját idézi fel Jézus hallgatósága számára a mai evangéliumban. Jónás azt a küldetést kapta Istentől, hogy hirdessen bűnbánatot a Ninive városában élőknek. Nagy vonakodás és kitérő után Jónás elkezdi hirdetni a bűnös városban, hogy térjenek meg, különben Isten büntetése utoléri őket. A város lakói hallgattak szavára és bűnbánatot tartottak. Jónás azonban nem örült annak, hogy szavai ilyen pozitív fogadtatásra találtak, hanem megütközött azon, haragra gerjedt amiatt, hogy Isten ennyire irgalmas és megbocsátó, azaz nem fordult büntetéssel a niniveiek felé.

Jónás esete azt tanítja, hogy a bűnbánó ember jogosan érez örömet, felszabadultságot, amikor megtapasztalja az isteni irgalmasságot. Ugyanakkor annak is örüljünk, hogy Isten másoknak is megbocsát! Ha ugyanis tudunk őszintén örvendezni annak, hogy Isten megbocsátásának köszönhetően megszabadulunk bűneink súlyától, ugyanezt az isteni megbocsátást ne sajnáljuk másoktól. A megbocsátás az irgalomban gazdag Isten mindenkinek szóló ingyenes ajándéka. A kiengesztelődésben Isten a kezdeményező, ő hív minket bűneink megbánására. A bűntől való szabadulás és az Istennel való kegyelmi közösség útját Krisztus mutatja meg nekünk, általa jutunk el az irgalmas Atyához.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

2018. február 20. – Kedd (Mt 6,7-15)

Napi evangélium - k, 2018-02-20 00:00
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.” Mt 6,7-15

Elmélkedés

Tanítványai kérésére Jézus a mennyei Atyához szóló imádságot mond, tanít övéinek, erről olvasunk a mai evangéliumi részletben. A Miatyánk imádság után pedig annak egyik kérését fejti ki részletesebben, mégpedig azt, amelyik a megbocsátásról szól. Mindenki olyan mértékben részesül Istentől a megbocsátásban, amilyen mértékben ő bocsát meg ellene vétő felebarátjának.

Az Egyház küldetése minden korban az, hogy folytassa az Úr Jézus munkáját. Ennek részeként az igehirdetés főként a nagyböjti időszakban nem hallgathat a megtérés fontosságáról, hanem arra irányul, hogy az emberi szívekben felélessze a bűnbánatot és emlékeztesse a bűnbánókat Isten végtelen irgalmára, amely nagy ajándék számunkra. A bűn személyiségének legmélyén sebzi meg az embert, aki ettől a sebzettségtől egyedül Isten gyógyításának köszönhetően tud megszabadulni. Jószándékkal és kellő tapintattal hívjuk fel az emberek figyelmét arra, hogy nem a bűnök tagadása, hanem azok őszinte beismerése vezet ahhoz, hogy Isten elé tegyük azokat. Emlékeztetnünk kell arra is, hogy a keresztény ember bűnbánata csak akkor valódi, ha Isten iránti szeretetből és nem csupán félelemből, a bűnökért járó büntetéstől való félelemből fakad. A bűnbánónak komolyan kell törekednie arra, hogy levesse magáról a régi embert és újjászülessen Krisztusban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te kicsinnyé lettél, amikor Isten létedre emberi testet vettél fel és közöttünk éltél. Egész életeddel példát adtál nekünk a kicsik alázatos szolgálatára. Taníts minket arra, hogy felismerjünk téged minden emberben, a kicsinyekben is és téged szolgáljunk mindenkiben!

2018. február 19. – Hétfő (Mt 25,31-46)

Napi evangélium - h, 2018-02-19 00:00
Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!” Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre. Mt 25,31-46

Elmélkedés

Jézus példabeszéde, amit a mai evangéliumban olvasunk a végső idők ítéletét állítja elénk, amely során majd arról kell számot adnunk Istennek, hogy földi életünk során gyakoroltuk-e az irgalmasság cselekedeteit, azaz a szeretet jótetteivel fordultunk-e rászoruló embertársaink felé. Az irgalmasság testi és lelki jócselekedeteinek gyakorlására akkor leszünk képesek, ha a másik emberben valóban Krisztust látjuk és a nélkülözők arcán észrevesszük a szenvedő Krisztus arcvonásait. A rászorulók iránti odafigyelés és segítségnyújtás kiváló eszköz ahhoz, hogy a nagyböjt folyamán találkozzunk az Úrral.

Az irgalmasság gyakorlását érdemes összekötnünk a szentgyónással, amit semmiképpen se felejtsünk el a nagyböjti időben. Előfordul, hogy a gyóntató pap ilyenkor elégtételként valamilyen jócselekedet végzését kéri tőlünk. Tegyük ezt meg örömmel! Ne keressünk kifogásokat és ne hivatkozzunk saját szegénységünkre! Legyünk valóban nagylelkűek! És ha a gyóntató lelkiatya esetleg valamilyen más jellegű elégtételt javasol, akkor is vállalhatunk önként még valamilyen jócselekedetet. Önként vállalt lemondásainkkal és önmegtagadásainkkal egyesülünk a szenvedő Krisztussal, akinek önfeláldozása révén szereztük meg a bűneink bocsánatát. Legyünk buzgók és találékonyak a jócselekedetek gyakorlásában, s azokért ne várjunk az emberektől semmiféle elismerést!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, aki haláloddal és föltámadásoddal kinyilatkoztatod az Atya szeretetét, hiszünk benned és bizalommal mondjuk neked ma is: „Jézusom, bízom benned, irgalmazz nekünk és az egész világnak!”

