Hírolvasó

2018. június 18. – Hétfő (Mt 5,38-42)

Napi evangélium - 15 óra 19 perc
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.” Mt 5,38-42

Elmélkedés

A törvénymagyarázatok sorában az ötödik téma a bosszúval kapcsolatos. A régi törvény így hangzott: „Szemet szemért, fogat fogért.” Ez a megfogalmazás illetve felfogás a mi számunkra bizony furcsának hat és kegyetlenül hangzik, de a maga korában valójában fékezte, korlátozta a bosszút, azaz nem engedte, hogy valaki nagyobb sérelmet okozzon a másiknak, mint amit tőle korábban elszenvedett. A törvény célja az volt, hogy senki ne szolgáltasson magának igazságot önkényes módon.

Jézus azonban egészen más lelkületet kíván tanítványaitól. Új parancsának bemutatására képeket használ. Ezt mondja: „Ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is.” Minden erőszakos fellépés újabb erőszakot vált ki, és várhatóan csak fokozódik annak mértéke. Ezt a folyamatot csak úgy lehet megállítani, ha valaki lemond a bosszúról, azaz megbocsát annak, akitől elszenvedett valamilyen sérelmet vagy aki kárt okozott neki. A keresztény lelkület lényege tehát a megbocsátás, a szeretet, a nagylelkűség. Bíznunk kell abban, hogy a szeretet erejével képesek vagyunk megakadályozni a gonoszság további terjedését. Bíznunk kell abban, hogy a megbocsátás elgondolkoztatja a rossz szándékúakat és elindítja őket a javulás útján!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Szentlélek, jöjj, és taníts meg Isten dicsőségére, az ő akaratát megcselekedve, mindenkor hitben és alázatban élni. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

2018. június 17. – Évközi 11. vasárnap (Mk 4,26-34)

Napi evangélium - v, 2018-06-17 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.” Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.” Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik. Mk 4,26-34

Elmélkedés

Titokzatos növekedés

Van valami titokzatos és megmagyarázhatatlan abban, hogy a földbe vetett magok kikelnek, fejlődnek és termést hoznak. A növénytermesztéssel foglalkozó szakemberek fel tudják sorolni azokat a tényezőket, amelyek akadályozzák a magok kikelését és azokat is, amelyek serkentik azt. De ha odaállnánk egy szakemberhez azzal, hogy Jézus beszédét idézve kijelentjük, hogy „a föld magától hoz termést, először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban”, akkor valószínűleg mosolyogna a kijelentésen, hiszen emberi munka, odafigyelés és szakértelem nélkül volna ugyan termés, de az aligha volna bőséges. Jézus sem az emberi munka szükségessége ellen beszél, hanem arra akarja felhívni a figyelmet, hogy minden fejlődésben van valami titokzatos, ami megmagyarázhatatlan az ember számára. Lehet, hogy a hozzáértő ember sokat tud tenni azért, hogy valóban bőséges legyen a termés, de ne feledkezzünk el arról, hogy magát a folyamatot, a búzaszemből a csíra kialakulását, majd a növény fejlődését és a termés érlelését nem az ember találta ki, nem beszélve arról, hogy a fejlődés folyamata során sok olyan hatás éri a növényt, amelyeket az ember képtelen szabályozni, gondoljunk csak például a napsütésre.

Jézus két példabeszédet mond az Isten országáról a mai evangéliumban. Az első példázat tanulsága az, hogy nekünk, keresztény embereknek kell Isten országának magvait elvetnünk a világban. A növekedés azonban Istentől függ. Isten országának terjedése nem az emberi tevékenységnek és főként nem az erőlködésnek a függvénye, de ez nem jelenti azt, hogy nincs semmi tennivalónk. A második példázat, a mustármagról szóló hasonlat pedig azt mutatja be, hogy a kezdetben kicsiny mag, milyen nagyra képes nőni. Jézus nem mezőgazdasági tanácsokat osztogat, hanem ezzel a két példával Isten országát és annak növekedését szemlélteti. Mit tanulhatunk ezekből a példázatokból?

Amikor a magot földbe vető ember elvégezte a maga munkáját, akkor eljön számára a bizakodás időszaka. Elvégezte a munkáját, megtette, ami az ő feladata, de most várakoznia kell, mostantól nem az ő kezében van az irányítás. Bízik a természetben, várja a kedvező időjárást, de mindennek hátterében ott van az Isten, valójában tőle várja, hogy kedvező idő segítse a magok kikelését és növekedését, és természeti csapás ne tegye eredménytelenné fáradozását. A magot vető ember elfogadja, hogy a természetnek megvan a maga rendje, a magok kikelése nem fog másnapra megtörténni és a termés beéréséig is hosszú idő telik el, minden abban az időben fog történni, ahogyan azt Isten meghatározta, belekódolta a magokba.

Isten országával kapcsolatban is ez a helyzet. Ha elvégeztük küldetésünket, azaz elvetettük a világban Isten jóhírének magvait, akkor ettől kezdve nem rajtunk múlik, hogy mikor fognak ezek a magok kikelni az emberi szívekben. Bízzuk ezt a folyamatot Istenre!

A két példázatot Márk evangélista annak rövid magyarázatával zárja, hogy Jézus miért példabeszédek formájában közölte tanítását. A magyarázat szerint az egyszerű emberek így tudták könnyen megérteni mondanivalóját. Az egykori hallgatósághoz hasonlóan nekünk is arra kell törekednünk, hogy minél jobban megértsük Isten országának titkait és minél jobban megvalósuljon életünkben az ő szándéka.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Segíts észrevennem kegyelmi segítségedet és az általa végbemenő lelki növekedést! Segíts, hogy magamat jó talajnak készítsem elő tanításod befogadására és adj erőt követnem útmutatásaidat, amelyek a mennyei Atya felé vezetnek! Hiszem, hogy segítségeddel képes vagyok a lelki megújulásra. Segíts felismernem életem végső célját és legyen erőm Istenre bízni életem! Ha hűséggel teljesítem kötelességeim, nincs okom félni, mert kegyelmed eredményt hoz, gyümölcsöt fakaszt életemben. Légy velem és kísérjen áldásod, hogy az evangélium igazságának megvalósítása által növekedjék bennem az Isten országa!

2018. június 16. – Szombat (Mt 5,33-37)

Napi evangélium - szo, 2018-06-16 00:00
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.” Mt 5,33-37

Elmélkedés

Törvényértelmezésének sorozatában negyedikként az eskü témáját hozza elő Jézus. Vélhetően azért találhatjuk közvetlenül a házassággal és a válással kapcsolatos kijelentések után, mert gyakran előfordulhatott, hogy a házassági peres ügyekben visszaéltek az esküvel, azaz hamis dolgokat állítottak a házastársról. Most is a régi szabályt idézi először: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Ehhez fűzi hozzá az ő parancsát: Egyáltalán ne esküdjetek! Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem.” Az eskü azt jelenti, hogy valaki Istenre hivatkozva állítja azt, hogy igazat mond, azaz mintegy Istent hívja tanúul szavai igazságának igazolására. Az eskü gyakorlata mögött két mozzanat húzódik meg. Egyrészt az, hogy csak olyan közösségben van értelme az Istenre tett eskünek, amely valóban tiszteli Istent és elfogadja őt bírónak, ítélkezőnek. Másrészt az eskü gyakorlata az emberek közti bizalmatlanságot jelzi. Az egyik ember csak akkor hisz a másiknak, ha az esküt tesz Istenre, azaz inkább hisz Istennek, mint embertársának.

