Hírolvasó

2017. december 13. – Szerda (Mt 11,28-30)

Napi evangélium - 17 óra 33 perc
Abban az időben Jézus így szólt az őt követő emberekhez: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű.” Mt 11,28-30

Elmélkedés

Napjainkban sokan azt érzik, hogy Isten törvényei és parancsai korlátokat jelentenek, mintha miattuk nem volna teljes az ember szabadsága. Sokan úgy érzik, hogy akkor teljesen szabadok, ha senki nem parancsol nekik, még Isten sem, és senki elvárásainak nem kell megfelelniük. Az ilyen emberek személyes szabadságuk hangoztatása közben tudomást sem akarnak venni arról, hogy másoknak is van szabadsága.

Emberi szabadságunk annak köszönhető, hogy Isten szabadnak teremtett minket. Ez a szabadság azonban nem szűnik meg akkor, amikor elfogadom Isten útmutatásait az életemben, és elfogadom a parancsoknak azokat a korlátait, amelyek a másik ember és a közösség érdekeit védik. A bűn azt jelenti, hogy az ember szembeszáll Istennel, megtagadja parancsainak teljesítését. Az ember ilyenkor abból indul ki, hogy nincs szüksége Istenre, hanem mindenben a maga ura. Úgy gondolja, hogy Isten nélkül is tud majd boldogulni, sőt, így lesz igazán boldog és szabad az élete.

Jézus azt mondja a mai evangéliumban, hogy törvényeinek igája édes az ember számára, azaz ha nem kényszerűségből vagy félelemből tartjuk meg, hanem Isten iránti szeretetből, akkor könnyebbé válik. Jézus törvénye nem lehetetlen. Parancsai megtarthatóak, teljesíthetőek. Bennük felismerem azokat az útjelzőket, amelyek az üdvösség útját kijelölik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj el népek várakozása, Úr Jézus, örvendeztess meg minket isteni jelenléteddel. Nagy szükségünk van tanácsra, segítségre, oltalomra. Ha saját erőnkből akarunk választani jó és rossz között, könnyen tévedésbe esünk, s észrevétlenül a csalárdság áldozatai leszünk. Ha jók szeretnénk lenni hiányzik belőlünk az erő és a bizalom. amikor ellene akarunk szegülni a gonosznak, gyakran gyöngének bizonyulunk és alul maradunk. Jöjj Uram, világosítsd meg vakságunkat, jöjj segítségére a gyenge embernek.

2017. december 12. – Kedd (Mt 18,12-14)

Napi evangélium - k, 2017-12-12 00:00
Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és egy elcsatangol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyen, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony mondom nektek: jobban örül neki, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.” Mt 18,12-14

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban a béna ember meggyógyítása kapcsán már szóba került a bűntől való szabadulás, amely az irgalmas Isten ajándéka. Ezt a gondolatot folytatja és erősíti meg a mai evangéliumban az elveszett bárányról szóló példabeszéd. A hasonlat szerint a pásztor, amikor észreveszi, hogy a rábízottak közül elveszett egy bárány, akkor inkább otthagyja egy időre a többit és elindul, hogy megkeresse az elveszettet. Van valami számunkra ésszerűtlen, megmagyarázhatatlan a pásztor viselkedésében. Miért indul el? Miért annyira fontos neki az az egyetlen bárány? Miért nem mond le róla, s közben örülhetne annak, hogy a többi megvan?

A példázat azt szemlélteti, hogy Isten nem tud nyugodtan örülni a kilencvenkilenc igaznak, amikor azt látja, hogy egy ember elszakadt tőle. Mert neki mindenki egyaránt fontos. A századik is, a legkisebb is, a legbűnösebb is ugyanolyan fontos, mint a többi.

Isten nem legyint lemondóan, amikor azt látja, hogy az emberek a bűnös életet választják és eltávolodnak tőle. Isten nem nyugszik bele ebbe a helyzetbe és megoldást keres. A figyelmeztetések után az a végső megoldás, hogy az irgalmas Isten elküldi az ő Fiát Jézust, hogy jó pásztorként ő keresse meg az elveszetteket és ő vezesse vissza őket az atyai házba. Az adventi időszakban tehát a felénk közeledő irgalmas Istent várjuk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Teremts a mi szívünkben csendet, amelyben meghallhatjuk a te megtérésre hívó szavad. Az advent bűnbánati idő számunkra és alkalmat ad, hogy a megtérés útjára lépjünk. Az adventtel nem csak új egyházi év kezdődik, hanem egy új élet kezdete lehet számunkra. Istenünk, tudjuk, hogy az igazi bűnbánat nem a büntetéstől való félelemből fakad, hanem az irántad érzett szeretetből. Szeretetünket azzal fejezzük most ki, hogy irgalmadban bízva és megbocsátásodat kérve bűnbánatot tartunk, elvégezzük szentgyónásunkat. Vezess minket, hogy karácsony éjjelén találkozzunk majd az emberré lett Szeretettel, Jézus Krisztussal, aki a te irgalmadat hozta el egykor és hozza el ma is a világba!

2017. december 11. – Hétfő (Lk 5,17-26)

Napi evangélium - h, 2017-12-11 00:00
Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson. Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?” Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: „Bocsánatot nyertek bűneid!” – vagy azt: „Kelj föl és járj!”? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma." Lk 5,17-26

Elmélkedés

A test és a lélek gyógyítása, azaz a testi baj megszüntetése és a lelki betegség, a bűn eltörlése kapcsolódik össze a béna ember esetében, pontosabban az elsőtől haladnak a második irányába az események. A történet azzal indul, hogy egy magatehetetlen embert akarnak Jézushoz vinni a barátai vagy a rokonai. Egy olyan embert, aki a saját erejéből egyetlen lépést sem képes tenni. Úgy tűnik, hogy a Jézus körül összegyűlt tömeg akadály lehet, hiszen miattuk nem képesek a gyógyító közelébe férkőzni. Szándékukról mégsem mondanak le. Ha már eddig elhozták a beteget, ami bizonyára nem kis vesződséggel járt, akkor most már nem fognak meghátrálni. Különleges módot keresnek és találnak, képesek még a ház tetejét is megbontani, csakhogy a beteg Jézus elé kerüljön. Ezt még annak ismeretében is nagy tettnek kell értékelnünk, hogy az akkori házak teteje sokkal egyszerűbb szerkezetű volt, mint a mostaniaké. Egyetlen cél lebeg előttük: ha valahogy az Úr közelébe kerül a béna, akkor már van esély arra, hogy meggyógyuljon.