Szent II. János Pál pápa

2018. február 18. – Nagyböjt 1. vasárnapja (Mk 1,12-15)

Napi evangélium - v, 2018-02-18 00:00
Abban az időben a Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Amikor Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Mk 1,12-15

Elmélkedés

A megtérés útja

Nagyböjt első vasárnapján Jézus megkísértését tárja elénk az evangélium. A Márk evangélista szerinti változat meglehetősen szűkszavú, amelyből annyit tudunk meg, hogy negyven napos pusztai tartózkodása idején a sátán megkísértette Jézust. A Máté szerinti változat már részletesebben írja le az eseményt, érdemes azt röviden felidéznünk. Ő három kísértést említ, a gonosz három próbálkozását. Először a sátán azt kéri Jézustól, hogy a köveket változtassa kenyérré, mert a pusztában nincs más étele. A második kísértésnél azt kéri, hogy a jeruzsálemi templom párkányáról vesse le magát Jézus és mutassa meg, hogy Isten angyalai vigyáznak rá. A harmadik próbálkozásnál a világ gazdagságát ajánlja fel Jézusnak, ha őt és nem az egyetlen Istent imádja. Lukács evangélista szintén ezt a három kísértést sorolja fel.

Krisztus mindannyiszor visszautasítja a kísértéseket, legyőzi azokat, s ezzel reményt ad számunkra, hogy a gonosz csábításait mi is vissza tudjuk utasítani. Miért fontos ez? A keresztény hit nem diadalmenet, hanem küzdelem a gonosszal szemben. A sátán nem fárad bele, hogy megkísértse, azaz az isteni törvények útjáról eltérítse, az egyetlen Isten imádásától eltávolítsa az embert. Fel kell ismernünk ezeket a kísértéseket és el kell utasítanunk azokat!

A pusztai jelenet után megkezdődik Jézus nyilvános fellépése. A gonosz tehát nem tudta eltéríteni őt küldetésétől, elkezdi megvalósítani azt, amit az Atya kér tőle. Keresztelő János működése véget ért, most kezdődik Jézusé. Az evangélista két mondatba sűríti bele azt, amit az Úr hirdetni fog három éven keresztül tanító útja során az embereknek: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Jézus egész működése során találkozni fogunk az Isten országának meghirdetésével és megvalósulásával. Az ország annak köszönhetően terjed, hogy az emberek bűnbánatot tartanak, elfogadják az Isten irgalmasságáról szóló örömhírt.

„Betelt az idő” - mondja Jézus. Eljött az üdvösség ideje. Ami Isten üdvözítő tervében szerepelt, amit a próféták által az idők folyamán többször megerősített és amit Keresztelő János hirdetett, az most megvalósul. Isten most valósítja meg azt, amit régtől tervezett, az emberek megváltását. Mivel az üdvösség csak Istentől jöhet, ezért annak idejét is csak ő határozhatja meg. A nagyböjti időszak mindannyiunk számára Istentől kapott kegyelmi idő.

„Térjetek meg!” - hirdeti Jézus, s ez a felszólítás minden kor emberének, nekünk is szól. A nagyböjt ugyanis a bűnbánat ideje. A böjti idő a megváltás titkának, Krisztus szenvedésének és feltámadásának ünnepére készít fel. A megtérés elmélyít minket a jó megismerésében. A megtérés elmélyíti bennünk azt a tudatot, hogy bűnösök vagyunk, de ez nem jelenti vesztünket, hiszen az irgalmas Isten megbocsát nekünk. Lehetetlen, hogy az ember egyedül, csak a maga erejével megszabaduljon a bűntől. A bűntől Isten szabadít meg minket. A megtérés útjára, a bűnbánat útjára nem egy büntetni akaró, hanem egy megbocsátó Isten vezet. Ha rálépünk a bűnbánat útjára és alázattal tesszük meg azon az Isten felé vezető lépéseket, akkor észrevesszük, hogy a bűn sötétségén túl felragyog a kegyelem világossága, melyet Krisztus, a Megváltó ad nekünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te szabadnak teremtettél bennünket, hogy mindig a magasba vonzzon minket a vágy és állandóan felfelé, az ég, a mennyország felé törekedjünk. A gonosz lélek, a sátán, foglyul ejt bennünket, bezár bűneink ketrecébe. A bűnök annyira megnyomorítják életünket és olyannyira földhözragadttá tesznek minket, hogy már szinte el is felejtjük, hogy hol van a mi igazi otthonunk. Ekkor küldöd el nekünk a megváltó Jézust, aki kihoz bennünket bűneink ketrecéből, felemel minket, újra megmutatja számunkra a magasságot, a fényt, Isten gyermekeinek szabad életterét. Belőle merítünk erőt, hogy visszatérjünk eredeti életünkbe, amit te készítesz nekünk, és újra az ég, a mennyország legyen a mi otthonunk.

