Napi evangélium

Abban az időben, amikor Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: „Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Ő így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségteket?” Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete”. Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott, így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet! Ám az Isten így szólt hozzá: Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél? Így jár az, aki kincset gyűjt magának, ahelyett hogy Istenben gazdagodnék!” Lk 12,13-21

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet azzal kezdődik, hogy Jézus éppen tanítja az embereket, ebben azonban megzavarja, megszakítja valaki. Az ismeretlen személy azt kéri tőle, hogy legyen döntőbíró egy örökösödési ügyben. A kérést nem nevezhetjük szokatlannak, hiszen elterjedt volt, hogy családi vitás ügyekben, örökösödési kérdésekben az emberek az írástudókhoz, a rabbikhoz fordultak. A téma viszont váratlan egy ilyen helyzetben. Úgy tűnik, hogy miközben Jézus a vallásossággal kapcsolatos lényeges dolgokról tanít és a többség figyelmesen hallgatja őt, az illetőnek egészen máshol járnak a gondolatai. Őt nem érdekli sem a farizeusok képmutatása, sem a hitet érő veszélyek. Ő csak arra tud gondolni, hogy testvére nem adja meg neki azt a részt, ami a családi örökségből őt illeti. Jézus viszont elutasítja ezt a kérést, mert nem szeretne döntőbíró lenni anyagi ügyekben.

A helyzet azonban lehetőséget ad neki, hogy témát váltson és beszéljen a gazdagság és a kapzsiság veszélyéről. Példabeszédet mond egy gazdag földbirtokosról, aki boldog és nyugodt jövőt szeretne biztosítani magának, s úgy gondolja, hogy mindezt növekvő vagyonának köszönhetően el tudja érni. Azt hiszi, hogy az anyagi javak gyűjtésével boldog és hosszú lesz az élete, de nem számol azzal, hogy az élet értéke és hosszúsága egészen mástól függ.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, a te szereteted kormányozza bennem a képességeket és tetteimet, irányítsd munkámat, pihenésemet, jártamat és keltemet tetszésed szerint. A te szereteted égjen a szívemben, fenyítsen és vigasztaljon, alázzon meg és emeljen föl, égesse el tökéletlenségeimet és tartsa meg egész bensőmet a veled való kapcsolatban és a tökéletes engedelmességben. Lemondok a saját akaratomról; vezérelj azon az úton, mely neked tetszik, vezess, aki által akarsz, csak te légy az én mesterem.

Abban az időben: Zebedeus fiai, Jakab és János odamentek Jézushoz, és ezt mondták: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!” Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.” Amikor a többi tíz ezt meghallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De közöttetek ez ne így legyen. Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Mk 10,35-45

Elmélkedés

Mindenki szolgája

A mai evangélium arról tanúskodik, hogy az apostoli testület sem egy tökéletes társaság, hanem gyarló emberekből áll. Jézusnak ezzel az emberi gyarlósággal kellett szembenéznie, amikor Jakab és János apostolok első helyet szerettek volna biztosítani a maguk számára. Majd a többiek részéről is megmutatkozik a gyengeség, hiszen ők is hasonlóan gondolkozhattak, ők is magukra gondoltak, amikor megnehezteltek, megharagudtak a testvérpárra. Jézus jól kezeli a helyzetet, ügyesen oldja fel az így keletkezett feszültséget, miközben helyes irányba tereli apostolainak gondolkodását, elképzeléseit.

A két apostol abból a korabeli elképzelésből indul ki, hogy az eljövendő Messiás majd egy király, uralkodó lesz. Kérésükkel kifejezik hitüket, hogy Mesterük személyében a Messiást tisztelhetik. Azt szeretnék, ha nekik megkülönböztetett hely, szerep jutna Jézus megvalósuló királyságában. Elképzelésük azonban túlzottan egyoldalú, hiszen csak a dicsőségre, Jézus királyi megdicsőülésére gondolnak. Úgy tesznek, mintha semmit sem értettek volna meg abból, amiről közvetlenül kérésüket megelőzően beszélt Jézus, tudniillik ekkor jövendölte meg immár harmadszor a rá váró szenvedéseket és halált (vö. Mk 10,32-34).