Nagy igyekezetüket és a mögötte rejlő hitet látva Jézus valóban csodát tesz. Az igyekezet, a törekvés és a hit képes leküzdeni az akadályokat. A hit olyan új utakat és lehetőségeket tár fel egy-egy helyzetben, amire hit nélkül nem is gondolna az ember.

Ugyanakkor a hit a bűnök megbocsátását is eredményezi. Aki nem hisz Istenben, nem hisz az ő irgalmában, az nem fogja tőle bűnei megbocsátását kérni. A lélek gyógyítása, a bűntől megszabadítás még a testi gyógyításnál is fontosabb Isten számára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött! Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége!

2017. december 10. – Advent 2. vasárnapja (Mk 1,1-8)

Napi evangélium - v, 2017-12-10 00:00
Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete. Izajás próféta megírta: „Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat. A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit.” János ezért a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá Júdea egész vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Megvallották bűneiket, ő pedig megkeresztelte őket a Jordán folyóban. János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette körül; sáskát és vadmézet evett. Ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!” Mk 1,1-8

Elmélkedés

Életünk útjai

Minden ember élete utakból áll. Van, amikor tudjuk, hogy pontosan hová vezet egy-egy út, máskor teljes homályba burkolózik az út vége. Némelyik úton bátran indulunk, lendülettel haladunk, más utakra félelemmel lépünk, csak óvatosan araszolunk. Olykor magabiztosak vagyunk, mert határozottan érezzük, hogy ez a mi utunk, máskor elbizonytalanodunk, mert azt érezzük, hogy ez nem a mi utunk, zsákutcában találjuk magunkat, ahonnan vissza kell fordulnunk.

Minden ember élete utakból áll. Néha egyedül haladunk egy úton, mert annak nehézségeivel nekünk kell megküzdenünk, máskor társainkkal együtt megyünk egy olyan úton, amely a közösen meghatározott cél felé vezet. Néha könnyedén, gyorsan haladok előre, máskor minden lépés fárasztó, megerőltető számomra. Néha olyan pontossággal haladok, mintha csak egy térképen bejelölt útvonalat követnék, máskor véletlenszerű kóborlásnak tűnik az út. Ezeken az utakon folyton haladnunk kell, hogy megérkezzünk célunkhoz. Haladás nélkül, lépések nélkül nincs célba érés.

Minden ember élete utakból áll. Az én életem is utakból áll. Érzem-e ezeken Isten vezetését? Igénylem-e, hogy ő vezessen útjaimon? Hová vezet életutam? Egyszerű adventi kérdések ezek, amelyek megválaszolásához még el sem kell indulnunk, hanem le kell ülnünk, hogy szépen, csendben válaszoljunk rájuk.

Advent 2. vasárnapjának evangéliumában Keresztelő Szent János hangját halljuk: „Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit.” És János szavára megmozdult a nép, bűnbánatot tartottak és ennek jeleként megkeresztelkedtek. Egy kicsit elcsodálkozunk azon, hogy mennyire hatásos volt János felhívása. Vajon minek köszönhető ez az eredményes fellépés? Talán annak, hogy egészen különleges volt az életvitele? Mert az biztos, hogy nem úgy élt, ahogyan kortársai. Kivonult a pusztába, kereste a magányt. Ruházata a lehető legegyszerűbb, amit a természet ad neki. Étele szintén a természet adománya. Ha csupán ezeket a külső dolgokat látták volna az emberek, akkor talán különcnek tartották volna, de aligha hallgattak volna rá. Mosolyogtak volna megjelenésén és szavain egyaránt. De nem ez történt, hanem odafigyeltek szavára, s ennek oka az, hogy megérezték: János valóban próféta, prófétai jellem, általa Isten szól a néphez. Keresztelő János bűnbánatot hirdetett és az emberek belátták saját bűnösségüket, pedig jól tudjuk, hogy ez egyáltalán nem könnyű. János fellépése felrázta az embereket és elindultak a bűnbánat útján, amelyen Isten vezette őket.

Igen, a bűnbánat is egy út, mindannyiunk útja, amelyen Isten vezet minket. Az adventi időszak célja az, hogy elindítson minket ezen az úton, a bűnbánat útján. Adventi utunk Betlehembe, a kis Jézushoz vezet. Bűneink akadályként állnak ezen az úton. El kell őket távolítanunk, hogy fel tudjuk szabadítani az utat és tovább tudjunk haladni. A téli időszakban gyakran előfordul, hogy a heves szél hatalmas úttorlaszokat emel, amelyek akadályozzák az embereket a közlekedésben. Aztán egy idő után jönnek a hótoló gépek és felszabadítják az utakat. A bűnök úttorlaszát a bűnbocsánat szentsége szünteti meg, ezért az adventi időszakban mindenképpen keressük meg annak idejét, amikor elvégezzük szentgyónásunkat. Így tudunk majd tiszta szívvel megérkezni a betlehemi gyermekhez, Jézushoz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te minden nap eljössz hozzánk, minden nap döntés elé állítasz minket, minden nap választ vársz tőlünk. Elfogadom és hiszem, hogy te vagy az élő Isten Fia, akit azért küldött az Atya e világba, hogy általad szóljon hozzánk, és általad nyilatkoztassa ki igazságait és jóságát. Elfogadom és hiszem, hogy képes vagy eltörölni minden bűnömet, és képes vagy engem jó útra téríteni. A te törvényed, a szeretet parancsa szerint akarok élni. Kérlek, adj erőt, hogy minden nap tökéletesebben tudjak a mennyei Atya törvényeinek eleget tenni!

2017. december 9. – Szombat (Mt 9,35-10,1. 6-8)

Napi evangélium - szo, 2017-12-09 00:00
Nyilvános működése idején Jézus bejárt minden várost és falut. Tanított a zsinagógákban, hirdette országának örömhírét, meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Ahogy végignézett az embereken, megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok: elcsigázottak és kimerültek. Akkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába!” Akkor összehívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. Majd elküldte őket, és megparancsolta nekik: „Menjetek Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: közel van a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!” Mt 9,35-10,1. 6-8

Elmélkedés

Jézus mindennapjaiba látunk bele a mai evangélium kapcsán. Útja során hirdeti Isten országának örömhírét és meggyógyítja a betegeket. Az igazságra éhező embereket tanítja, a gyógyulni vágyóknak pedig megszünteti testi bajait. Ez Jézus küldetése, elhozza az irgalmasság üzenetét és csodáival kinyilvánítja azt. Az Úr szolgálata annak köszönhetően szélesedik ki, hogy küldetéséből részesíti tanítványait, akiket elindít, hogy az ő nevében tanítsanak és az ő nevében gyógyítsák a betegeket.