2018. február 17. – Szombat (Lk 5,27-32)

Napi evangélium - szo, 2018-02-17 00:00
Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?” Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!” Lk 5,27-32

Elmélkedés

A mai evangéliumban a vámos Lévi meghívásáról és megtéréséről olvasunk, akinek személye azonos Máté apostol és evangélista személyével. Az eset azt mutatja, hogy nem önmagában az Úr hívása, hanem annak elfogadása eredményezi az élet megújulását. Lévi elfogadja ezt a hívást, megérzi egy új, teljesebb élet lehetőségét és nagylelkűen elindul a tanítványi úton. Kész mindenét elhagyni, hogy Jézus követője legyen. Ez megtérésének csalhatatlan jele.

A nagyböjti idő az Úr felé fordítja tekintetünket. Megértjük, hogy Krisztus személyében jött el közénk a Megváltó és önfeláldozásának köszönhetően nyertük el a megváltást. Remélhetőleg megértjük azt is, hogy felesleges igaz voltunkat hangoztatni Isten előtt, hiábavaló dicsekednünk vallási cselekedeteinkkel, hiszen akkor nem tudja felkínálni nekünk gyógyító, lélektisztító segítségét. Jézus ezt mondja ugyanis: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!” Őszinte bűnbánattal fordítsuk tehát tekintetünket az Úr felé! Isten végtelen irgalommal tekint ránk és nem nézi sorozatos lázadásainkat, engedetlenségeinket, hanem újra és újra szeretetének jelét mutatja. Engedjük, hogy a gyengeségeink felé forduló Isten meggyógyítsa bűntől sebzett szívünket, megerősítse lelkünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!

2018. február 16. – Péntek (Mt 9,14-15)

Napi evangélium - p, 2018-02-16 00:00
Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.” Mt 9,14-15

Elmélkedés

A nagyböjti időszak arra hív minket, hogy Krisztus halálának és feltámadásának titkát szemlélve rátaláljunk a vele való egyesülésre, teljes egységre. Ez az idő jó alkalom arra, hogy megújítsuk vallási életünket. Ennek része az imaélet megújítása, hogy imádságunk ne maradjon felszínes, ne merüljön ki csupán evilági dolgok kérésében, hanem egész életünket átjárja Isten szava s akarata. A megújulás másik területe az adakozás, a szegények megsegítése, amelyet a Biblia szóhasználata szerint alamizsnálkodásnak is nevezünk. Ennek helyes módja, ha nem csupán feleslegünkből adakozunk, hanem valóban nagylelkűen segítjük a nehéz körülmények között élőket. A harmadik terület pedig a böjtölés, amiről a mai evangéliumban is szó esik. A testi kívánságok fékezése, korlátozása azt a célt szolgálja, hogy jobban oda tudjunk figyelni a lelki szükségletekre és azokra az ajándékokra, amelyeket Isten ad nekünk lelki épülésünkre. Ne féljünk a lemondástól, ne féljünk az áldozatvállalástól!

E nagyböjti gyakorlatok, lehetőségek segítsenek minket abban, hogy még buzgóbban és még nagyobb bizalommal forduljunk az irgalmas Isten felé! Az irgalmas Isten állandó közeledése és közelsége segítsen minket, hogy egyre nagyobb örömmel fogadjuk el Krisztus szeretetét és nagylelkűen adjuk azt tovább embertársainknak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, fölajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.

2018. február 15. – Csütörtök (Lk 9,22-25)

Napi evangélium - cs, 2018-02-15 00:00
Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad.” Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha a egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?” Lk 9,22-25

Elmélkedés

A mai evangélium világossá teszi számunkra, hogy hová vezet nagyböjti utunk: Jézus keresztjéhez. Az Úr arról beszél tanítványainak, hogy szenvedés és halál vár rá, valamint említést tesz feltámadásáról is. Egykori és mai tanítványaihoz egyaránt szól kérése: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem!” A nagyböjti idő megújuló tapasztalat számunkra, hogy felfedezzük Isten szeretetét, valamint megértsük azt, hogy életünk keresztjeinek hordozásával válunk Krisztus tanítványaivá.

A keresztre, a megfeszített Krisztusra tekintve megértjük a mennyei Atya végtelen irgalmát és szeretetét, amely kiárad az emberek felé. A kereszt nem csupán tekintetünket vonzza, hanem személyünket is. Jézus mondta: „ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok” (Jn 12,32). De nem csak önmagához hív, vonz bennünket a megfeszített Úr, hanem az Atyához is vezet minket. Krisztus azért vonz minket, mert egyesülni akar velünk, szeretetközösséget szeretne velünk létesíteni. Vonz minket, hogy közeledésünkkel viszonozzuk az Atya szeretetét és megtanuljuk embertestvéreinket is úgy szeretni, ahogyan Krisztus szeret minket. A kereszt szemlélése és a szenvedő Krisztussal való lelki egyesülés arra késztet bennünket, hogy megnyissuk szívünket felebarátaink felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örök Atya, tekints irgalmas szemmel az egész emberiségre, különösen a szegény bűnösökre, akiket Jézus legirgalmasabb szíve oltalmaz. Az ő keserves kínszenvedése által könyörülj rajtunk, hogy irgalmad mindenhatóságát dicsérjük mindörökké.