Jézus a következőt kérdezi tőlük: „Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Erre ők igennel válaszolnak. Szükséges megjegyeznünk, hogy aligha érthették ekkor, hogy mire is mondtak igent, mindenesetre az Úr nem kérdőjelezi meg elszántságukat, nem kételkedik szavaik igazságában, hanem kijelentésüket ígéretnek veszi.

Ezután hangzik el a párbeszédet lezáró lényeges kijelentés az Úr szájából: „hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült”, azaz nem ő, hanem a mennyei Atya fog erről dönteni. E kijelentésben megmutatkozik, hogy Jézusban mindig elsőbbséget élvez az Atya akarata és az Atyának való engedelmesség. Jól ismeri tanítványai vágyait, de ezek csupán emberi vágyak. Saját küldetését nem igazíthatja ezekhez az emberi elképzelésekhez. Ezzel arra tanít bennünket, hogy mi is igazítsuk elképzeléseinket a mennyei Atya szándékához!

A párbeszédet követően Jézus észreveszi, hogy a testvérpár fellépése ellenérzést ébreszt a többi apostolban, és szükségesnek tartja, hogy ezt késlekedés nélkül, a lehető leghamarabb feloldja bennük. További szavait már valamennyi apostolhoz intézi, beleértve Jakabot és Jánost is: „Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok.” Az ellentmondásos kijelentés szerint a nagyságot szolgálattal lehet elérni, az elsőséget pedig azzal, hogy az ember mindenkinek szolgájává válik. Az ellentmondást Jézus szolgálata teszi érthetővé. Ő mindenki szolgája lett, a mennyei Atyától kapott küldetése az, hogy mindenki megváltását szolgálja önfeláldozásával, a szenvedés és a kereszthalál vállalásával. Ezzel érthetővé válik mindaz, amiről korábban, szenvedésének háromszori megjövendölésével beszélt Jézus. Mindez Isten üdvözítő terve szerint fog bekövetkezni, az emberiség megváltása érdekében.

Ha életemet önzetlenül és nagylelkűen Isten és embertársaim szolgálatába állítom, számíthatok Isten jutalmára, az örök életre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentlélek Isten! Te adod az apostoli buzgóságot, és te segítesz minden embert abban, hogy a visszautasítások és üldözések ellenére is hűségesek maradjanak hivatásukhoz, hitükhöz, Krisztus személyéhez. Neked köszönhető, hogy akik Krisztus szavaiban felismerték az örök életre vezető tanítást, azt ne tartsák magukban, hanem nagylelkűen továbbadják azt az igazságra éhezőknek és az örök életre vágyakozóknak. Tégy engem is az evangélium hirdetőjévé, az örömhír szolgájává!

Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt. Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot. Amikor a zsinagógák, elöljárók vagy hatóságok elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok, hogy miképpen és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok! A Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket, hogy mit kell mondanotok. Lk 12,8-12

Elmélkedés

A keresztény tanúságtétel fontosságára hívja fel figyelmünket Jézus kijelentése: „Aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt.” Szavainak nyomatékot ad, hogy a kijelentést negatív formában is megismétli: „Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt.” A keresztény ember hűsége és a hitben való kitartása nem marad titok és nem marad jutalom nélkül. Nem marad rejtve, mert az emberek észreveszik hit szerinti életét, de természetesen ez nem válhat soha képmutatássá. És nem marad el Isten jutalma sem, hiszen ő minden emberi jóságot lát, elismer és megjutalmaz. Botlások, tévedések, a hitben való ingadozások azonban előfordulhatnak egyeseknél. Nekik szól az ígéret, miszerint mindig lehetőség van a bűnbánatra, a jóvátételre és az újrakezdésre. Ne legyünk tehát túlzottan magabiztosak! Emlékezzünk Szent Pál apostol szavaira: „Hitünk kincse cserépedényben van, hogy a nagyszerű erőt ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk” (2Kor 4,7).