Jézus indítékát Máté evangélista így jelöli meg: „végignézett az embereken és megesett a szíve rajtuk.” Ezzel a kifejezéssel már találkoztunk. Tudjuk, hogy nem sajnálatot jelent abban az értelemben, ahogyan az ember megsajnálja nehéz helyzetben lévő embertársát, hanem az irgalmas Isten együttérzését az ember felé.

A tanítványok elküldése a mi feladatunkat is kijelöli. Vigyük Jézus születésének, Isten felénk jövetelének örömhírét a reményvesztett és csalódott embereknek. Vigyük el azoknak, akik kiutat keresnek nehéz helyzetükből. Vigyük el azoknak, akik Isten irgalmára vágyakoznak. Vigyük el azoknak, akik a bűntől való szabadulásra, a megváltásra vágyakoznak. Vigyük el azoknak, akik pásztor nélküli juhokként elvesztették életük célját. Vigyük el azoknak, akikben él a szeretet és a boldogság utáni vágy.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó emberszerető Uralkodónk, gyújtsd föl szívünkben isteni ismeretednek ragyogó világosságát, nyisd fel szemünket, hogy helyesen fogjuk föl hirdetett igédet; ültesd el bennünk áldott parancsaidnak félelmét, hogy minden testi kívánságot leküzdve, tetszésedet keresve és aszerint cselekedve mindenben átlelkesült életet éljünk. Mert te vagy lelkünk és testünk világossága, Krisztus, Istenünk, és örök Atyáddal és legszentebb, jóságos és életet adó Lelkeddel együtt magasztalunk téged most és mindenkor és mindörökkön örökké.

2017. december 8. – Péntek, a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatása (Lk 1,26-38)

Napi evangélium - p, 2017-12-08 00:00
Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott. Lk 1,26-38

Elmélkedés

A mai napon Szűz Mária szeplőtelen fogantatását ünnepeljük. A félreértések miatt szükséges tisztáznunk, hogy a szeplőtelen fogantatásnak semmi köze Jézus megtestesüléséhez, azaz ahhoz a pillanathoz, amikor a mennyei Atya akaratából és a Szentlélek közreműködésének köszönhetően Jézus megfogant Mária méhében. Mária szeplőtelen fogantatása egy időben jóval korábbi esemény, amely Szűz Mária születése előtt kilenc hónappal történt, tehát nem Jézus születése előtt. Könnyen kiszámíthatjuk, hogy a mai ünneptől, azaz december 8-tól számítva éppen kilenc hónap múlva, szeptember 8-án lesz Mária születésének ünnepe, amit Kisboldogasszony napjának nevezünk a magyar hagyomány szerint.

A szeplőtelen fogantatás azt jelenti, hogy Mária életének első pillanatától, azaz fogantatásától kezdve mentes volt a bűntől. Értelemszerűen nem az ő érdemének kell ezt tekintenünk, hanem a mindenható Isten kegyelmének, aki fogantatásától kezdve megóvta őt az áteredő bűn következményétől. Illő volt ugyanis, hogy Isten Fiának anyja egészen tiszta legyen, mert Isten szentségéhez nem illik a bűn.

Mária tehát bűn nélküli asszonyként várta gyermeke, Jézus születését. Mi is készüljünk az Úrral való találkozásra azzal, hogy a szentgyónásban Isten kegyelmének és irgalmának köszönhetően megszabadulunk bűneinktől.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mária, a Béke Királynője, támogasd e gyermekeidet! Ma megújult bizalommal rád bízzák magukat. Mindenkor Segítő Szűzanya, aki e székesegyházban átöleled az egész egyházi közösséget, segítsd a hívőket, hogy nagylelkűek legyenek a hitük melletti tanúságtételben, hogy a te Fiad evangéliuma e határtalan és szeretett föld minden sarkában visszhangozzék.

Szent II. János Pál pápa

2017. december 7. – Csütörtök (Mt 7,21. 24-27)

Napi evangélium - cs, 2017-12-07 00:00
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Mindaz pedig, aki hallgatja ugyan tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.” Mt 7,21. 24-27

Elmélkedés

A homokra és a sziklára épült házról szóló példabeszédet olvassuk a mai evangéliumban. Talán ez Jézus legszemléletesebb hasonlata. Az egykori hallgatósághoz hasonlóan mi is könnyen magunk elé tudjuk képzelni a bölcs ember építkezését, aki gondosan kiválasztja házának helyét, sziklára épít, hogy biztosan álljon háza. Az oktalan ember ezzel szemben homokra épít, úgy gondolja, hogy ez is megfelelő alap lesz otthona számára. Eddig rendjén is van a dolog, hiszen mindkét ház megépül. Az első vihar azonban próbára teszi az épületeket, az egyik sérülés nélkül áll, a másik viszont romba dől. Jézus szavai szerint a sziklára építő okosak azokat az embereket jelképezik, akik nem csak hallgatják, hanem meg is tartják az ő tanítását. A homokra építő balgák pedig azokat jelentik, akik megelégszenek a tanítás hallgatásával, de a hallottakat nem váltják cselekedetekre.

Amikor most az adventi időszakban olvassuk ezt a példabeszédet, akkor érdemes kiolvasnunk belőle azt a tanulságot, hogy nem elég megismernünk Jézus tanítását, nem elég olvasnunk azt, hanem erre kell építenünk keresztény életünket. A szóbeli hitvallás csak egyik része a tanúságtételünknek. A másik része, hogy az irgalmasság cselekedeteit gyakoroljuk embertársaink felé. Ebből fogják majd ők felismerni, hogy általunk az irgalmas Isten közeledik feléjük.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására!

Szent Ágoston

2017. december 6. – Szerda (Mt 15,29-37)

Napi evangélium - sze, 2017-12-06 00:00
Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze. Mt 15,29-37

Elmélkedés

Az evangéliumi részlet ünnepélyes cselekedettel kezdődik, Jézus felmegy egy hegyre és ott leül. Talán azt várnánk, hogy tanítani fogja a köré gyülekező népet, de most más történik. Betegeket visznek hozzá, Máté evangélista részletesen fel is sorolja, hogy sántákat és bénákat, vakokat és némákat, valamint egyéb testi bajban szenvedőket. Cselekedetük arról árulkodik, hogy a nép már ismeri Jézus gyógyító erejét. Nem tudják, nem értik még, hogy milyen hatalom birtokában képes csodás módon gyógyítani, de elismerik különleges képességét. Jézus minden hozzá vitt beteget meggyógyít, mert Isten soha nem szűkmarkú, nagylelkűsége és irgalma nem ismer határokat, segítségét nem tagadja meg senkitől, jótéteményeinek bárki részese lehet. Jézus látja az emberek elesettségét, látja bizalmukat, látja hitüket. Megérti, hogy számukra ő az utolsó remény, egyedül ő tud rajtuk segíteni. Az Úr indítékát ne szánalomnak vagy sajnálatnak nevezzük ebben az esetben, hanem inkább irgalomnak.