2018. február 14. – Hamvazószerda (Mt 6,1-6.16-18)

Napi evangélium - sze, 2018-02-14 00:00
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát osztasz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te adsz alamizsnát, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is. Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Mt 6,1-6.16-18

Elmélkedés

A mai nappal, hamvazószerdával elkezdődik a nagyböjt, a húsvéti előkészület ideje. Lelki zarándoklat ez az időszak számunkra Krisztus keresztjéhez, majd pedig az üres sírjához. Az úton elkísér minket Jézus tanácsa: újítsuk meg imaéletünket, legyünk készségesek az adakozásra, a szegények megsegítésére, valamint a böjt segítségével korlátozzuk kívánságainkat, igényeinket. Erről a három dologról, a helyes imáról, az adakozásról és a böjtölésről szól a mai evangélium. Mindhárom esetében Isten tetszését szeretnénk elérni és nem az emberek szemében akarunk nagyobbnak látszani.

A nagyböjti időszak alkalmas arra, hogy kifejezzük Istennek hálánkat a megváltásért. Isten üdvözítő jelenlétét közöttünk és az élet nehézségei közepette akkor fogjuk észrevenni, ha megtérünk és bűnbánatot tartunk. Isten fáradhatatlanul hív minket arra, hogy tartsunk bűnbánatot, vegyük észre, hogy a bűn levertté tesz minket, a mélybe taszít, s egyedül Isten irgalma képes minket felemelni. Isten megmutatja számunkra az utat az ő szeretete felé, amely annak jele, hogy mindig gyermekeiként tekint ránk. Legyen ez a most kezdődő nagyböjti zarándokút mindannyiunk számára a megtérés útja! Találjunk vissza az irgalmas Atya házába, aki mindenkor megbocsát! Találjunk rá Krisztusra, aki az új élet teljességét nyújtja nekünk! Találjunk rá a Szentlélekre, aki a lelki megtisztulás és megújulás forrása!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

2018. február 13. – Kedd (Mk 8,14-21)

Napi evangélium - k, 2018-02-13 00:00
A tanítványok egy alkalommal áthajóztak a Genezáreti-tavon. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és csak egy kenyerük volt a bárkában. Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!” Ők egymás közt arról beszélgettek, hogy nem hoztak magukkal kenyeret. Jézus észrevette, és így szólt: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem fogjátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt válaszolták: „Tizenkettőt.” „És amikor hetet törtem meg négyezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték: „Hetet.” Erre újra megjegyezte: „Hogyan lehet, hogy még mindig nem értitek?” Mk 8,14-21

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban arról olvastunk, hogy Jézus visszautasította az égi jelet követelő farizeusokat, ma pedig arról, hogy a tanítványok látják ugyan a Mesterük által véghezvitt jeleket, de nem értik azokat. A farizeusok ebben az esetben kortársaikat, egy hitetlen nemzedéket jelképeznek, akik várják ugyan a Messiást, de nem ismerik fel őt eljövetelekor. Ugyanakkor a tanítványok sincsenek könnyű helyzetben, az értetlenség őket is megkísérti. Jézus feddése, számonkérése jogos. Ha korábban a tanítványok két alkalommal is megtapasztalták a kenyerek megszaporítását, miért jelenthet most gondot számukra az a tény, hogy csupán egy kenyerük van? Ha előzőleg láthatták, hogy az isteni gondviselés képes segíteni bármilyen szükséghelyzetben, akkor most miért tölti el őket az aggodalom?

Jézus számszerűen felidézi, hogy az első kenyérszaporítás alkalmával mindössze öt kenyér volt, de ötezren jóllaktak, a másodiknál pedig a hét kenyér volt elég négyezer embernek. E számokra a tanítványok is pontosan emlékeztek, de a csoda lényegét mégsem értették meg. Jézus nem emberi hatalommal cselekszik, hanem isteni erejének birtokában tud csodákat tenni. Ezt kellene megértenie minden tanítványának, nekem is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szeretettel valósítsd meg ránk vonatkozó akaratodat azáltal, hogy minden nap irgalmas karjaidba veszel minket. És ha eljön a végső „átmenet” pillanata, add, hogy derűs szívvel induljunk, nem sajnálva azt, amit magunk mögött hagyunk, hiszen ha a hosszú keresés után Veled találkozunk, újra megtalálunk minden igazi értéket, amit itt a földön megismerhettünk. És újra találkozunk mindazokkal, akik előttünk távoztak el a hit és a remény jelében.