Jézus azt tanítja, hogy az emberi beszéd eskü nélkül is legyen mindig igaz. Beszéljünk úgy, hogy szavunkat mindig komolyan tudják venni mások! Kijelentéseinket mindig annak fényében tegyük, hogy egyetlen hazugsággal elveszíthetjük mások bizalmát! Legyünk mindig igazmondóak!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus Anyja, ki Fiad mellett álltál élte kezdetén és küldetésében, kerested őt, a Mestert a sokaságban, mellette álltál, amikor fölmagasztalták a földről, s odaadta magát egyetlen és örök áldozatul; aki fiadként kaptad meg Jánost, fogadd el az öröktől fogva meghívottakat, oltalmazd növekedésüket, kísérd életükben és szolgálatukban a te fiaidat, Papok Édesanyja!

Szent II. János Pál pápa

2018. június 15. – Péntek (Mt 5,27-32)

Napi evangélium - p, 2018-06-15 00:00
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Ha a jobb szemed bűnre visz, vájd ki, és vesd el magadtól. Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön. Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson. És ezt is mondták: Aki elküldi feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elküldi feleségét – kivéve hűtlenség esetét –, okot ad neki a házasságtörésre, és aki az elbocsátott nőt veszi feleségül, házasságtörést követ el.” Mt 5,27-32

Elmélkedés

A régi törvényről és az új parancsról szóló sorozat második elemeként a családi életet, a házasságot védelmező törvényről olvasunk a mai evangéliumban. Jézus most is idézi a Mózes idejéből származó régi törvényt: „Ne törj házasságot!” Majd pedig rögtön hozzáteszi saját törvénymagyarázatát: „Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele.” E mondásához szorosan kapcsolódik harmadikként a válás esete, amellyel kapcsolatban kijelenti, hogy már az is házasságtörést követ el, aki válólevéllel elbocsátja feleségét.

Miként az emberi élet védelmével kapcsolatban, itt is láthatjuk, hogy Jézus értelmezése szerint a bűn jóval korábban keletkezik, mint egy konkrét bűnös cselekedet. A házasságtörést, a házastárshoz való hűtlenséget egészen biztosan minden esetben bűnös gondolatok, bűnös vágyak előzik meg. És aki ezen a ponton nem tud parancsolni önmagának, nem tudja megfékezni bűnös vágyait, az egyre jobban elmerül ezekben a vágyakban. A házasságtörés nem hirtelen és váratlanul következik be, hanem a helytelen vágyak és kívánságok hosszabb időn keresztüli folyamatos táplálásának a következménye. A külső tettben megnyilvánuló bűnt csak az képes elkerülni, aki előzőleg uralkodni tudott benső vágyain.

Ezt követően Jézus nagyon erős szóhasználattal, úgynevezett „túlzó mondásokkal” igyekszik érzékeltetni, hogy mekkora veszélyt jelent az ember számára a bűn. Nem a végtagok levágására, nem öncsonkításra buzdít, hanem azt hangsúlyozza, hogy a bűn elkerülése és a jó követése érdekében mindent meg kell tennünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Minden örömöm, Uram, amelyben nem te vagy, legyen félelmemre és utasítsam azt el! Csak téged keresselek! Érted dolgozni legyen igazi örömöm, és a nélküled kapott megnyugvás legyen terhemre! Add, hogy sokszor emelhessem hozzád a szívemet, és ha vétettem ellened, megbánással és új jó feltétellel ki tudjalak engesztelni!

Aquinói Szent Tamás

2018. június 14. – Csütörtök (Mt 5,20-26)

Napi evangélium - cs, 2018-06-14 00:00
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Mondom nektek: ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: Te esztelen!, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: Te istentelen!, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.” Mt 5,20-26

Elmélkedés

Miután Jézus általános kijelentést tett arról, hogy a régi törvényeket nem kívánja eltörölni, hanem tökéletessé akarja tenni, hat konkrét szöveget idéz a mózesi törvényből, majd mindegyikhez hozzáteszi az ő parancsát. Lényeges megjegyezni, hogy nem tesz különbséget a mózesi törvény és annak hagyományos, farizeusi magyarázata között, ezért az ő új parancsának megfogalmazásakor nem magával a törvénnyel ellenkezik, hanem a farizeusok törvényértelmezésével.

Elsőként a mai evangéliumban az emberi élet védelmét szolgáló parancsot idézi az ószövetségi törvényből: „Ne ölj!” Aztán hozzáteszi: „Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére.” Világosan kirajzolódik Jézus módszere: a bűn eredetét, gyökerét keresi, hogy ott lehessen megszüntetni, ahol elkezdődik. Ez a bűn ugyanis nem úgy kezdődik, hogy valaki odamegy embertársához és elveszi az életét, hanem ott, hogy valamivel korábban harag ébredt szívében felebarátja, embertársa iránt. Indulatát azonban nem tudta kezelni, nem tudta fékezni, ezért egyre nagyobb lett a gyűlölet a szívében, amely emberölésben végződött.

Jézus egy tökéletesebb életre hív. Az ő tanítványának kötelessége keresni a kibékülés lehetőségét és kötelessége arra törekedni, hogy a másik ember iránti ellenszenvtől, haragtól mielőbb megszabaduljon.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, a teremtett világ erőit te az ember munkájának rendelted alá. Kérünk, hogy munkánkat keresztény lélekkel végezve őszinte szeretetben élhessünk testvéreinkkel, és teremtő munkád folytatásában méltó módon vehessünk részt. Kérünk, Urunk, földi ajándékaiddal segíts és kormányozz minket, akiket mennyei kenyereddel tápláltál.

2018. június 13. – Szerda (Mt 5,17-19)

Napi evangélium - sze, 2018-06-13 00:00
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy „í” betű sem, sőt egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában. Mt 5,17-19

Elmélkedés

Szent Máté evangélista elsősorban a zsidóságból krisztusi hitre térteknek szánja művét, hiszen a kezdeti időkben ők többen voltak, mint a pogányságból megtértek. Az ő számukra komoly problémát jelentett, hogy a mózesi törvény vagy a krisztusi új parancs, az evangéliumi életszabály szerint éljenek-e. Emiatt érthető Máté óvatossága, amikor azt mutatja be, hogy Jézus hogyan viszonyult a mózesi törvényhez. Egyáltalán nincs arról szó, hogy Jézus meg akarná szüntetni, el akarná törölni a korábbi törvényt, hiszen ilyen tartalmú kijelentések megzavarták volna a zsidókat, megütközést váltott volna ki belőlük, hiszen ők hittek a törvények üdvözítő erejében.

Az evangélista azonban azt is szeretné érzékeltetni, hogy Jézus tanítása újdonságot jelent, azaz nem elegendő a régi törvény hagyománytiszteletből fakadó, de talán kiüresedett megtartása. E kettős célt szolgálja a „tökéletessé tenni” kifejezés. Jézus tökéletessé akarja tenni a törvényt, azaz minden régi törvény érvényben marad, de szükség van azok megújítására, megújult lelkülettel való megtartására. A mózesi törvény tehát abban az értelemben nem nevezhető tökéletesnek, hogy nem érte el célját. Jézus örömhíre beteljesíti, tökéletessé teszi a törvényt, mert aki az evangélium szerint él, az eljut az üdvösségre.