A mai részlet záró kijelentése azokhoz a keresztényekhez szól, akik hitük miatt üldözést szenvednek. Bátorító számukra, hogy a Szentlélek velük lesz akkor, amikor eljön a hitben való kitartás és a hitről való tanúságtétel órája.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, annyi okunk volna a csüggedésre, a szorongásra, magunkba zárkózásra, annyi okunk volna a félelemre. De Jézus minket is megszólít: ne féljetek! Adj nekünk, Istenünk, nyitott szívet, készséges, hívő értelmet, befogadni kész, tiszta emberséget! Add, hogy félrevezető emberi szándékok ne zavarhassanak meg minket! Add, hogy e világ zűrzavarában téged hirdethessünk az aggódóknak, téged, aki ma is megszólítasz minket: ne féljetek!

Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne kerülne; sem olyan titok, amely ki ne tudódnék. Amit szűk körben bizalmasan mondtatok, nyilvánosan elbeszélik, és amit zárt ajtók mögött fülbe súgtatok, szájról szájra adják. Mint barátaimnak, azt mondom nektek: ne tartsatok azoktól, akik megölik a testet, de többre nincs hatalmuk. Megmondom nektek, kitől féljetek. Féljetek attól, akinek – azonfelül, hogy megöl – arra is hatalma van, hogy kárhozatra vessen. Újból mondom: ettől féljetek! Nemde öt veréb sem ér többet, mint két krajcár? Isten mégsem feledkezik meg egyetlenegyről sem. Sőt, számon tartja fejetek minden hajszálát is. Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.” Lk 12,1-7

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus folytatja a farizeusok hamis vallásosságát leleplező beszédét, de ennek címzettjei már nem az érintettek, hanem szavait tanítványaihoz és a néphez intézi. A farizeusok legjellemzőbb ismérve a képmutatás. A kifejezés arra utal, hogy valaki a színházban vagy valamely közösségben szerepet játszik, nem igazi énjét, nem saját arcát mutatja mások felé. A képmutató személynek az a célja, hogy jó hírbe kerüljön, az emberek elismeréssel beszéljenek róla, ismerjék el vallási erényeit. Ehhez elegendőnek tartja egy bizonyos magatartás színlelését és beszédmód alkalmazását. Az emberek ugyanis hajlamosak arra, hogy csupán e külső jelek alapján hozzanak ítéletet másokról. Beszédében Jézus a képmutatást kovásznak nevezi. Miként a kovász, az élesztő átjárja és átalakítja a tésztát, amibe belekeverik, ugyanúgy a farizeusi lelkület természetesen nem jótékony, hanem kártékony hatással átjárja az egész közösséget, amelyben megjelenik.

A képmutató alakoskodás és színlelt jóhiszeműség azonban nem tarthat örökké, előbb-utóbb fény derül az igazságra. S ehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy a képmutatással legfeljebb az embereket lehet megtéveszteni, Istent nem, mert ő jól ismeri szívünk minden szándékát. A megtévesztés soha nem győzhet az igazság felett, s ezt az igazságot majd Isten fogja kimondani rólunk a végső ítéletkor.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, küldj ma is követeket hozzánk, akik utadat előkészítik, akik igédet hirdetik, miként János, a Keresztelő tette. Küldj ma is követeket hozzánk, akik készek arra, hogy háttérben legyenek, hogy te, Urunk, bennünk növekedjél. Küldj ma is követeket hozzánk, akik érted és nem önmagukért élnek. Adj bocsánatot és új kegyelmet, hogy szolgálhassunk neked, és előkészíthessük számodra az utat az emberek között, hogy megvalósulhasson a te országod.