Szent II. János Pál pápa

2018. február 12. – Hétfő (Mk 8,11-13)

Napi evangélium - h, 2018-02-12 00:00
Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára. Mk 8,11-13

Elmélkedés

A mai rövid evangéliumi szakasz azzal kezdődik, hogy farizeusok jönnek Jézushoz. Jövetelük egyáltalán nem jószándékból fakad, hanem vallási kérdésekben akarnak vitatkozni Jézussal, további jelet kértek tőle. Vélhetően olyan jelről van szó, amellyel Jézus egyértelműen bizonyítja, hogy ő a Messiás. A farizeusoknak minden bizonnyal tudomásuk volt a kenyérszaporítás csodájáról. Ennek azért van jelentősége, mert a korabeli gondolkodás szerint a világba érkező Messiás úgy fog kenyeret adni a népnek, ahogyan az ószövetségi időben Isten manna kenyérrel táplálta a pusztában vándorló népet. De a farizeusok mégsem elégedettek ezzel a jellel, a kenyérszaporítással, hanem újabb jelet, bizonyítékot kérnek Jézustól, aki viszont nem teljesíti kérésüket. Csodás módon segített a szükséghelyzetben lévő embereken, de nem tesz csodát azért, hogy bárki számára is bizonyítsa isteni hatalmát.

A jelenet egy érdekes kifejezése megvilágítja Jézus érzületét: a farizeusok kérése hallatán „lelke mélyéből felsóhajtott.” Megérintette őt ezeknek az embereknek a hitetlensége. Megrendülten hallgatja a kérést, lelke legmélyén érzi, hogy nem szabad azt teljesíteni, mert szinte olyan ez a kérés, mint amikor megkísértése alkalmával a sátán kéri őt a pusztában, hogy a köveket változtassa kenyérré.

A jelenet figyelmeztessen minket arra, hogy nagyon fontoljuk meg, mit kérünk Istentől!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Adj szeretteimnek jó egészséget és boldogságot, hitet és szeretetet, igaz lelki életet, ajándékozd nekik békédet, amelyet nem kaphatnak meg a világtól. Engedd, hogy védelmed alatt boldog közösséggé váljunk; hogy mindig szeretettel és hűséggel viseljük el, ami ér bennünket; hogy mindig osztozzunk egymás örömében és bánatában. Adj esőt, hogy amikor szeretteim elcsüggednek és keserű csalódás éri őket, mindig vigasztalást, menedéket, támaszt jelenthessek számukra.

2018. február 11. – Évközi 6. vasárnap (Mk 1,40-45)

Napi evangélium - v, 2018-02-11 00:00
Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, és mindjárt elküldte ezekkel a szavakkal: „Vigyázz, ne szólj erről senkinek egy szót sem, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért mutasd be a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik”. Ám az, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább kint, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek. Mk 1,40-45

Elmélkedés

Irgalomból fakadó tett

Jézus nyilvános működésének első napjait Márk evangélista meglehetősen sűrítve közli. Az események gyorsan következnek egymás után. Jézus meghívja az első tanítványokat, kiűzi az ördögöt egy megszállottból, betegeket gyógyít, köztük Péter anyósát, majd pedig sietve továbbindul, hogy máshol is tanítsa az embereket. Ezek után az evangélista kissé lelassítja az események menetét, több időt szentel azok bemutatására. A leprás ember meggyógyítása már ezt a jellegzetességet hordozza magán, hiszen itt már a beteg és Jézus beszélgetését is közli. Természetesen a korábbi gyógyítások alkalmával is beszélhetett Jézus a gyógyulni kívánó személyekkel, csupán az evangélista nem rögzítette ezeket. Most végre nagyobb jelentőséget tulajdonít e párbeszédeknek, hiszen belőlük megismerheti az olvasó a betegek indítékait és hitét, amelyek tanulságként szolgálnak számára.

A leprás ember meggyógyítása az első olyan csoda, amely már egészen részletes. A bibliai időkben mindenféle súlyos bőrbetegséget leprának neveztek, ezek abban a korban gyógyíthatatlannak számítottak. A leprás beteg a zsidó törvények szerint tisztátalan volt, azaz nem vehetett részt az istentiszteleteken, valamint nem érintkezhetett a társadalom többi tagjával. Ennek nyilvánvalóan elsősorban egészségügyi oka volt, ilyen módon igyekeztek megakadályozni a betegség terjedését, a további fertőzéseket. A beteg elszigeteltségének valós helyzetét jól jellemzi, hogy egyedül megy Jézushoz, őt tehát nem a rokonai vagy a barátai viszik, mint némely más esetben. Ez egyúttal az akkori leprás betegek helyzetét is jelzi, senki nem törődött velük, senki támogatására nem számíthattak.

A történetben szereplő leprás, amikor Jézushoz ér, azonnal térdre borul előtte és így adja elő kérését. Leborulásában észrevesszük az alázat, a gyenge ember alázatát a hatalommal rendelkező Isten előtt. Szavaival azt fejezi ki, hogy hisz, mégpedig feltétel nélkül hisz Jézus gyógyító hatalmában, erejében. Ezt mondja az Úrnak: „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!”