Felismerem-e, hogy Isten törvényei, parancsai az üdvösség útját jelölik ki számomra?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Te minden embert meghívsz szolgálatodra és megígéred nekünk az örök üdvösséget. Segíts, hogy egész életünkben neked szolgáljunk, a te nevednek szerezzünk dicsőséget. Szolgálatunkat szabadon vállaljuk és irántad való szeretetből végezzük az üdvösség reményében. Légy hozzánk igazságos és irgalmas! Segíts minket, hogy végső célunkat, az örök életet mindig szem előtt tartsuk és szüntelenül törekedjünk feléd! Tartsd távol tőlünk az irigységet, hogy örülni tudjunk annak, ha mások is az üdvösségre jutnak!

2018. június 12. – Kedd (Mt 5,13-16)

Napi evangélium - k, 2018-06-12 00:00
Jézus így tanított a hegyi beszédben: „Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!” Mt 5,13-16

Elmélkedés

Az évközi időszak részeként a következő hetek hétköznapjai során Szent Máté evangéliumából a hegyi beszédet olvassuk. A beszéd Jézus nyolc boldogság-mondásával kezdődik, de ez Szent Barnabás apostol tegnapi ünnepe miatt kimaradt. A folytatásban két hasonlat mutatja be a tanítványi életet és küldetést. „Ti vagytok a föld sója” – hangzik Jézus első kijelentése. A só egyrészt megadja az ételek ízét, másrészt már abban az időben is tartósításra használták, hogy az ételek ne romoljanak meg gyorsan. A szövegrészlet záró kijelentése világítja meg a példa értelmét, miszerint a jócselekedetek ízesítik meg a krisztusi tanítványok életét, amely élet így újabb követőket vonz. Ha azonban a tanítvány nem az Úrtól tanult jóság és szeretet képviselője, akkor kudarcot vall, élete haszontalanná válik, miként az ízét vesztett só.

A második példa világossághoz, világító lámpáshoz hasonlítja a tanítványt, amely kép szintén arra akar ösztönözni, hogy a tanítvány élete legyen példamutató mások számára. A tanítványnak az a feladata, hogy hirdesse Krisztus örömhírét és jócselekedeteivel bizonyítsa Krisztus szavainak igazságát és komolyan vételét a maga részéről. Jézus kijelentette magáról: „Én vagyok a világ világossága” (Jn 8,12). Aki ővele él, az a világosságban él és maga is a világosság hordozójává, továbbadójává válik.

Az én feladatom is az, hogy világosság legyek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.

Assisi Szent Ferenc

2018. június 11. – Hétfő, Szent Barnabás apostol (Mt 10,7-13)

Napi evangélium - h, 2018-06-11 00:00
Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére. Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok.” Mt 10,7-13

Elmélkedés

A mai napon Szent Barnabást ünnepeljük, aki ugyan nem tartozott a Jézus által választott tizenkét apostol közé, mégis Egyházunk a kezdetektől fogva apostolként tiszteli őt. Ciprus szigetén született egy vagyonos zsidó családból, majd Jeruzsálembe költözött és ott telepedett le. Az Apostolok Cselekedeteiből tudjuk, hogy Jézus feltámadását követően az elsők között csatlakozott az új vallás követőihez, a keresztény közösséghez. Másokhoz hasonlóan ő is megértette a szegénység előnyét és értelmét, nem akart vagyonához kötődni, ezért földjét eladta és az érte kapott pénzt felajánlotta az apostoloknak az Egyház szükségleteire, a szegények megsegítésére. Szívvel-lélekkel végezte az igehirdetést, miként Jézus apostolai. Amikor kedvező hírek érkeztek Antióchiából, hogy az ott élők is befogadták az evangéliumot, az apostolok Barnabást küldték az újonnan megtérők megerősítésére, s ez a tény, ez a küldetés azt igazolja, hogy valóban tekintélynek örvendett és komoly egyházszervezői feladatokat végzett. Szintén az ő érdeme, hogy nagy bizalommal fordult a megtért Pál apostolhoz, akit ő vitt el a többi apostolhoz, akit korábbi, a keresztényeket üldöző fellépéséért gyanakvással fogadtak kezdetben. A későbbiekben Pál apostollal együtt igehirdető tevékenységet végez, majd pedig a népek apostolától elválva visszatért szülőföldjére, Ciprus szigetére.

Barnabás életpéldája bátorítson minket arra, hogy nagylelkűen ajánljuk fel magunkat Isten és az Egyház szolgálatára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönet és hála neked, Urunk, aki táplálékul nyújtod felénk tested, a mennyből alászálló kenyeret, hogy aki e kenyérből eszik, az örökké éljen. Elfogadom, Uram ezt a hatalmas, Szent Szívedből jövő áldozatod, és megtartom szövetségedet, hogy én benned élhessek, te meg bennem, mert életem, amit adtál, csak az öröklétben hirdetheti mindenkor hatalmas fenségedet és dicsőségedet. Mi Urunk! Legyen tetszésed szerint, most és mindörökké!

2018. június 10. – Évközi 10. vasárnap (Mk 3,20-35)

Napi evangélium - v, 2018-06-10 00:00
Abban az időben: Jézus az ő tanítványaival elment haza. Ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy még evésre sem maradt idejük. Amikor rokonai ezt meghallották, odamentek, hogy elvigyék őt. Az a hír járta ugyanis, hogy megzavarodott. Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek, azt mondták: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát. Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.” Közben anyja és testvérei is odaértek. Megálltak kint, üzentek érte és hívatták. Körülötte tömeg ült. Azt mondták neki: „Anyád és testvéreid keresnek téged odakint.” Ő így válaszolt: „Ki az én anyám és kik az én testvéreim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, ezt mondta: „Íme, ezek az én anyám és testvéreim. Mindaz, aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám!” Mk 3,20-35

Elmélkedés

A jóság forrása

A nagypapa, amikor meglátogatta az unokáit, a legszívesebben a 4 éves kislánnyal játszott. Ez alkalommal előkerült egy dobozból egy baba, amelyet ha felhúztak, járni tudott. Karácsonyra kapta a nagypapától a kislány, hetekig játszott vele nagy örömmel, mindig kellett valaki, aki felhúzza, de idővel bekerült a dobozba és szinte teljesen megfeledkezett róla. Amikor most újra felfedezték, azonnal felcsillant a kislány szeme és kérte a nagypapáját, hogy segítsen neki felhúzni. A nagypapa megtette, s a baba elindult, de valami oknál fogva kissé bicegett. A kislány rögtön morcos lett, s most már követelte a papájától, hogy húzza fel újra, de most is csak bicegett. Erre a kislány felkapta, a földhöz vágta s a baba szétesett. A csörömpölésre odajött az édesanyja, felvette a törött babát, hogy elvigye és összerakja, megragassza, de a kislány nekiállt üvölteni, hogy adja vissza neki a babáját, ez az ő játéka, ne vegyék el tőle. S bár a nagypapa is próbálta csitítani, ő hatalmas hisztit vágott, mert nem tudta elviselni, hogy elveszik tőle, amivel játszott, pedig az édesanyja csak meg akarta javítani, amit éppen ő tett tönkre. Az eset kapcsán felmerül a kérdés: Miért nem látta meg édesanyja segíteni akaró szeretetét? Miért nem fogadta el azt? Bizonyára azért, mert csak az adott pillanatra gondolt, és nem tudta elképzelni, hogy kis idő múlva újra játszhat majd a babával.