A gyógyítások után hirtelen változik a jelenet. „Sajnálom a népet” - mondja Jézus, amikor észreveszi, hogy már napok óta étlen-szomjan kitartanak mellette. Sajnálatát itt is helyesebb irgalomként értelmeznünk. Amikor ugyanis megszaporítja a kevés eledelt és jóllakatja a népet, akkor tettében az irgalmasság, az emberekkel való törődés, a róluk való gondoskodás mutatkozik meg. Hiszem-e, hogy az irgalmas Isten engem is meg akar ajándékozni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Te azért küldted el Fiadat bűnös emberi világunkba, hogy megmutasd számunkra a bűntől való szabadulás útját. Jézus nélkül soha nem találnánk rá a bűnbánat útjára, nem találnánk rá a te irgalmadra. Te adod nekünk az adventi időt a bűnbánat idejeként. Érints meg minket irgalmaddal! Bocsáss meg nekünk, akik nem halogatjuk már tovább bűneink beismerését, hanem a bűnbánat egyenes útján indulunk most feléd. Jézus születése egykor nagy változást hozott a világba. Istenünk! Te képes vagy megváltoztatni az embert. Képes vagy a bűnösöket szentté változtatni. Hozz megújulást az én életembe!

2017. december 5. – Kedd (Lk 10,21-24)

Napi evangélium - k, 2017-12-05 00:00
Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.” Lk 10,21-24

Elmélkedés

Az advent a lelki megújulás ideje lehet számunkra, ha elkezdünk Isten felé hittel és alázattal fordulni. Ez a lelkület egyben újfajta látásmódot is eredményez, amelynek segítségével eddig láthatatlan, ismeretlen dolgokat fedezhetünk fel. „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok” - mondja Jézus az evangéliumban. De mit kellene meglátnunk? Mit kellene észrevennünk?

Isten láthatatlan, mert lélek, azaz nem rendelkezik testtel, de mégis meg akarja magát mutatni az embernek, hogy a teremtő és teremtménye között élő kapcsolat alakulhasson ki. Isten meg akarja mutatni önmagát az embernek és ehhez azt a módot választja, hogy emberré lesz, a láthatatlan Isten látható alakban, emberként jön el közénk, gyermekként születik meg a világra. Erre a titokra, a megtestesülés csodájára, Isten emberi testben való megmutatkozására készülünk az advent folyamán, hogy aztán karácsonykor megünnepeljük ezt a titkot, ezt a csodát.

Azok az emberek, akik Jézus korában éltek, láthatták őt, találkozhattak vele személyesen. Édesanyja, Mária és nevelőapja, József születésétől fogva láthatták őt. Láthatták őt gyermekként és felnövő ifjúként Názáretben, ahol felnevelkedett, majd a többi város lakói, ahová már felnőtt vándortanítóként eljutott. Láthatták cselekedeteit, amelyek sok emberben ébresztették fel azt a hitet, hogy ő az Isten Fia. A hit valóban új látásmóddal ajándékoz meg.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus, reményünk! Téged követve azt választjuk, hogy szívünk mélyéből szeretünk. Te az evangélium örömét adod nekünk, bármily kicsinynek érezzük is azt. És mégis, mikor ellentmondások támadják meg lelkünket, add nekünk, hogy rád bízhassuk magunkat, ó Krisztus, és mi igyekszünk megosztani veled mindazt, ami az életben ránk nehezedik.

2017. december 4. – Hétfő (Mt 8,5-11)

Napi evangélium - h, 2017-12-04 00:00
Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy pogány százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom.” A százados ezt válaszolta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: „Menj!” – elmegy; a másiknak: „Jöjj ide!” – akkor hozzám jön; és szolgámnak: „Tedd ezt!” – és megteszi.” Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben. Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában.” Mt 8,5-11

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenetben egy katonatiszt és Jézus párbeszédét olvassuk. A szereplők bemutatásakor Máté evangélista kiemeli, hogy a katonatiszt, a százados pogány származású, azaz nem zsidó. Jól ismerjük a történelmi helyzetet: abban az időben a zsidók nem rendelkeztek független állammal, hanem a Római Birodalom fennhatósága alatt álltak. Az elnyomó hatalom és a függetlenségéről le nem mondó és azért küzdő ország lakosai között nap mint nap tetten érhető volt a feszültség. A két szereplő, Jézus és a százados, mind vallásilag, mind nemzetiségileg ellentétes oldalon állt.

A százados ezt a vallási és származási falat bontja le, amikor római létére egy zsidótól kér segítséget, hatalommal rendelkező parancsnokként egy egyszerű embertől vár segítséget. Lebontja továbbá az előítéletek falát. Korábban biztosan több orvos is próbálhatott segíteni szolgáján, de nem tudtak eredményt elérni. Tehetetlenségük alapján mégsem gondolja azt, hogy nincs remény, nincs lehetőség. Nem törődik bele a helyzetbe, hanem hitét kifejezve kéri Jézus közbeavatkozását. Elöljáró létére mondhatta volna azt is, hogy nem törődik szolgája bajával, majd lesz helyette másik beosztottja, aki szolgálatára áll, de benne mégsincs ilyen lemondás. Parancsnok létére most nem követel, nem ad utasítást, hanem kér, mégpedig alázattal és hittel kér.

Magatartása legyen számunkra példa, hogy kéréseinket milyen lelkülettel terjesszük Isten elé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk! Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a te kisugárzásod legyen! Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a te jelenlétedet érezze meg általunk! Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is!

2017. december 3. – Advent 1. vasárnapja (Mk 13,33-37)

Napi evangélium - v, 2017-12-03 00:00
Abban az időben Jézus így tanított: Vigyázzatok és virrasszatok! Nem tudjátok, mikor jön el az idő. Az idegenbe induló ember is, amikor otthagyja házát, szolgáira bízza mindenét, és mindegyiknek kijelöli a maga feladatát; a kapuőrnek megparancsolja, hogy virrasszon. Legyetek hát éberek! Mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este vagy éjfélkor; kakasszóra vagy reggel. Ne találjon alva benneteket, ha váratlanul megérkezik! Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Virrasszatok! Mk 13,33-37

Elmélkedés

Ismered a holnapot?