Nem mehetünk el szó nélkül amellett, ahogyan az evangélista jelzi Jézus reakcióját. Az Úr még nem mond semmit, nem kérdez semmit, nem tesz semmit, hanem „megesett rajta a szíve.” Több ez, mint szánalom vagy együttérzés. Ez irgalom, amely teljes mélységében átérzi a beteg nyomorúságát. Irgalom, amellyel Isten fordul az ember felé. Irgalom, amely képes szabadulást hozni annak, aki hisz. Irgalom, amely Isten ingyenes ajándéka. Irgalom, amely nem szavakban, hanem cselekedetekben nyilvánul meg. Ez az irgalom indítja Jézust arra, hogy csodát tegyen a leprással, megszabadítsa őt betegségétől.

A gyógyító érintés után Jézus kettős parancsa következik. Ez egyrészt azt tartalmazza, hogy az immár meggyógyult ember menjen el a paphoz, akinek a törvény által biztosított feladata, hogy egészségesnek nyilvánítsa őt és ezzel visszafogadja, visszaengedje a társadalomba, az egészséges emberek közösségébe. A parancs másik része arra irányul, hogy a beteg ne beszéljen senkinek arról, hogy mi módon gyógyult meg, kinek köszönheti a leprától való megszabadulását.

Jézus szándéka azonban meghiúsul, mert az illető mindenkinek híreszteli, hogy Jézus tett vele csodát. Cselekedetében ne azt lássuk, hogy megszegi Jézus kifejezett parancsát, hanem azt, hogy Isten országa nem marad rejtve: aki megtapasztalta Isten irgalmát, az hirdetni fogja azt, s ennek köszönhetően növekszik az Isten országa.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! A bűn elszakít bennünket tőled és az Egyház közösségétől. A bűnöktől való szabadulást egyedül te adhatod meg nekünk. Lelkünk bűneitől nem szabadulhatunk meg saját erőnkből. Ha bűnbánatot tartunk és a szentgyónásban megvalljuk bűneinket, ez a cselekedet annak a kifejezése, hogy szeretnénk helyreállítani a megsértett kapcsolatot veled, a mi irgalmas Atyánkkal és az Egyház közösségével. Amikor bocsánatot nyerünk vétkeinkre, te visszafogadsz bennünket a szeretet közösségébe. Urunk, megvalljuk bűneinket, és alázattal fordulunk hozzád: bocsáss meg nekünk!

2018. február 10. – Szombat (Mk 8,1-10)

Napi evangélium - szo, 2018-02-10 00:00
Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét. Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment. Mk 8,1-10

Elmélkedés

Márk evangélista két kenyérszaporításról számol be írásában. Az első alkalmával (vö. Mk 6,35-44) mintegy ötezer férfi és a velük lévő asszonyok és gyermekek esznek a Jézus által csodás módon megszaporított öt kenyérből és két halból. A második esetet a mai napon olvassuk. Itt hét kenyeret említ a leírás, illetve négyezer személyt, akik valamennyien jóllaktak. Jézus közelében mindig megtapasztalható az isteni gondviselés, amely észreveszi az emberek szükségét. Jézus nem csak egyszerűen sajnálja a népet, hanem gondoskodni akar az éhezőkről. Nem tárja szét kezét tehetetlenül a szükség láttán, hanem cselekszik. Miközben a tanítványok csupán azt veszik észre, hogy milyen sok ember van jelen és lehetetlen ennyi embert jóllakatni a pusztában, az Úr mindjárt megoldáson gondolkodik. És az a hét kenyér, ami oly kevésnek tűnik a tanítványok számára, Jézus kezében megsokszorozódik. Csak annyit kell tenni, hogy odaadják, felajánlják neki ezt a keveset.

A szegény ember nem fél, hogy kevéske tulajdonából felajánljon valamennyit Istennek, mert bízik Isten gondviselésében, jóságában. A vagyonnal rendelkező ember ezzel szemben egyedül saját vagyonában bízik, ezért számára ismeretlen az adakozás, a felajánlás. Legyünk nagylelkűek, hogy megtapasztaljuk Isten nagylelkűségét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Segíts, hogy ne az emberi szenvedélyek, az érzelmek vagy az ösztönök uralkodjanak rajtam, hanem a te szelíd uralmad valósuljon meg bennem! Ne a szokások, az emberi elvárások irányítsák életemet, hanem a te akaratod keresése és teljesítése. Te uralkodj bennem! Te irányítsd az életem! Te vezess az örök üdvösségre! Uram, jöjjön el a te országod!

2018. február 9. – Péntek (Mk 7,31-37)

Napi evangélium - p, 2018-02-09 00:00
Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effeta”, vagyis „Nyílj meg!” Erre megnyílt a süket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.” Mk 7,31-37

Elmélkedés

A tegnapi evangélium szerint a pogány asszony kérésére Jézus távolból gyógyította meg a lányát, azaz ténylegesen nem is találkozott, nem érintkezett a gonosz lélektől megszállt személlyel. A mai evangéliumban szereplő dadogva beszélő süket meggyógyításakor Márk evangélista éppen az érintést, a közvetlen kapcsolatot hangsúlyozza. Jézus úgy tesz csodát, hogy megérinti kezével a beteg testrészeket, a hallásra képtelen fület és a beszédképtelen nyelvet, s mozdulatára, érintésére azok megnyílnak.