A mai evangélium kapcsán az a kérdés merül fel bennünk, hogy miért támad olyan gondolat az emberekben, hogy Jézus az ördöggel, a gonosz lélekkel szövetkezve képes csodákat tenni? Micsoda lehetetlen gondolat! Milyen furcsa elképzelés! Honnan jut egyáltalán ilyen bárkinek is az eszébe? A bevezető történet tanulságát folytatva, talán itt is arról van szó, hogy az emberek nem látnak tovább az adott pillanatnál, az adott helyzetnél. Látnak egy rendkívüli cselekedetet Jézustól, nem értik azt, nem ismerik annak hátterét, meg sem próbálják más szemszögből vagy nagyobb távlatból értékelni a történteket, hanem azonnal ítéletet alkotnak, gyors magyarázatot keresnek. Az ítélkezésnél lényeges szempont, hogy mindenki magából indul ki. A jószándékú ember általában másokról is jót feltételez, míg a rosszindulatúak mások cselekedeteiben is rossz indítékokat látnak.

Isten mindent jónak teremtett, de az ember képes mindent elrontani. Isten, az élet teremtője, képes a rosszat jóvá alakítani, a bennem lévő rosszat is. Amikor a magunk vagy mások hibájából rossz körülmények közé kerülünk, akkor egyet tehetünk: imádkozunk Istenhez a változásért, a rossz jóvá alakulásáért. A szenvedés, a súlyos betegség is ilyen helyzet. Nincs biztosíték arra, hogy a helyzet változni fog, főként arra nincs, hogy rövid időn belül jóra fordul minden, mégis bizalommal kell kérnünk és várnunk Isten segítségét. És ha ez a segítség megérkezik, akkor nem szabad akadályoznunk annak megvalósulását, főként akkor nem, ha Isten minket akar átalakítani.

Keresztény emberként hiszünk abban, hogy Isten a jó forrása. A bűn, a rossz megtapasztalása a világban nem kényszeríthet minket arra, hogy elszakadjunk a jóság forrásától, hanem éppen arra ösztönöz minket, hogy visszatérjünk hozzá. Isten számunkra a megújulás forrása. Keressük és tegyük meg mindig az ő akaratát, s akkor a jó növekedni fog bennünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Isten! Te minden embert üdvözíteni akarsz és ezt a szándékodat minden emberrel közlöd. Te ébreszted fel bennünk a vágyat, hogy téged keressünk, neked szolgáljunk és földi életünk után is veled legyünk majd az örökkévalóságban. Ugyanakkor felismerjük azt is, hogy a gonosz lélek le akar téríteni minket az üdvösség útjáról. Segíts minket, Istenünk, hogy a kísértéseket felismerjük és visszautasítsuk! Segíts, hogy üdvözítő akaratod megvalósuljon és eljussunk az üdvösségre!

2018. június 9. – Szombat, Szűz Mária szeplőtelen szíve (Lk 2,41-51a)

Napi evangélium - szo, 2018-06-09 00:00
Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék. Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.” Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették, mit akar ezzel mondani. Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Lk 2,41-51a

Elmélkedés

Jézus szíve ünnepét követően a mai napon Szűz Mária szíve áll tiszteletünk középpontjában. Mária szíve a megtestesült Ige, Jézus Krisztus iránti anyai szeretet és a megváltott emberek iránti anyai szeretet jelképe. Mária kilenc hónapon át, a megtestesülés pillanatától az Úr születéséig szíve alatt hordozta az Üdvözítőt. Anyai szeretete, gondoskodása és aggodalmai a későbbiekben is megmutatkoztak, egészen a keresztig elkísérték fiát, Jézust. Életének egy olyan jelenetét idézi fel a mai evangélium, amely aggódó anyai szeretetének jó példája. Egy jeruzsálemi zarándoklat alkalmával az ekkor tizenkét éves Jézus a városban marad. A hazafelé, Názáretbe induló Mária és József nem találják őt, ezért visszafordulnak, s csak három nap aggódó keresés után találják meg őt a templomban.

A történet azzal a kijelentéssel zárul, hogy Jézus „szavait anyja mind megőrizte szívében.” A mi részünkről is a Jézus iránti szeretet megmutatkozása az, ha szívesen hallgatjuk az Úr szavait, rendszeresen elmélkedünk tanításáról és életünk cselekedeteiben megvalósítjuk mindazt, amit megismerünk. Bízzuk életünket az isteni gondviselésre! Ajánljuk fel életünket Istennek annak reményében, hogy ha vele élünk, halálunk és feltámadásunk után is vele élhetünk majd az örökkévalóságban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szent Atyánk, az élet és a szeretet kiapadhatatlan forrása, aki az élő emberben kinyilatkoztatod dicsőséged ragyogását, és szívébe helyezed hívásod csíráját, ne engedd, hogy a mi hanyagságunk miatt megtörténhessen, hogy valaki nem veszi észre vagy elveszíti ezt az ajándékot, hanem járjon mindenki teljes önzetlenséggel azon az úton, amelyen a te szereteted megvalósul.

Szent II. János Pál pápa

2018. június 8. – Péntek, Jézus szent szíve (Jn 19,31-37)

Napi evangélium - p, 2018-06-08 00:00
Abban az időben a zsidók, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse el a keresztrefeszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték el a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. És ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az írás: „Csontot ne törjetek benne!” És ami az írás más helyén áll: „Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.” Jn 19,31-37

Elmélkedés

A pünkösd utáni időszakban három sajátos ünnepet tart Egyházunk: Szentháromság vasárnapját, Krisztus szent testének és vérének ünnepét (úrnapja), valamint Jézus szent szívének ünnepét, ez utóbbi van a mai napon. Jézus szívének tisztelete szentírási alapokon nyugszik. A Golgotán egy katona lándzsával átszúrta Jézus szívét, amely szív az üdvösség forrásának jelképe. Isten szeretete és kegyelme Jézus személyén keresztül, az ő szívéből árad ki az emberek felé. A mennyei Atyának az a szándéka, hogy az embereket megváltsa, azaz megmentse az örök haláltól, a kárhozattól. Ez az isteni szándék, a megváltás műve annak köszönhetően valósult meg, hogy az ő Fia, Jézus a kereszten feláldozta magát minden emberért.

Jézus engedelmességének és önfeláldozásának köszönhetően a mennyei Atya kiengesztelődik az emberiséggel, megbocsát a bűnös embernek. Az irgalmas Atya megbocsátó szeretete a keresztről, Jézus szívéből sugárzik az emberekre. Ha hittel tekintünk a kereszten függő Jézusra és benne a hit szemével felismerjük Megváltónkat és Üdvözítőnket, és ha megvalljuk Isten előtt bűnösségünket, akkor ez az irgalmasság megtapasztalható lesz számunkra, elnyerjük a bocsánatot Istentől.

A megváltó Krisztus szemlélése indítson bennünket Isten iránti őszinte szeretetre és igaz bűnbánatra!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Szenvedésed és kereszthalálod szemlélése annak megvallására ösztönöz, hogy te vagy az Úr, az Atya engedelmes Fia, te vagy a Megváltóm. Halálod nem volt értelmetlen, hanem meghozta minden ember számára az üdvösséget. Haláloddal tökéletes módon megvalósult az Atya üdvözítő szándéka. Taníts engem a kereszthordozásra!