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Lk 10,1-9

Elmélkedés

A mai napon a harmadik evangélium és az Apostolok cselekedetei szentírási könyv szerzőjét, Szent Lukácsot ünnepeljük. Művének ajánlásában Lukács arra hivatkozik, hogy igyekezett mindennek gondosan utánajárni és ismeretei az isteni ige szemtanúitól és szolgáitól származnak (vö. Lk 1,1-4). Ez a gondosság és pontosság mindvégig tetten érhető írásában, még akkor is, ha hellén-görög származása miatt nem mindig járatos a galileai és júdeai földrajzi viszonyokban és zsidó szokásokban. A mű lendületes és mély lelkiséget sugárzó. Lukács nem történeti értékű dokumentumot ír és nem kívülállóként beszéli el a Jézus körüli eseményeket, hanem maga is hívő ember, akit mélyen megérintett Krisztus személye és a keresztény tanítás és ezt igyekszik továbbadni másoknak, hogy ők is rátaláljanak a Krisztusban való hitre. Jézus tanító útját és tetteit úgy mutatja be az olvasónak, nekünk, mint aki egész földi életével és minden cselekedetével a mennyei Atya üdvözítő tervét valósítja meg, beleértve szenvedését, halálát és feltámadását is. Az evangéliumban Jézus mindvégig Jeruzsálem felé tart, az olvasó az apostolokkal és a tanítványokkal vele tart, így vezet minket Lukács a Golgotához, a keresztre feszítés helyéhez, hogy higgyünk a megváltásban és az üres sírhoz, hogy higgyünk a feltámadásban.

A kérdés csak az, hogy tovább tudunk-e innen lépni, mint Lukács is tette evangéliumának megírásával, azaz akarunk-e mi is az örömhír hirdetőivé válni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Senki nem tudhatja előre jöveteled időpontját, de biztosak vagyunk abban, hogy egyszer bekövetkezik. Taníts minket készenlétre, fokozott figyelemre, türelmes várakozásra! Annak érdekében, hogy ne érjen minket váratlanul a te érkezésed, lelkünket szeretnénk felkészíteni, hogy mindig készen legyen a veled való találkozásra! Élj bennünk, hogy jelenléted fénye világosság legyen a világ számára! A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsei, amelynek lángját őriznünk kell. Segíts minket ébernek maradnunk, hogy soha ne aludjon ki bennünk jelenléted lángja!

Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt meg nem szabad elhagyni! Jaj nektek, farizeusok! Szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a nyilvános tereken. Jaj nektek! Olyanok vagytok, mint azok a sírok, amelyeket kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak – anélkül, hogy tudnák.” Erre egy törvénytudó méltatlankodni kezdett: „Mester, ha ilyeneket mondasz, minket is gyalázol.” Ő azonban így folytatta: „Jaj nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.” Lk 11,42-46

Elmélkedés

A tegnapi rész folytatásaként Jézus tovább beszél a farizeusok látszat-vallásosságáról, hamis jámborságáról. Hangneme egyre élesebb, határozottabb. Jól látja, hogy a könnyű és egyúttal teljesen haszontalan előírásokat aggályos igyekezettel, kínos pontossággal megtartják, de nem figyelnek oda az igazságosságra, az irgalmasságra és a szeretet gyakorlására, az isteni törvények alapelemeire. Miben áll a farizeusok vallásossága? Úgy tűnik, legalábbis a kívülállók számára, hogy a farizeusok első helyre teszik Istent, az istentiszteletet és az isteni törvények megtartását, valójában azonban Istent arra akarják felhasználni, hogy önmagukat magasztalják és kivívják az emberek elismerését. A zsinagógákban vagy a közösségi összejöveteleken szeretik elfoglalni az első helyeket, mert úgy képzelik, hogy az őket illeti meg. Vallási szempontból tökéletesnek gondolják magukat, akikről bárki példát vehet. A rang, az emberektől kapott tisztelet számít közöttük és nem a szeretet, nem a felebarát szolgálata. A farizeusi lelkület azért helytelen mert fölényre, uralkodásra, elismerésre törekszik, de hiányzik belőle az alázat és a bűnbánat.