De ne csak az Úr látványos mozdulataira figyeljünk, hanem arra is, amit a gyógyítás előtt tett: „föltekintett az égre és fohászkodott” – olvassuk a szövegben. Égre tekintése és imádkozása azt jelzi, hogy cselekedeteit a mennyei Atyával való egységben viszi végbe. Jézus minden esetben az Atya akaratával megegyezően cselekszik, csodái azt mutatják, hogy a mennyei Atya irgalma kiárad az emberekre.

A történetnek egy másik eleme is lényeges tanulságot hordoz magában. A süketnéma embert társai, talán barátai vagy rokonai viszik Jézushoz és ők kérik segítségét. A sérült, beteg emberek a maguk erejéből sokszor képtelenek egy-egy lépést tenni szabadítójuk, gyógyítójuk felé. Legyünk segítségükre! Vigyük gondjaikat imádságunkban az Úr elé és kérjük bizalommal segítségét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Istenem, hogy szeressük egymást! Add, hogy minden embert szeressünk, még ellenségeinket is; nem azért, mivel testvéreink, hanem hogy azok legyenek! Add, hogy mindig égjen bennünk ez a testvéri szeretet, a testvér mint olyan iránt, és az ellenség iránt, hogy a szeretettől testvér legyen.

2018. február 8. – Csütörtök (Mk 7,24-30)

Napi evangélium - cs, 2018-02-08 00:00
Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban. Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír-föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket. Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.” Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek. Mk 7,24-30

Elmélkedés

A mai evangéliumban ismét egy ördögűző csodáról olvasunk, amelyben megtalálhatók az ilyen jellegű csodák elemei. Miként korábban Jairus, a zsinagóga elöljárója haldokló kislányához hívta Jézust, most egy asszony kéri segítségét lánya érdekében. Az evangélista kiemeli, hogy az asszony pogány származású, s így hangsúlyozza, hogy az Isten országának örömhíre és jótéteménye nem csak a választott nép, a zsidóság tagjainak szól, hanem mindenki, bármely nemzet tagja részesedhet belőle. Aki hittel és bizalommal fordul az Úrhoz, annak kérése meghallgatásra talál.

A történet sajátossága, hogy első pillanatban Jézus elutasítónak tűnik, szinte megsérti, kutyához hasonlítja az asszonyt, aki mégsem veszi ezt bántásnak, hanem találóan megfelel Jézusnak, mégpedig az ő hasonlatát továbbgondolva. Kitartó kérése meghozza jutalmát és kiváltja Jézus elismerését, dicséretét.

Amikor valaki olyat mond nekünk, ami első pillanatban nem tetszik és bántónak hat, akkor sem érdemes azonnal megsértődnünk, mert javunkra tudjuk fordítani a helyzetet. Ilyenkor mondjuk azt magunkban: Nem tudsz megsérteni, mert nem akarok és nem fogok megsértődni.

Ha pedig nem teljesül azonnal, amit Istentől kérünk, legyünk kitartóak az imádságban!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusunk köszönjük, hogy megmutattad, mit vársz tőlünk. Te többet kívánsz tőlünk, mint elődeinktől. Kemények a szavaid, de csak hálát adhatunk nagy bizalmadért, mert parancsaid értünk, és nem ellenünk szólnak. Előtted kedvesebb a megbocsátás az oltárra helyezett áldozatnál, az igaz szó az esküvésnél. Segíts csírájában elfojtani a rosszat, segíts nem elnézőnek lennünk magunkkal szemben. Kemény a szavad, de hiszem, hogy jobb nekem bármely tagomat elveszteni, saját akaratomról egészen lemondani, ha az akadályoz az örök élet felé!

2018. február 7. – Szerda (Mk 7,14-23)

Napi evangélium - sze, 2018-02-07 00:00
Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket: „Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe; hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.” Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt. Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.” Mk 7,14-23

Elmélkedés

A tegnapi evangélium folytatásaként Jézus tovább tanít a tisztaságról, a helyes istentiszteletről. Szavait most már nem az írástudókhoz, hanem a néphez intézi, majd pedig egy szűkebb csoporthoz, a hozzá legközelebb álló tanítványaihoz. Szavai nem hatnak korholásként vagy szidalmazásként, hanem inkább szelíd figyelmeztetés. A testi tisztaságról a lelki tisztaság irányába haladnak az Úr gondolatai és szavai, egyre inkább előtérbe kerül az erkölcsi kérdés. Mitől lesz az ember Isten előtt igazzá? És mi teszi őt tisztátalanná, bűnössé? Mire érdemes az embernek odafigyelnie? Elegendő-e a testi tisztaság? Mit kell tenni a lelki tisztaság, a megigazulás érdekében?

Jézus szavaiból világossá válik, hogy az ember belső világa, szívének szándéka határozza meg azt, hogy erkölcsileg milyen az élete. Nem megítélni akarja az embereket, hanem szembesíteni szeretné őket helytelen cselekedeteikkel és rossz szándékaikkal. Azt szeretné, ha mindenki saját maga vizsgálná meg életmódját, vallási indíttatásait és ha szükséges, önszántából, Isten iránti szeretetből változtatna azon, mert az őszinte bűnbánat és szívből fakadó megtérés mindig Isten szeretetének megtapasztalásából és annak viszonzásából fakad.