2018. június 7. – Csütörtök (Mk 12,28b-34)

Napi evangélium - cs, 2018-06-07 00:00
Abban az időben: Egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte az írástudót: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni. Mk 12,28b-34

Elmélkedés

A Jézussal szembeni vitákban valamennyi politikai és vallási csoport képviselője bemutatkozott. A főpapok, az írástudók, a farizeusok, a Heródes-pártiak és a szadduceusok sikertelen próbálkoztak ravasz kérdéseikkel, Jézus bölcs válaszai meghátrálásra kényszerítették őket. Most egy magányos írástudó lép Jézus elé, aki a legfőbb parancsról tesz fel kérdést. Bár a vitabeszédek valamennyi szereplője rossz szándékkal közeledik, és bár a Máté és a Lukács szerinti változatban ez utolsóként fellépő írástudó is próbára akarja tenni Jézust, az ő esetében Márk evangélista nem tesz olyan kijelentést, amely ellenséges szándékra utal. Jézus is más hangnemben beszél vele, mint korábbi vitapartnereivel, nagyon elismerően szól hozzá.

A legfőbb paranccsal kapcsolatban Jézus nem mond újdonságot. Az istenszeretet parancsa ismert volt mind a kérdező, mind bármely zsidó ember számára a Második törvénykönyvből (vö. MTörv 6,4-5). Majd pedig hozzákapcsolja az emberszeretet parancsát, amely a Leviták könyvében található (vö. Lev 19,18). E két szöveget idézi Jézus szó szerint. Szavainak újdonságát az adja, hogy e kettőt egymás mellé helyezi. Véleménye szerint hamis az az istenszeretet, amely elfordul a felebaráttól és nem igaz az olyan embertársi szeretet sem, amely nem az istenszeretethez társul. A kettőt ugyanis nem lehet egymással szemben kijátszani.

Természetesen nem elegendő elméletileg tudni a szeretet kettős irányú parancsát, hanem gyakorolni is kell a szeretetet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Én irgalmas Uram, én jó Istenem! Bárcsak juttatnál nekem a szent forrásnak vizéből, hogy az élő vizek kútjából igyam, azokkal együtt, akik téged szomjaznak! Ott laknék én is az égi honban, öröké ujjongva jóságodban, és mondanám boldogon: Mily édes az Élő Vizek forrása, amely az öröklétre fakad, és soha-soha nem apad! Én Istenem! Te vagy a Forrás, aki folyton szomjat oltón áradsz! Úr Jézus, add mindig e vizet, hogy egyre szomjamat enyhítsem. Könyörgök nagy jótéteményeidért! Hiszen te mindenünk vagy, napi életünk: táplálékunk, italunk, üdvösségünk, Istenünk!

2018. június 6. – Szerda (Mk 12,18-27)

Napi evangélium - sze, 2018-06-06 00:00
Abban az időben szadduceusok jöttek Jézushoz, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Megkérdezték őt: „Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal és gyermek nélkül hagyja hátra feleségét, akkor a testvér vegye el annak a feleségét, és támasszon utódot testvérének. Volt egyszer hét testvér. Az első feleséget vett magának és meghalt, nem hagyva utódot. Akkor a második vette el az asszonyt, de ez is meghalt, és nem hagyott utódot. Éppúgy a harmadik is. Hasonlóképpen feleségül vette az asszonyt mind a hét, és nem hagytak utódot. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor – ha ugyan feltámadnak –, ezek közül melyiknek lesz a felesége? Hiszen mind a hétnek felesége volt!” Jézus azt felelte nekik: „Nyilván azért tévedtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát! Hiszen amikor a halottak feltámadnak, már nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-e Mózes könyvében a csipkebokorról szóló résznél, hogy miként szólt Mózeshez Isten: „Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene?” Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így tehát nagy tévedésben vagytok!” Mk 12,18-27

Elmélkedés

A jeruzsálemi templomban tanító Jézushoz most újabb csoport érkezik, a szadduceusok néhány tagja. Most ők próbálkoznak, hogy kifogást találjanak tanításában. Kérdésük felvezetéseként elmondanak egy kitalált történetet egy asszonyról, akit sorra feleségül vesz hét testvér. A sógorházasság előírása szerint ugyanis, ha özveggyé vált egy asszony, akkor az elhunyt férj testvérének kellett őt feleségül vennie. Bár elméletileg előfordulhatott volna az általuk mondott eset, a gyakorlatban azonban aligha történt ilyen. Kérdések szempontjából azonban nem is ez a lényeges, hanem az, hogy van-e feltámadás vagy nincs? Márk evangélista arra gondolván, hogy írásának későbbi olvasói már nem ismerik sem a szadduceusokat, sem az ő véleményüket az adott kérdésben, mindjárt a leírás kezdetén megemlíti, hogy a szadduceusok nem hisznek a feltámadásban.

Válaszában Jézus olyan idézettel igazolja a feltámadást, amelyet a kérdezők is elfogadnak, azaz a mózesi könyvekből. Isten ezt mondta egykor Mózesnek: „Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene.”

A jelenetet érdemes továbbgondolnunk. Jézus válaszai azt jelzik, hogy ellenfeleinek állítása azzal kapcsolatban, hogy igazmondó és bölcs tanító, valóban igaz, még akkor is, ha ők ezt gúnyos hangnemben állítják. Végső soron azonban Jézus feltámadása fogja azt bizonyítani, hogy minden kijelentése igaz és valóban ő a mennyei Atya Fia és küldötte.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hálát adok, neked, mert nálad mindig van kenyér számunkra, még ha nem is tudunk róla. Áldott legyél, Atyánk, akinek úgy tetszik, hogy megosszuk egymással kenyeredet. Áldunk téged, Jézus, aki tested kenyerével tápláltad tested tagjait. Kérünk, vezess ki minket a pusztába és add nekünk minden nap e mennyei kenyeret, mely megerősíti szívünket, az országodba vivő hosszú úton.

2018. június 5. – Kedd (Mk 12,13-17)

Napi evangélium - k, 2018-06-05 00:00
Egyszer néhány farizeust és Heródes-párti embert küldtek Jézushoz, hogy szaván fogják őt. Azok odamentek hozzá, és megszólították: „Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy. Nem befolyásol a mások véleménye, és nem nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?” Jézus azonban átlátott álnokságukon, és ezért így szólt: „Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!” Erre odavittek egyet. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez?” Azok ezt felelték: „A császáré.” Jézus pedig így folytatta: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” Azok igen elcsodálkoztak (Jézus feleletén). Mk 12,13-17

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszíne továbbra is a jeruzsálemi templom. Miután a főpapok és az írástudók nem tudták kérdéseikkel megfélemlíteni a tanító Jézust, most más módszerrel próbálkoznak. Farizeusokat és Heródes-pártiakat küldenek hozzá, akik az adófizetéssel kapcsolatban kérdezik őt. A kérdés bevezetése körülményes. A megkérdezettet igazmondónak nevezik, aki az igazsághoz ragaszkodva tanítja az embereknek az isteni törvényeket. A hízelgés, a dicséret nyilvánvalóan megtévesztő, azt a látszatot kelti, mintha valóban elismernék Jézus tanítói tekintélyét és egyetértenének véleményével. Ezután a kérdés nagyon rövid és egyszerű: „Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?” Jézus rögtön átlátja a helyzetet. Azonnal felismeri, hogy a kérdezők egyik része, a farizeusok az ország függetlenségében látták a jövőt, elutasították a római fennhatóságot, ezért nem tartották helyénvalónak az adófizetést a rómaiak felé. A kérdezők másik csoportja, a Heródes-pártiak viszont a haszonélvezői voltak a fennálló rendszernek, mindig az együttműködést keresték a rómaiakkal, ezért nem utasították el az adófizetést. Mivel maguk a kérdezők mást-mást tartanak helyénvalónak, ezért az egyszerű elfogadó vagy elutasító válasz valamelyik csoport nemtetszését váltaná ki.