Olyan világban élünk, amely nem ismeri a holnapot. A múltat már régen elfelejtette. A gyökerek, az emlékek, a hagyományok már nem jelentenek értéket. A múltbeli események már kevésbé adnak viszonyítási pontot. Minden, ami megtörtént, szinte rögtön feledésbe merül, elmúlt, már nem érdekes többé. Olyan világban élünk, amely nem ismeri a holnapot. A jelent még ismeri. Élj a mának, a pillanatnyi örömöknek! – hangoztatják sokan. Keresd a jelen boldogságát, szerezz élményeket, ez teszi boldoggá az életedet – mondogatják főként a fiatalok. Olyan világban élünk, amely nem ismeri a holnapot. Nem gondol előre, nem tervez előre. A holnapot nem ismerő emberek világa káosz és sötétség, kilátástalanság és reménytelenség.

Az advent mindig elgondolkodtat minket az időről, az idő múlásáról, a múltról, a jelenről és a jövőről. És talán ez utóbbi a legfontosabb. Elgondolkodni a jövőről, a jövőben várható, bekövetkező eseményekről. Az advent mindig előre irányítja tekintetünket a jövő felé. A jövőbeli esemény, amit várunk, a karácsony, Jézus születésének napja. Oktalanság volna azt állítanunk: de hiszen ez egy múltbeli esemény! Ez már egy ősrégi történet, kétezer éves sztori. Oktalanság volna azt állítanunk, hogy karácsonykor csak egy múltbeli eseményre emlékezünk, annak szépségét próbáljuk felidézni, azt, hogy Jézus megszületett egyszer régen. Kész csoda, hogy ennyi idő után is vannak még olyanok, akiknek fontos ez a múltba vesző történet. A hívő ember másként gondol a karácsonyra és éppen emiatt tekint nagy lehetőségként az adventi időszakra. A keresztény ember hiszi, hogy az Úr születése minden esztendőben megismétlődik, ez egy jövőbeli esemény, amely néhány hét múlva ismét meg fog történni. Jézus Krisztus újra megszületik az emberi szívekben, újra eljön ebbe a világba. Éppen ezért ne beszéljünk Jézus születéséről úgy, mint egyszeri történelmi eseményről, amelynek ismerjük a dátumát, de ennél többet nem jelent számunkra.

Ma advent 1. vasárnapja van. Elindulunk adventi utunkon, megkezdődik számunkra a karácsonyi előkészület. Ha az adventi készület csak azt jelenti, hogy ezekben a napokban felidézzük azt, hogy az Úr egyszer, régmúlt időkben eljött, akkor még nagyon keveset tettünk. Akkor még keveset értettünk meg Isten titkaiból, aki szüntelenül közeledik, eljön hozzánk. Tovább kell lépnünk a múltról való merengésnél és tovább kell lépnünk a jelen valóságánál és a jövőbe kell tekintenünk. A jövő felé kell fordulnunk, hogy ki tudjunk lépni a jelen sötétségéből és reménytelenségéből. Mert ez a jövőbeli esemény, az Úr újbóli megszületése világosságot támaszt körülöttünk és reményt ébreszt bennünk.

A mai vasárnap evangéliumában ezt olvassuk: „Vigyázzatok és virrasszatok! Legyetek hát éberek! Mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura!” A virrasztás és az éberség azt jelenti, hogy valaki egy jövőbeli eseményre készül, azt várja. Az előttünk álló heteket próbáljuk meg arra felhasználni, hogy tisztázzuk magunkban kit is várunk, kinek a jövetelére készülünk? Próbáljuk megérteni, hogy mit akar nekünk hozni, mivel szeretne minket megajándékozni a kis Jézus? Az örökkévaló Isten arra készül, hogy újra belépjen az emberi időbe. Segít minket helyesen értékelni a múltat, erőt ad a jelen mindennapi küzdelmeihez és új értelmet ad jövőnknek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te azt akarod, hogy minden gyermek boldog felnőtté váljon. Add, hogy gyermekeink ne csak testben, hanem lélekben is növekedjenek, felnőtté váljanak! Add, hogy gyermekeink az ismeretek elsajátítása mellett hitükben is napról napra fejlődjenek! Ültesd el lelkükben Igéd magjait, adj nekik erőt, hogy életükben hűségesek legyenek hozzád, és majd egykor felnőttként ők is továbbadják gyermekeiknek a hit igazságait! Segítsd őket, hogy gyermekként és felnőttként országod építésében munkálkodjanak!

2017. december 2. – Szombat (Lk 21,34-36)

Napi evangélium - szo, 2017-12-02 00:00
Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.” Lk 21,34-36

Elmélkedés

Az egyházi év utolsó napjának evangéliuma a végső idők hirtelen bekövetkeztére figyelmeztet minket, ugyanakkor a virrasztásra való emlékeztetéssel már átvezet minket a holnapi nappal kezdődő adventi időbe. A virrasztásnak és a lelki éberségnek az a célja, hogy felkészítsen minket a Jézussal való találkozásra. Az elmúlt napok leírásaiból kiderült, hogy a világ mulandó. A világ elmúlása nem teljes megsemmisülést vagy pusztulást jelent, hanem a világ újjáteremtését Isten által. Emberi lelkünket Isten megmenti és testünket is feltámasztja az örök életre. Készüljünk erre a találkozásra, s ne engedjük, hogy az evilági teendők és gondok elvonják figyelmünket végső célunkról.

Isten uralmának nem képes ellenállni az emberi erő, a sokszor győzedelmeskedő hadsereg vagy a királyi hatalom. Isten uralma biztosan megvalósul. A választottak elnyerik jutalmukat. A számukra készített és Isten által vezetett országnak soha nem lesz vége.

Ne feledkezzünk el arról, hogy az Úr eljövetele bármikor bekövetkezhet és mindenkor ébernek kell lennünk. Aki lelkileg ébren várja jövetelét, nem kell félnie az ítélettől, hanem igazi öröm tölti el, hiszen az Úr érkezése az üdvösséget hozza el számára. Az állandó imádság ezt az éberséget segíti bennünk azáltal, hogy Istenre figyelünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Nagy öröm él szívemben, mert emberré lettél, beszálltál életem hajójába és ezzel részt vállaltál életemből. Azért teszed ezt, hogy velem együtt indulj a világ nagy tengere felé. Emberi erőm sokszor kevésnek bizonyul. Kudarc és sikertelenség ér nap mint nap, de a veled való találkozás óta újra erőt érzek magamban, és lelkesedést, hogy ismét érted fáradozzak. Taníts engem, hogy mindig engedelmeskedjek szavadnak és emberhalász legyek, aki bátran indulok az emberekhez, hogy hirdessem a te evangéliumodat.