Lukács evangélista egyáltalán nem törekszik tompítani Jézus meglehetősen heves hangnemét, mert feltehetően abban a korban, amikor művét írja az egyházi közösségben is megtapasztalható volt a farizeusi gondolkodásmód és így akarta felhívni kortársai és a későbbi idők keresztényeinek figyelmét a farizeusi magatartás veszélyére.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Kérünk, Urunk, Istenünk, taníts meg bennünket arra, hogy helyesen kérjük tőled azt, ami javunkra szolgál! Te kormányozd életünk hajóját magad felé, minden viharvert lélek csendes kikötője! Mutasd meg az irányt, amerre mennünk kell! Újítsd meg bennünk az engedelmesség lelkületét!

Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!” Lk 11,37-41

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszíne egy farizeus háza, aki étkezésre hívja meg Jézust. A vendéglátó elcsodálkozott azon, hogy az étkezés előtt Jézus nem végezte el azt a szertartásszerű mosdást, amit a törvények előírtak. Megütközését talán a vendég iránti tisztelet miatt nem mondja ki nyíltan, de Jézusnak nem nehéz kitalálnia, hogy miért néz rá furcsán, hiszen ő is jól ismeri a zsidó hagyományokat. Jézus szükségesnek érzi, hogy reagáljon a helyzetre, de nem az a célja, hogy saját viselkedésére magyarázatot adjon. Bár szavait kifejezetten a vendéglátó farizeushoz intézi, azok a farizeusok nagyobb csoportjához szólnak, hiszen közülük vélhetően többen is jelen lehettek az étkezés alkalmával. A válasz tulajdonképpen példabeszéd jellegű, utal ugyan az edények étkezés előtti elmosására, de mégsem arról szól. Nehéz volna ugyanis elképzelni azt, hogy az edényeknek csupán a külsejét mosták volna el, belül pedig nem. A példázatban szereplő edények a farizeusokat jelentik, akik kínosan törekedtek azt a látszatot kelteni, hogy tökéletesen teljesítik a törvényi előírásokat. Ez azonban legfeljebb külső cselekedeteikre volt igaz, szívük szándéka messze állt ettől.

Jézus véleménye szerint a farizeusok vallásossága csupán látszat, miközben megfeledkeznek arról, hogy Isten mindig az ember szívének szándékait nézi.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel!

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.” Lk 11,29-32

Elmélkedés

Lukács evangélista művében viszonylag későn kerül felszínre Jézus és a vallási vezetők közti ellentét, illetve a Jézus által feléjük elhangzó figyelmeztetés. Az Úr így kezdi szavait a mai evangéliumban: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék.” További szavaiból kiderül, hogy nem valamennyi kortársára, hanem csupán azokra a vallási vezetőkre gondol, akik olyan jelet kérnek, követelnek tőle, amivel istenségét bizonyítja. Ő azonban nem akar nekik ilyen jelet mutatni.

Miért tartja Jézus helytelennek az égi jel kérését és miért nem mutat ilyen jelet? A hívő embernek szüksége van arra, hogy megerősítéseket kapjon Istentől. Megerősítést a hitéhez. De a jel nem helyettesítheti a hitet. Aki hitetlen, az nem fog jelet kapni. Nem önmagában a jel kérése a rossz, hanem ha valaki hitetlenül kéri azt. Az soha nem bizonyítékok alapján hisz, mert a hit Istenre hagyatkozás.

Jézus azonban mégis fog jelet adni, mégpedig feltámadásának jelét. Ezzel kapcsolatban idézi fel Jónás próféta személyét, aki három napig tartózkodott a hal gyomrában, majd a hal partra vetette. Így élte át a halált és az újjászületést. Jézus szintén három napig lesz eltemetve, majd pedig feltámad a halálból. Feltámadásával igazolja végérvényesen, hogy valóban az Isten Fia.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te időt ajándékozol nekünk, és föltárod előttünk életünk értelmét. Segíts, hogy napjainkat számba tudjuk venni. Kérünk, segíts, hogy fölépíthessünk egy emberibb és boldogabb világot, amelyben nem a pillanatnyi érdekek, hanem az örök értékek határozzák meg az emberek cselekedeteit. Add, hogy tudjuk megosztani mindazt, ami jót és szépet birtokolunk. Add, hogy ne ragaszkodjunk a mulandó dolgokhoz, és szívünk tebenned váljék gazdaggá.