A válasz előkészítésére Jézus kér és felmutat egy pénzt, majd pedig egy bölcs mondással kikerüli a csapdahelyzetet: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” A mondás első része válasz az eredeti kérdésre, a második része viszont már továbbmutat azon. Vajon akik feltették a kérdést és akik elfogadták vagy éppen elutasították az adófizetést, teljesítik-e Istennel szembeni kötelességeiket?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, adj éleslátást a dolgok észlelésére, erőt azok megragadására és megtartására; képességet és rátermettséget arra, hogy ezekhez még mindig hozzá tudjak tanulni! Adj tévedhetetlen ítéleteket a számba! A helyes beszéd kegyelméért is esdeklek! Döntsd el nálam mindig a kezdetet, határozd meg előrehaladásom irányát, és biztosítsd a vég sikeres és eredményes kimenetelét!

Aquinói Szent Tamás

2018. június 4. – Hétfő (Mk 12,1-12)

Napi evangélium - h, 2018-06-04 00:00
Jézus a szenvedését megelőző napokban példabeszédekben kezdett szólni a főpapokhoz és a nép elöljáróihoz: Egy ember szőlőt ültetett. Bekerítette sövénnyel; pincét is ásott, meg őrtornyot is épített benne. Aztán bérbe adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre. Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőmunkásokhoz egyik szolgáját, hogy beszedje a szőlő terméséből neki járó részt. Ezek azonban nekiestek, megverték, és üres kézzel elkergették. Ekkor másik szolgát küldött oda hozzájuk: annak betörték a fejét, és gyalázatosan elbántak vele. Küldött egy harmadikat is: azt megölték. Küldött aztán még többet: közülük egyeseket megvertek, másokat pedig megöltek. Ezután már csak az egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Végül őt küldte hozzájuk, mert így gondolkodott: „A fiamat csak becsülni fogják.” A szőlőmunkások azonban így biztatták egymást: „Itt az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz az öröksége!” Nekiestek tehát, megölték, és kidobták a szőlőből. Vajon mit tesz majd erre a szőlő ura: Elmegy, elpusztítja a szőlőmunkásokat, és másoknak adja ki a szőlőt. Nem olvastátok az Írást? A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá; csodálatos dolog ez a mi szemünkben. Erre el akarták fogni Jézust, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták tehát, és eltávoztak. Mk 12,1-12

Elmélkedés

A korábbiakban, galileai útja során Jézus gyakran tanított példabeszédekben, azaz különböző hasonlatokkal szemléltette Isten országát. Most, a jeruzsálemi templomban ismét a tanításnak ezt a módszerét alkalmazza, melynek sajátossága, hogy viszonylag kevés beszéd is sokat mond. A szőlőmunkásokról szóló példázat választ ad arra a kérdésre, hogy honnan származik Jézus hatalma. Erről kérdezték őt a főpapok és az írástudók, de a kérdés nyitott maradt. A példabeszéd a szőlőmunkások lázadásának folyamatáról, fokozódó ellenállásukról, egyre nagyobb bűnükről szól, amely gyilkosságban, a szolgák, majd a gazda fiának megölésében éri el tetőpontját.

A példázat jelentése világos. A szőlősgazda maga Isten, a szőlőmunkások pedig a választott nép. A gazda által küldött szolgák a prófétákat szemléltetik, a fiú pedig maga Jézus, aki így ad tanítást arról, hogy ő a mennyei Atya Fia és küldötte.

Az események előrehaladtát olvasva egyesek talán azt gondolhatják, hogy minden végzetszerűen halad, nincs lehetőség más végkifejletre, ez azonban téves gondolat. A történet ugyanis nem az események végzetszerű leírása, hanem inkább felhívás a hallgatóság felé: Ismerjék fel Jézus személyében az Atya küldöttét és az ő cselekedeteiben az Atya tetteit!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönjük, Istenünk, hogy Krisztus által felkaroltál és magadhoz emeltél bennünket, akik eltávolodtunk tőled. Te mindig utánunk jössz kegyelmeddel, szereteteddel megelőzöl minket: bárcsak méltók lehetnénk a te szeretetedre!

2018. június 3. – Úrnapja, Krisztus szent teste és vére (Mk 14,12-16. 22-26)

Napi evangélium - v, 2018-06-03 00:00
A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték (Jézust): „Mit akarsz, hová menjünk, hogy elkészítsük számodra a húsvéti vacsorát?” Erre elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő mutat majd nektek egy étkezésre berendezett, tágas, emeleti termet. Ott készítsétek el nekünk.” A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta; és elkészítették a húsvéti vacsorát. Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek: nem iszom többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom az Isten országában.” Ezután zsoltárt énekelve kimentek az Olajfák-hegyére. Mk 14,12-16. 22-26

Elmélkedés

Noé esetének tanulságai

Gyermekkorom egyik kedvenc bibliai története az volt, amikor a vízözön idején Noé bárkát épített Isten parancsára, így menekült meg ő és családja, valamint az állatok, amelyeket bevitt a bárkába. Felnőttként újraolvasva a történetet mindig új elemet, új tanulságot fedezek fel benne. Az elmúlt napokban ismét elolvastam Noé bárkájának építését és különös utazását, és rácsodálkoztam egy olyan dologra, amit korábban is olvastam, de valahogy átsiklottak a gondolataim a szavak felett. Arra a mozzanatra gondolok, hogy amikor a föld felszáradt és minden élőlény kijött a bárkából, akkor „Noé oltárt épített az Úrnak és áldozatokat mutatott be” (Ter 8,20).

Három dolog miatt tartom érdekesnek ezt a mozzanatot. Először is azért, mert Noé nem kezd el házat építeni magának és családjának, sem istállót az állatoknak. Egy meglehetősen hosszúra nyúlt és viszontagságos hajóút után biztosan elege volt neki és mindenkinek a hajón való tartózkodásból, és jól esett volna biztos menedékbe húzódnia, amely szilárdan áll a földön és végre nem imbolyog állandóan a vízen, mégsem ez volt az első gondolata. Ő nem magára gondolt, hanem arra, hogy hálát adjon Istennek a szabadulásért, a túlélésért, ezért épít oltárt és mutat be áldozatot.

Másodszor pedig azért érdekes Noé ténykedése, mert az égvilágon senki nem mondta neki, hogy építsen oltárt. Korábban mindent úgy és akkor tesz, ahogyan és amikor az Úr kéri tőle. Amikor Isten azt mondja, hogy fogjon neki a bárka építésének, akkor ő ezt az Úr parancsára megteszi, pedig még egy felhőcske sincs az égen, amelyből eső eshetne. Amikor azt a parancsot kapja, hogy szálljon be a bárkába és vigye be mind az állatokat, akkor Noé ezt megteszi. Amikor pedig a vízözön elmúltával Isten azt mondja neki, hogy eljött annak az ideje, hogy mindenki kiszálljon a bárkából, akkor Noé, családja és valamennyi állat kijön a bárkából a szárazföldre. Noé mindig meghallgatja az Úr parancsát és engedelmesen teljesíti a kérést. De azt nem mondja neki Isten és nem mondja neki senki, hogy építsen oltárt és hálája jeleként mutasson be áldozatot, Noénak mégis ez az első cselekedete. A hála érzése nem parancsra ébred a szívében, hanem önmaga ébred rá, hogy méltó volna a szabadulás után kifejezni háláját a szabadítónak, Istennek.