2017. december 1. – Péntek (Lk 21,29-33)

Napi evangélium - p, 2017-12-01 00:00
Abban az időben Jézus a következő hasonlatot mondta tanítványainak: „Nézzétek a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy már hajtanak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Ugyanígy ti is, amikor látjátok, hogy mindez bekövetkezik, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.” Lk 21,29-33

Elmélkedés

Jézus kijelentését olvassuk a mai napon: „Az én igéim el nem múlnak.” Az Úr szava magabiztos. Ezzel szemben emberi szavaink sérülékenyek. Főként, ha gépekre bízzuk őket. Aki naponta használja a számítógépet levelezésre, azzal már biztosan előfordult, hogy véletlenül kitörölt egy levelet. Ha újra elkérhető a feladótól, akkor nincs nagyobb gond, de ha ő is törölte, akkor nincs mit tenni. Jézus kijelentését vonatkoztathatjuk a Biblia könyveire, az evangéliumokra, mindarra, amit a Szentírás tartalmaz. Ugyanakkor az is benne van Jézus kijelentésében, hogy tanítása soha nem veszti érvényét. Olyan igazság, amely örökérvényű és minden korban meghatározza a krisztusi életformát. Mindig lesznek olyanok, akik hirdetik, hallgatják és megtartják Jézus szavait.

Tanítása ma is él, életeket alakít, ma is hirdethető igazság. Az elmúlt két évezred során, amióta ajkáról először elhangzott ez a tanítás, sok más elmélet, tan, filozófia jelent meg s tűnt el akár néhány rövidke esztendő múltán. Elmúltak, mert emberi szavak voltak. Emberi tanítások, amelyeket vagy nem lehetett elhinni vagy nem lehetett életté váltani. Krisztus tanítása viszont hihető és élhető számunkra, s ezért mondhatjuk, hogy örök érvényű tanítás. Krisztus szava isteni szó, amely átalakítja életünket, s amely utat mutat az örök életre. Ezt érdemes hinnünk, élnünk és hirdetnünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, nyisd meg szívemet az elveszett bárány reményére, hogy minden eltévedésem és bűnöm ellenére te keresel engem, s nem engeded, hogy örökre elvesszek. Add szívembe a megtalált bárány örömét, aki újra biztonságban érezhetem magam a te közeledben! Add, hogy őszintén megbánjam bűneim és megtapasztaljam a te végtelen irgalmadat!

2017. november 30. – Csütörtök, Szent András apostol (Mt 4,18-22)

Napi evangélium - cs, 2017-11-30 00:00
A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat, és követték őt. Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt. Mt 4,18-22

Elmélkedés

Akit Jézus meghív követésére, valamit ott kell hagynia. Így volt ez az első apostolokkal és ma is. Péter és András otthagyják halászhálóikat s Jézus nyomába indulnak. Jakab és János szintén otthagyják hálóikat és apjukat, hogy Jézus tanítványai lehessenek. Az otthagyott hálók egész korábbi életüket jelképezik. Mindent a hátuk mögött hagynak, s új élet kezdődik számukra. Érdekes, hogy az első pillanattól kezdve mégsem érzik azt, hogy valamit elvesztettek volna vagy bármiben is hiányt szenvednének, mert Jézus közelsége mindennél nagyobb kincset jelentett számukra.

Az egyszerű halászok egy ekkor még számukra teljesen ismeretlen úton indultak el. Követték azt, aki meghívta őket, de még nem tudták, hogy hová vezet ez az út. Egyszerű emberek lévén nem mérlegeltek sokáig, nem tettek fel kérdéseket, s nem kezdtek el aggódni. Indultak, mert megérintette őket a hívó személye. Megszokott életüket, a megélhetésüket biztosító mesterségüket hagyják el Jézus kedvéért. Köztük volt a mai napon ünnepelt András is, aki a többiekkel együtt új hivatást kap, amikor az Úr ezt mondja nekik: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Emberhalászok lesznek, akik Mesterük küldötteiként fogják a lelkek üdvösségéért az evangéliumot hirdetni.

Képes vagyok-e mindent elhagyni, hogy egyedül Krisztus szeretete töltse be életemet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Lelkesen hallgatjuk szavaidat, s készek vagyunk téged követni. Szavad valóban örömhír, az üdvösség tanítása, igazság, amely az örök élet felé vezető utat mutatja meg. Boldogan és nagy lelkesedéssel indulunk el ezen az úton, s tudjuk, hogy te kísérsz minket. De nem szeretnénk elbizakodottak lenni, hiszen a mi életutunk, miként a tiéd is, keresztútként végződik. Kereszthordozásod, szenvedésed, türelmed és az Atyának való engedelmességed példája adjon erőt ahhoz, hogy ne forduljunk el soha tőled, hanem mindig hittel kövessünk téged!

2017. november 29. – Szerda (Lk 21,12-19)

Napi evangélium - sze, 2017-11-29 00:00
Abban az időben Jézus így készítette elő tanítványait a rájuk váró megpróbáltatásokra: „Kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s közületek némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.” Lk 21,12-19

Elmélkedés

Jézus a rájuk váró próbatételekre, nehézségekre és üldözésekre figyelmezteti tanítványait, arra bátorítva őket, hogy mindezek ellenére őrizzék meg hitüket és maradjanak vele közösségben. Azt szeretné, ha nem érne senkit váratlanul ezek bekövetkezte, s mindenki saját lelke üdvösségének érdekében türelmesen viselné ezeket, megőrizvén hitét. A keresztényüldözések korából jól ismert, hogy a testi élet megmentése érdekében a fenyegetések hatására egyesek megtagadták hitüket. Mások viszont nem testi életüket, hanem lelkük örök életét tartották fontosnak, s ezért nem tagadták meg, hogy Krisztus követői.

Fontos azt is látni, hogy az üldözések éppen a Jézusban való hitük miatt fogják érni a tanítványokat, tehát nem saját személyük miatt. Mennybemenetele előtt Jézus megígérte, hogy a világ végéig tanítványaival marad. Ígérete arra is vonatkozik, hogy a végső idők megpróbáltatásai közepette sem hagyja el őket, hanem velük lesz. E jelenlét az, ami igazi bátorságot ad a tanúságtételhez, s ha szükséges, az önfeláldozáshoz.