Abban az időben: Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.” Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.” Ekkor Péter megszólalt, és ezt mondta neki: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged”. Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap most, ezen a világon, otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet”. Mk 10,17-30

Elmélkedés

Tedd szabaddá a szívedet!

Az evangéliumi történet azzal kezdődik, hogy egy ember odalép Jézushoz. Ez a történet egy valódi találkozást mutat be. Márk evangélista nem árul el semmit az illető személyéről, mintha egyáltalán nem volna lényeges, hogy ki lehetett ő, hiszen végül minden jószándéka ellenére sem csatlakozott Jézushoz, nem lett az ő tanítványa. Az evangélista csak ennyit ír: „odasietett hozzá valaki.” A sietség azonban sokat elárul az illető jelleméről és szándékáról, hát még az a cselekedete, hogy Jézushoz érve azonnal „térdre borult előtte”, és így adta elő kérését. Valamilyen titokzatos erő sürgeti ezt az embert, szeretne valami számára nagyon lényegeset megtudni, s hisz abban, hogy sürgető kérdésére Jézus igaz választ tud adni.

Odasietett tehát Jézushoz valaki, egy ember, aki egy közülünk, s aki ismeri Isten ígéretét, az üdvösséget. Most azt szeretné megtudni, hogy mit kell tenni az üdvösség elnyerése érdekében. Az élet, az emberi létezés értelmére rákérdező nagy sóhajként fakad ki belőle: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”

Kérdése után a rövid párbeszédből kiderül, hogy ez az ember ismeri és megtartja Isten törvényeit, jónak, az örök életre vezetőnek tartja a parancsokat, ugyanakkor érzi azt is, hogy valami ennél többet kellene tennie, különben nem sietett volna kérésével Jézushoz. Bátran és magabiztosan kimondja magáról, hogy a törvényeket megtartotta és megtartja. Ennek alapján mondhatjuk: jónak látja önmagát, törvénytisztelőnek tartja önmagát, Istennek tetszőnek minősíti saját életét. És ne gondoljuk, hogy ez nagyképűség a részéről, hiszen ismeri az alázatot, amelynek jele, hogy kérését térden állva adja elő. És magunk elé képzelve a találkozást abban is biztosak lehetünk, hogy a Jézussal való beszélgetés közben is térdelve marad, talán csak a legvégén, a számára teljesíthetetlennek, vállalhatatlannak tűnő kérés elhangzását követően áll fel és távozik leverten, szomorúan.

Ő jónak látja önmagát, de milyennek látja őt Jézus? Biztos, hogy Jézus is meglátja benne a jót, meglátja nemes szándékát, meglátja igyekezetét és buzgóságát, észreveszi végső sorsáért való aggodalmát és felelősségérzetét, ugyanakkor megsejti gyenge pontját is, a vagyonhoz, az anyagi javak által nyújtott biztonsághoz és kényelemhez való ragaszkodását. Mit ér az Istennek való odaadás, ha csak annyit adok neki, ami a mindenkinek szóló parancsban szerepel? Mennyit ér az embertárs felé irányuló szeretet, ha csak annyit adok, amit kötelezőnek érzek? Mit ér a jószándék, ha csupán az előírások teljesítéséig jutok vele és nem tovább?