És a harmadik tanulság: Noé oltárépítő buzgósága azzal zárul, hogy Isten megérzi az áldozat jó illatát és elhatározza, hogy többé nem pusztítja el vízözönnel a földet (vö. Ter 8,21-22). Isten tehát elfogadja az ember áldozatát, mint hálájának megnyilvánulását. Miért is hozom fel Noé példáját ma, úrnapján, Krisztus szent testének és vérének, az Oltáriszentségnek az ünnepén?

Az Istennek való hálaadás első helyen legyen az életünkben! Minden szentmise hálaadás. Illő, hogy legalább vasárnaponként részt vegyünk ezen a közös hálaadáson. Aki ezt nem tartja fontosnak, az hálátlannak mutatkozik Isten iránt, mintha semmit sem köszönhetne Istennek. A hálaadásra nem egy írott törvény, nem egy parancs biztat minket. Nem azért veszünk részt a szentmisén, mert a tízparancsolat harmadik törvénye ezt mondja: Az Úr napját szenteld meg! A hála érzése fel kell, hogy ébredjen a szívünkben parancs nélkül is. Ne maradjunk hálátlanok! Isten pedig elfogadja a hálaadásként felajánlott áldozatunkat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hiszem, hogy valóságosan jelen vagy az Oltáriszentségben. Valahányszor elindulunk a templomba, a szentmisére felébresztem szívemben az irántad való szeretetet és hálát. Azzal a szándékkal veszlek magamhoz az Oltáriszentségben, hogy megerősítsem szeretetemet. A veled való egységből és a szent testeddel való táplálkozásból erőt merítek mindennapi feladataimhoz és a bűn elleni küzdelemhez. Köszönöm, Uram, hogy jelenléteddel megerősítesz!

2018. június 2. – Szombat (Mk 11,27-33)

Napi evangélium - szo, 2018-06-02 00:00
Abban az időben: Jézus ismét Jeruzsálembe ment tanítványaival. Amikor a templomban járt, odaléptek hozzá a főpapok, az írástudók meg a nép elöljárói, és megkérdezték tőle: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?” Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Feleljetek rá, és akkor majd én is megmondom nektek, hogy milyen hatalommal cselekszem. János keresztsége a mennyből volt-e vagy az emberektől? Válaszoljatok nekem!” Erre tanakodni kezdtek egymás között. Így okoskodtak: „Ha azt mondjuk: „A mennyből volt”, azt fogja felelni: „Hát akkor miért nem hittetek neki?” Mondjuk talán azt, hogy Az emberektől?” Féltek azonban a néptől, mert mindenki azt tartotta, hogy János valóban próféta volt. Végül is ezt válaszolták: „Nem tudjuk.” Jézus erre azt felelte: „Akkor én sem mondom meg, milyen hatalommal cselekszem ezeket.” Mk 11,27-33

Elmélkedés

Jézus harmadik jeruzsálemi napjáról olvasunk a mai evangéliumban. A helyszín a templom, a vallási élet központja. Jézus azért jön ide, hogy tanítsa a népet, ebben azonban megszakítják a főpapok és az írástudók, akik vitát kezdeményezve kérdéseket tesznek fel neki. Márk evangélista többször is említi, hogy kérdéseik nem jóindulatból fakadnak, hanem Jézus vesztét szeretnék, mert úgy értékelik, hogy az új tanító fellépése veszélyezteti őket. Lényeges az is, hogy Jézus pontosan ismeri szándékaikat, hiszen amikor szenvedéséről és haláláról jövendölt tanítványainak, akkor egyértelműen beszélt arról, hogy a főpapok és írástudók fognak fellépni ellene.

Az első kérdés Jézus hatalmának eredetét kutatja. Ő azonban nem válaszol nekik, hanem nagyon határozottan és magabiztosan visszakérdez, mégpedig Keresztelő János hatalmának eredetével kapcsolatban. Az evangélista részletesen ismerteti az írástudók okoskodását, akik végül nem mondanak semmit arról, hogy vajon az égből, az Istentől volt-e Jánosnak hatalma vagy nem. Inkább nem válaszolnak, amire Jézus kijelenti, hogy akkor ő sem árulja el nekik hatalmának forrását. A kérdés tehát függőben marad, de nem sokáig, hiszen a szőlőmunkásokról szóló példabeszéd, amelyet hétfőn fogunk olvasni, pontos feleletet ad majd.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

A te szent akaratodat teljesítem. Uram Jézus, taníts meg arra, hogy nagylelkű legyek, és úgy szolgáljalak, amint megérdemled: adjak számolgatás nélkül, harcoljak nem gondolva arra, hogy sebeket kaphatok, dolgozzam pihenés nélkül, egészen odaadva magam a te szolgálatodra, nem várva más jutalmat, mint azt, hogy tudom: a te szent akaratodat teljesítem.

2018. június 1. – Péntek (Mk 11,11-26)

Napi evangélium - p, 2018-06-01 00:00
Miután Jézus a tömeg örömujjongása közben bevonult Jeruzsálembe, fölment a templomba. Ott körülnézett, és mindent szemügyre vett. Mivel már esteledett, a tizenkét apostollal együtt kiment Betániába. Amikor másnap eljöttek Betániából, Jézus megéhezett. Messziről látott egy zöldellő fügefát. Elindult feléje, hátha talál rajta valami gyümölcsöt. De amikor odaért, csak leveleket talált rajta, mert még nem érkezett el a fügeérés ideje. Ekkor így szólt: „Senki se egyék rólad gyümölcsöt soha többé!” Tanítványai is hallották ezt. Nemsokára Jeruzsálembe érkeztek. Jézus bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik a templomban adtak-vettek. A pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatta, és senkinek sem engedte meg, hogy bármit is keresztülvigyen a templom területén. Azután megmagyarázta: „Hát nem azt tanítja az Írás: „Az én házamat minden nép az imádság házának nevezi majd?” Ti pedig rablók barlangjává tettétek.” Amikor a főpapok és az írástudók értesültek erről, azon tanakodtak, miképpen okozzák vesztét. Féltek ugyanis tőle, mert az egész nép lelkesedett tanításáért. Amikor beesteledett, Jézus tanítványaival együtt elhagyta a várost. Másnap reggel, amikor a fügefa mellett vitt el az útjuk, látták, hogy tövestül elszáradt. Péter visszaemlékezve Jézus szavaira, így szólt hozzá: „Mester, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, elszáradt!” Jézus ezt válaszolta nekik: „Higgyetek az Istenben! Bizony mondom nektek, ha valaki azt mondja a hegynek: „Emelkedjél föl, és vesd magad a tengerbe”, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, az valóban úgy is lesz. Azért mondom nektek, bármit kértek imádsággal, higgyétek, hogy megkapjátok, és el is nyeritek. Amikor pedig imádkozni készültök, bocsássatok meg annak, akire nehezteltek, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket! Mert ha ti nem bocsátotok meg egymásnak, mennyei Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.” Mk 11,11-26

Elmélkedés

Útja során Jézus megérkezik Jeruzsálembe. Ettől kezdve Márk evangélista napról napra írja le az eseményeket. Az első nap történését, az ünnepélyes bevonulást (vö. Mk 11,1-10) virágvasárnap olvastuk. A mai evangélium a második és a harmadik napon történteket mondja el. Két jelképes cselekedetről olvasunk. A leírás középpontjában a templom megtisztítása, a kereskedők kiűzése áll. Felületes szemlélő könnyen gondolja, hogy egy indulatos személy erőszakkal rendet akar tenni, pedig valójában másról van szó. Jézus, aki a mennyei Atyának a Fia, birtokba veszi a templomot, azaz a mennyei Atya lakóhelyét. Ő itt otthon van, ez az ő Atyjának a háza, neki itt joga van megmondani, hogy helyénvaló-e a kereskedők jelenléte vagy sem. Előző nap Jézus már itt volt a templomban és „mindent szemügyre vett.” Nem hirtelen felindulásból cselekszik, hanem „aludt rá egyet.” A mi Urunk prófétai jelet mutat, visszaadja eredeti rendeltetésére, az istentisztelet céljára a templomot.