A cél tehát világos számunkra: örök életünk érdekében érdemes mindent elviselnünk. Ha állhatatosan kitartunk Jézus mellett és a benne való hitben, akkor ő teljesíti legfőbb reményünket, az üdvösséget. Tartsunk ki a mindvégig velünk lévő Krisztus mellett!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A hitben való megerősödés és megújulás kegyelméért fordulunk hozzád. Elismerjük, hogy erős hitre van szükségünk ahhoz, hogy bátran teljesítsük azt a küldetést, amit te adsz nekünk. Rólad, életünk értelméről, középpontjáról és végső céljáról akarunk tanúságot tenni a világban, hiszen az embereknek szüksége van szereteted megismerésére és megtapasztalására.

2017. november 28. – Kedd (Lk 21,5-11)

Napi evangélium - k, 2017-11-28 00:00
Abban az időben, amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?” Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: „Én vagyok!” És: „Elérkezett az idő!” Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.” Lk 21,5-11

Elmélkedés

Az egyházi év utolsó hetének evangéliumi szakaszai a végső időkre irányítják figyelmünket. Jézus jó előre figyelmezteti tanítványait azokra a veszélyekre, amelyek rájuk várnak. Ezek közül konkrétan megnevezi a félrevezetést, a megtévesztést. Egyesek rossz szándékkal az ő nevére hivatkozva fognak fellépni, s így próbálják megnyerni az embereket. Az emberi elbizakodottságnak és gőgnek úgy tűnik, nincs határa. Jézus mindannyiunknak szóló figyelmeztetése kettős irányú. Egyrészt ne engedjük magunkat megtéveszteni mások által, hiszen a Szentlélek segítségével meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól, s felismerhetjük, hogy ki az Isten. Legyünk óvatosak és ne higgyünk mindenkinek. Nem bizalmatlanság ez, hanem az a kötelező bölcsesség, amely megvizsgálja a hallott tanításokat és el tudja dönteni, hogy mi a követendő igazság, illetve a kerülendő hamis tanítás. Érdemes hűségesnek maradni Krisztus szavához, amely üdvösségre vezet.

Másrészt ne képzeljük magunkat soha Isten helyébe. Teremtmények vagyunk, Isten gyermekei. Az ő jóságának köszönhetjük az életünket, neki tartozunk hálával mindenért. Az ő gondviselésére bízzuk életünket. A végső idők várása emlékeztessen bennünket a Krisztushoz való hűségre! Egyedül ő vezethet el minket az üdvösségre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned ismerem fel gyógyítómat és a te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!

2017. november 27. – Hétfő (Lk 21,1-4)

Napi evangélium - h, 2017-11-27 00:00
Jézus egy alkalommal megfigyelte hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését.” Lk 21,1-4

Elmélkedés

A bibliai időkben az özvegyek rendkívül kiszolgáltatott helyzetben éltek. Férjük halála után, főként, ha gyermekük sem volt, senkinek a segítségére, támogatására, gondoskodására nem számíthattak. Éppen kiszolgáltatottságuk miatt a mózesi törvény több olyan előírást tartalmaz, ami őket védi, ez azonban nem jelentett számukra konkrét segítséget, inkább abban bízhattak, hogy Isten oltalma alatt állnak. Az ősegyházban a keresztény közösségnek kellett gondoskodnia róluk, ha nem volt rokonuk.

Az evangéliumban szereplő szegény özvegyasszonyt Jézus az adakozás példájaként állítja elénk, aki mindenét képes odaadni Istennek. Amikor utolsó fillérjeit dobja a templomperselybe, e cselekedetével teljesen Istenre, az isteni gondviselésre bízza magát. Az idősek sokszor mondják, hogy az évek múltával egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek, s ha nem segítenek nekik az emberek, akkor már csak valóban Istenre számíthatnak. Örömüket az imádságban, a szeretet gyakorlásában lelik meg.

Legyünk nagylelkűek az egyedülálló idősekkel és a szegényekkel szemben, mert nem a mi érdemünk, hogy jobb sorban élünk. Ha önmagunkat nem adjuk Istennek nagylelkűen és visszavonhatatlanul, akkor semmit sem adtunk neki. A szegénység tudatos vállalása és anyagi javaink másokkal való megosztása Isten felé irányít minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

2017. november 26. – Vasárnap, Krisztus, a mindenség királya (Mt 25,31-46)

Napi evangélium - v, 2017-11-26 00:00
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, s nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem; s ti nem látogattatok meg engem!” Erre ők is megkérdezik: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre? Ő pedig ezt feleli majd nekik: Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek! Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre. Mt 25,31-46

Elmélkedés

Isten él bennünk!

Krisztus Király ünnepén az evangélium a végső számonkérést állítja figyelmünk középpontjába. Nincs itt szó arról, hogy Jézus egy példabeszédet vagy egy kitalált történetet mondana, hanem egyszerűen elmondja azt, hogy mi várható az ember életének megítélésekor. Halálunk és az új életre való feltámadásunk után Isten színe elé kerülünk és számot adunk egész földi életünkről, annak cselekedeteiről. Aki gyakorolta az irgalmasság cselekedeteit embertársa iránt, azaz enni adott az éhezőknek, inni adott a szomjazóknak, befogadta az idegeneket, ruhát adott a nélkülözőknek, gondját viselte a betegeknek vagy törődött a börtönben lévőkkel, az jutalmul elnyeri az örök boldogságot. Jócselekedeteit az Úr úgy veszi, mintha személyesen neki tette volna. Ezért mondja: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Akik viszont elmulasztják a felebaráti szeretetnek ezeket a cselekedeteit, azok örök büntetést érdemelnek. Nekik szól az Úr szava: „Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!”

Érdemes komolyan vennünk azt, hogy Isten minden létezőt szeretetből teremtett és talál benne valami szeretnivalót, és ez különösen is igaz legfőbb teremtményére, az emberre. Ha azt hangoztatom, hogy nincs közöm a másik emberhez, nincs közös dolgom vele, teljesen hidegen hagynak az ő gondjai és engem nem érintenek az ő problémái, akkor tulajdonképpen azt állítom, hogy nem találok benne semmi szeretnivalót. De ha Isten talál benne, akkor én miért nem? Amikor kialakul bennem valamiféle ellenszenv, ellenérzés a másik ember iránt, akkor kizárom őt a szeretetemből. De ha Isten minden ember felé kiárasztja szeretetét, akkor én miért nem tudok mindenki felé szeretettel fordulni?

Amikor elfordulok embertársamtól, akkor semmibe veszem Krisztus szavát, aki benne él a másik emberben. És ha nem tudom észrevenni a másik személyben Krisztust és nem tudom felfedezni a másik ember arcán Krisztus arcvonásait, akkor hogyan várhatom el másoktól, hogy ők felismerjék a bennem élő Istent? Hiszen éppen elidegenedésem, elfordulásom, elzárkózásom a másik embertől torzítja el rajtam az istenképiséget. Ki kell mondanunk őszintén: amikor elfordulok embertársamtól és megtagadom tőle a szeretetet, akkor magától Istentől fordulok el. Ha valami visszataszítót, kellemetlent találok embertársamban, akkor Istenhez nem akarok közeledni.