Megszívlelem-e az Úr bűnbánatra hívó szavát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és a tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá, ha osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!

2018. február 6. – Kedd (Mk 7,1-13)

Napi evangélium - k, 2018-02-06 00:00
Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez. A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.” Azután így folytatta: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az „korbán” vagyis Istennek szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek.” Mk 7,1-13

Elmélkedés

A mai és a holnapi evangéliumban Jézus a tisztasági törvényekből kiindulva ad tanítást. Beszédében több témát is érint a testi tisztátalanságtól a lelki tisztátalanságig, a mosatlan kezektől a szív tisztaságáig. Kijelentései arra irányulnak, hogy az emberek vallási magatartásában Isten szava és parancsa legyen a kiindulópont. Ehhez elengedhetetlenül szükséges a parancsok pontos ismerete, valamint az isteni és emberi törvények megkülönböztetése. Szavaiból érződik, hogy a vallási élet, a vallásos magatartás megújítását szorgalmazza, azaz a hallgatóság fedezze fel a törvények hátterében meghúzódó szándékot, a szeretetet, hiszen Isten minden parancsa az emberek javát szolgálja.

Szavait először az írástudókhoz intézi, akik nagy utat tettek meg, Jeruzsálemből érkeztek hozzá, s akik azt gondolják, hogy egyedül ők a törvények hiteles magyarázói, értelmezői és tanítói. Tanításukat, törvényértelmezésüket Jézus nem kérdőjelezi meg, mégis képmutatónak nevezi őket, mert magatartásuk nem tükrözi tanításukat. Véleményét nem hallgatja el, hanem szemtől szembe megmondja az írástudóknak, szembesíti őket hamis, a látszatra figyelő, kiüresedett vallásosságukkal. Érdekes, hogy beszédében nincs szó arról, hogy Isten a szív szándékainak megváltoztatását, a megtérést, a bűnbánatot kéri, s a későbbiekben láthatjuk, hogy a farizeusok és az írástudók ténylegesen is képtelenek erre.

Elfogadom-e, amikor bűneimre figyelmeztetnek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép, jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami hamis, ami rút, ami rossz. Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk, hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak. Ne szennyezzenek be minket gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést adj nekünk, hogy gyermekek és felnőttek egyre jobban megértsük: szükségünk van arra, hogy világos ismereteink legyenek, de csak akkor leszünk igazán emberek, ha tiszta a szívünk.

2018. február 5. – Hétfő (Mk 6,53-56)

Napi evangélium - h, 2018-02-05 00:00
Jézus és apostolai egyszer áthajóztak a Genezáreti-tó túlsó partjára, és ott kikötöttek. Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust. Bejárták az egész környéket, s a betegeket hordágyon odavitték, ahol a hír szerint Jézus tartózkodott. Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult. Mk 6,53-56

Elmélkedés

A mai evangéliumi szakasz egy összefoglaló leírás Jézus tevékenységéről, amelyből megtudjuk, hogy Jézus már jól ismert az emberek körében. Amerre csak megjelenik tanítványaival, azonnal felismerik benne a tanítót és csodatevőt. Bár Jézus küldetésében elsődlegesnek tekinti a tanítást, az Isten országának hirdetését, úgy tűnik, hogy az emberek mégsem emiatt keresik elsősorban, hanem a gyógyítások miatt. Mindenütt hozzá viszik a betegeket, hogy tegye rájuk a kezét, érintse meg és gyógyítsa meg őket. Lelkesedésük, bizalmuk, reménykedésük töretlen, miközben Jézus hagyja, hogy éljenek azzal a lehetőséggel, hogy isteni erejével csodákat tesz javukra, érdekükben.

Jézus tisztában volt vele, hogy a tömegek emiatt keresik őt, mégsem húzódik vissza, nem rejtőzik el, gyógyító hatalmát nem tagadja meg senkitől, sem zsidó származásúaktól, sem a pogányoktól. Személyében az irgalmas Isten van jelen az emberek között, aki megközelíthető, megérinthető, megszólítható. Életmódja követhető, tanítása az egyszerű emberek számára is érthető.

Nekem mire jó a hit, a vallásosság, az istentisztelet? Mit várok Istentől? Csupán jutalmat és előnyöket? És mit adok Istennek? Mit ajánlok fel neki? Mi vezet a vallásosságban? Megértem-e, hogy szeretetből kapok tőle mindent? Megértem-e, hogy csupán szeretetből fakadó felajánlásomat kéri?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mikor nyugtalan voltam, csillapítottad gyötrelmeimet. Mikor fáradt voltam, Te adtál pihenést. Mikor egyedül voltam, szeretetet hoztál. Mikor beteg voltam, gondoskodtál rólam. Mikor megsértettek, Te segítettél. Mikor idősödtem, mosolyt varázsoltál arcomra. Mikor gondjaim voltak, megosztottam veled és segítettél. Mikor boldog voltam, örömömben is részt vettél.

Boldog Kalkuttai Teréz

Tartalom átvétel