A templom megtisztítását a fügefával történtek foglalják keretbe. A fügefa, amelyről reggel kijelentette: „Senki se egyék rólad gyümölcsöt soha többé!”, estére elszáradt. Nem haragról, önkényeskedésről vagy hatalmi visszaélésről van szó, hanem szintén egy jelről. A Bibliában az ítéletkor kivágott fa vagy szőlő azokat jelképezi, akik nem termik az igazság gyümölcseit, nem teljesítik Isten törvényeit. Eljött tehát az isteni ítélet ideje, amelynek végrehajtója az Úr.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Tűz vagy. Szüntelenül égsz, de el nem égsz soha. Tűz vagy. Fölemészted minden szűkkeblű önzésünket. Tűz vagy. Fényednek köszönöm, hogy megismertem igazságodat. Szépség vagy minden szépség fölött. Újjáteremtettél Fiad vérében, s ebben az újjáteremtésben ismertem meg, hogy szerelmese vagy teremtményed szépségének.

Sienai Szent Katalin

2018. május 31. – Csütörtök (Mk 10,46-52)

Napi evangélium - cs, 2018-05-31 00:00
Abban az időben: Tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és a nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam! Jézus megállt, és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bátorság! Gyere, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak ezt felelte: „Mester, hogy lássak.” Jézus erre így szólt hozzá: „Menj, a hited megmentett téged.” Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton. Mk 10,46-52

Elmélkedés

A Jeruzsálem felé vezető út utolsó állomását rögzíti az evangélium. Jézus Jerikóba érkezik, majd pedig a várost elhagyva találkozik a vak koldussal, Bartimeussal. Talán el is menne mellette szó nélkül, mert a körülötte lévő nagy tömeg miatt észre sem venné, de a koldus éppen ezt akarja elkerülni. Bartimeus azt szeretné, ha Jézus észrevenné őt, ezért hangosan kiáltozni kezd, fel akarja hívni magára a figyelmet. A nagy tömeg akár meg is akadályozhatja a találkozást, hiszen többen el akarják némítani a kiáltozó koldust, s ha ő most elhallgatna, akkor Jézus biztosan nem venné őt észre. A vak tudja, hogy élete nagy lehetősége ez. Bizonyára hallott már arról, hogy másutt milyen csodákat tett Jézus, akinek híre gyorsan terjedt. A városkapuban ülve és koldulva időnként elbeszélgetett a Jeruzsálembe tartó zarándokokkal vagy kereskedőkkel, akik elmondhatták neki, hogy különleges hatalommal rendelkező személy járja be Galilea majd Júdea településeit, aki mindenütt meggyógyítja a betegeket és akit Jézusnak hívnak. Amikor Bartimeus megtudja, hogy éppen Jézus megy el közelében az úton, rögtön felismeri, hogy róla hallott korábban. Ha most engedi, hogy Jézus továbbhaladjon, akkor ő élete végéig vak koldusként fog élni.

Kiáltozásával sikerül felkelteni Jézus figyelmét. Talán nem is a vak hangos kiabálására, hanem annak tartalmára figyel fel Jézus, hiszen a vak „Dávid fiának” nevezi őt, azaz kifejezi hitét, hogy Jézus a Messiás. Ezt a hitet jutalmazza meg az Úr a csodával. A vak visszanyeri látását és Jézus követője lesz.

A Jézussal való találkozás engem a látás útján, a hit útján indít el.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te arra bátorítottad tanítványaidat és buzdítasz minket is, hogy szüntelenül imádkozzunk. Szükségünk van bátorításodra, hiszen sokszor kételkedünk az ima erejében. Ha Isten nem azonnal teljesíti kéréseinket, vagy nem egészen úgy, ahogyan mi szerettük volna, könnyen elbizonytalanodunk. Pedig kitartóan kell imádkoznunk, mindig azzal a bizalommal, hogy Isten mindent megad nekünk, ami a lelkünk üdvösségét szolgálja. Segíts minket a hit próbatételei idején, hogy szívünkben megőrizzük a jóságos Isten arcát!

2018. május 30. – Szerda (Mk 10,32-45)

Napi evangélium - sze, 2018-05-30 00:00
Abban az időben: Jézus és a tanítványok úton voltak Jeruzsálem felé. Jézus elöl ment, a tanítványok pedig aggódva követték őt. Jézus ismét magához hívta a tizenkettőt, és arról kezdett nekik beszélni, hogy mi vár reá. „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát átadják a főpapoknak és írástudóknak. Halálra ítélik, kiszolgáltatják a pogányoknak, és azok kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik. De harmadnapra feltámad.” Akkor Zebedeus fiai, Jakab és János, odamentek Jézushoz, és ezt mondták neki: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk!” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek! Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!” Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és a bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.” Amikor a többi tíz ezt meghallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De köztetek ez ne így legyen! Ha valaki közületek ki akar tűnni, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája! Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Mk 10,32-45

Elmélkedés

Miután Jézus kifejtette véleményét a gazdagságról és tanítást adott a lemondásról, mint az üdvösség elnyerésének feltételéről, folytatja útját Jeruzsálem felé. Márk evangélista nagyon szemléletesen írja le, hogy Jézus megy elől, tanítványai pedig utána vonulnak. Tényleges, ugyanakkor jelképes is ez az elől haladás, hiszen az apostolok Mesterük sorsát fogják követni a szenvedésben és a halálban is. Jézus ismét, immár harmadszor beszél nekik arról, hogy Jeruzsálemben az a sors vár rá. Szavai már nem a nagyszámú népnek, nem is a tanítványok népesebb csoportjának, hanem csupán a tizenkét apostolnak szólnak. Nekik ugyanis sajátos szerepük, küldetésük lesz, nem csak életükben, hanem halálukban is követni fogják az Urat.

A Jakabbal és Jánossal folytatott beszélgetés éppen ennek tényére, azaz a tanítványokra váró sorsa mutat rá. Jézus először helyreigazítja a két apostolt, akik kiemelt helyet szeretnének maguknak Jézus mellett, majd pedig a kialakult feszültséget szünteti meg. A többi tíz apostol ugyanis rossz néven veszi két társuk kérését, pedig talán az ő fejükben is hasonló gondolatok, elképzelések jártak. Az Úr lelkükre köti, hogy uralkodás és hatalom helyett gyakorolják a szolgálatot, miként ő sem uralkodni akar, hanem minden ember üdvösségének szolgája lett.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg bennünket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

Tartalom átvétel