Ennek kimondása elindíthat egy új úton. Elindulhatok azon az úton, hogy megújítsam kapcsolatomat Istennel és embertársaimmal. Ha felismerem a problémát és belátom hibámat, akkor van esélyem arra, hogy megoldást találjak. Mert miközben nyugtalanít, hogy azért nincsenek rendben emberi kapcsolataim, mert Istennel sincs rendben a kapcsolatom, elkezdek keresni. Elkezdem keresni az igaz Istent. Elkezdem keresni Istent, aki jelen van minden emberben. Bennem is. Bűneim, emberektől való elfordulásaim, gyengeségeim ellenére is jelen van bennem. Tanítani akar, formálni szeretne, utat akar mutatni nekem. Ha engedem, hogy Isten bennem éljen, felragyogjon életemben az ő jósága és szeretete, akkor ezt fogom továbbadni mások felé, mert elhiszem, hogy minden emberben van szeretnivaló és Isten rajtam keresztül akarja gyakorolni szeretetét. Isten él bennünk! Bennem is és embertársaimban is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Te vagy a mindenség királya! Hittel várom eljöveteledet és a veled való találkozást. Tudom, hogy életem nagyszerű lehetőség arra, hogy embertársaim segítésével kimutassam irántad való szeretetemet. Mindenkiben, de főként a szegényekben, a segítségre szorulókban téged akarlak látni, a te arcodat szeretném felfedezni, neked igyekszem segíteni. Segíts, hogy soha ne mulasszam el a segítségnyújtást és jócselekedeteim érdemként számítsanak majd a végső ítéleten!

2017. november 25. – Szombat (Lk 20,27-40)

Napi evangélium - szo, 2017-11-25 00:00
Abban az időben: Odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.” Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Erre néhány írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.” Nem is mertek többé tőle semmit sem kérdezni. Lk 20,27-40

Elmélkedés

A feltámadással kapcsolatos kérdést Jézus a következő kijelentéssel zárja le: „Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Isten azoké, akik nem időznek sokáig a lelki halál állapotában, azaz a bűnben. Isten azoké, akik nem érzik jól magukat akkor, ha bűneik révén eltávolodnak Istentől. Mert vagy az Isten él énbennem vagy a gonosz lélek. Vagy Istennel élek vagy bűnben élek. Földi életünkben Istennek köszönhetjük a lelki feltámadást, azaz a bűnbocsánatot, miként egykor majd Istennek köszönhetjük a testi feltámadást is. És miként feltámasztásunk is Isten ajándéka lesz, ugyanígy a bűnből való új életre támadásunkat is Istennek köszönhetjük.

A feltámadásban való hit sok ember számára próbatétel. A halál könyörtelen tényével szembesülve az ember könnyen azt gondolja, hogy az életnek ezzel vége, s ezután nem következik semmi. Az ember valóban nem is tud semmit tenni a maga erejéből, hogy ez ne így legyen. Isten viszont igen! Ő, aki életet ad minden embernek, képes arra is, hogy új életet adjon az embernek a halál után. Új életet adott Fiának, Jézusnak, akit húsvétvasárnap hajnalra feltámasztott, és új életet ad majd nekünk is, amikor feltámaszt minket az örök életre. A feltámadást követően találkozhatunk az örök szeretettel.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Isten! Hiszem, hogy a szentírás szavai által te szólsz az emberekhez, te szólsz hozzám. Nem elégszem meg szavad hallgatással és olvasásával, hanem arra törekszem, hogy a megismert igazságot mindennapi életemben megvalósítsam. Szeretnék nap mint nap figyelni üzenetedre. Segíts, hogy a tanítás ne maradjon bennem „holt betű”, hanem életté váljon bennem. Segíts, hogy a szavak mögött meglássalak téged, aki az üdvösség útját mutatod meg számomra. Igéd által alakítsd át gondolkodásomat, ébressz bennem hitet és ösztönözz jócselekedetekre! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

2017. november 24. – Péntek (Lk 19,45-48)

Napi evangélium - p, 2017-11-24 00:00
Amikor Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, bement a templomba, és kiűzte onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: „Írva van: Az én házam az imádság háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek.” Ott tanított azután mindennap a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek. De nem tudták eldönteni, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta (tanítását). Lk 19,45-48

Elmélkedés

Tanító útja végén Jézus immár megérkezik Jeruzsálembe. Első útja a templomba vezet. Miután kiűzi onnan a kereskedőket, minden nap a templomban tanít, az emberek pedig odaadó figyelemmel hallgatják. Mielőtt Jézus szavait odaadással tudnánk hallgatni, szükséges, hogy megtisztítsuk lelkünket, azaz eltávolítsunk belőle mindent, ami nem oda való. Ha tiszta a szívünk és a lelkünk, képesek vagyunk teljes odaadással figyelni Jézus tanítására. Ellenkező esetben nem képes megérinteni minket az Úr szava.

Tanításának célja, hogy hirdesse az ország örömhírét. A fogadtatás egészen különböző. Bár a vezetők ellenséges füllel hallgatják és az életére törnek, a nép „odaadó figyelemmel” és elragadtatva hallgatja szavait. E lelkesedés titka az lehet, amit ő maga többször is egészen világosan elmond, hogy tudniillik nem a maga tanítását hirdeti az embereknek, hanem azt mondja el, amit a mennyei Atyától hallott, s amit az Atya rábízott. Az emberek megérzik, hogy e tanítás több mint emberi szó. Jézus által maga Isten szól az emberhez, hozzánk. Ne maradjon eredménytelen a szívünkhöz szóló igazság!

Az egykori jeruzsálemi templomhoz hasonlóan minden templom az imádság háza, az Istennel való találkozás helye. Szent hely, ahol én is találkozhatok az állandóan jelen lévő Krisztussal.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy mindig felismerjem, mit kell tennem, s adj erőt mindannak megtételéhez, ami üdvösségemhez szükséges. Segíts engem abban, hogy becsületesen, tisztességesen élve, az embereket szolgálva és hozzád hűségesen haladjak előre az örök élet felé. Céljaim és végső célom elérésében vezessen engem igazságban és tisztességben a Szentlélek! Taníts engem a tökéletes engedelmességre és istenszolgálatra! És taníts engem embertársaim önzetlen szolgálatára! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Tartalom átvétel