E kérdésekre, ugyanúgy mint az emberi élet nagy kérdéseire Jézus ad hiteles választ. Ő tanít minket a helyes élet útjára. Az ő törvényei határozzák meg azt, hogy a cselekedetek jók vagy rosszak, üdvösségünket szolgálják-e vagy kárhozatunkat fogják eredményezni. Ő nyilatkoztatja ki számunkra a mennyei Atya akaratát és meghívását a vele való boldog életre. Az élet és örök élet nagy kérdéseivel fordulj bátran Jézushoz! Ha minden felesleges dolognak helye van a szívedben, mindennek, ami nem az örökléthez, hanem ehhez a világhoz köt, akkor nem vagy még szabad ember. Tedd szabaddá a szívedet, teljesen szabaddá és akkor be tudod fogadni az üdvösséget!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Életünk során számtalan dolog elterelheti, eltérítheti figyelmünket a legfontosabbról, végső célunkról, az üdvösségről. Újra és újra vissza kell térnünk Isten hívásához, aki elültette szívünkben az örök élet vágyát. Vissza kell térnünk az első szeretethez, hogy megerősödve újra továbbinduljunk! Fáradság, küzdelem nélkül nem lesz eredmény, nem jutunk sokra, nem tudjuk teljesíteni tőled kapott hivatásunkat. Segíts, hogy mindent megtegyek, amit üdvösségem érdekében kérsz tőlem!

Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, felkiáltott egy asszony a tömegből: „Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!” Erre ő így válaszolt: „És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!” Lk 11,27-28

Elmélkedés

Közvetlenül az ördöggel való szövetkezés vádja és az arra adott felelet után egy ismeretlen asszony kiált fel a tömegből: „Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!” Az asszony bizonyára a többiekkel együtt elcsodálkozott Jézus ördögűző és a némáknak a beszéd képességét visszaadó erején, továbbá azon, hogy milyen bölcsen megfelelt a hamis vádakra. Az asszony Jézus anyját dicsőíti és arra utal, hogy mint anyát boldoggá tette őt a Jézushoz, azaz gyermekéhez fűződő testi kapcsolat. Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az ismeretlen asszony dicsérő szavai nem csupán Jézus anyjának szólnak, hanem elismerést is tartalmaznak Jézus személyéről. A dicséret annak is szól, hogy isteni hatalmát jó célra, az emberek megmentésére és gyógyítására használja fel, valamint bölcs feleleteivel meghátrálásra készteti azokat, akik hamis vádakkal illetik őt.

Felkiáltására az Úr azt feleli, hogy az igazi boldogságot az találja meg, aki hallgatja és meg is valósítja Isten szavát. Szűz Mária lelki nagysága sem önmagában abból fakad, hogy ő a Megváltó édesanyja, hanem abból, hogy teljesítette Isten akaratát, azaz elfogadta, hogy ő legyen a Megváltó anyja. Az örök életet, az üdvösséget sem önmagában annak köszönhetjük, hogy Isten gyermekei vagyunk, hanem annak, hogy megőrizzük az istengyermeki méltóságot és engedelmeskedünk mennyei Atyánknak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg minket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór. Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, nyugtalanul bolyong a magányos pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja magában: „Visszamegyek házamba, ahonnét kijöttem.” Odamegy, és azt látja, hogy egykori lakóhelyét kisöpörték és rendbe hozták. Erre elmegy, hoz magával hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és ott laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt.” Lk 11,15-26

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet egy csodával kezdődik. Valójában kettős csoda történik: Jézus kiűzi az emberből az ördögöt és megszünteti az illető némaságát. Az evangélista azonban nem részletezi a csodát, hanem rögtön rátér Jézus ellenfeleinek vádjára: „az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket”, mások pedig égi jelet követelnek tőle. Jézus válaszát figyelemre méltó kifejezés vezeti be: „belelátott gondolataikba.” E gondolatolvasó képesség egyrészt azt jelentheti, hogy akkor is ismerte Jézus ellenfelei gondolatait, nézeteit, amikor azt nem mondták ki szavakkal. Másrészt azt is jelenti, hogy jól ismerte szándékaikat, azaz hogy miért fogalmaznak meg ilyen vádakat vele szemben, miért kérnek tőle különleges égi jelet. Harmadrészt azt is jelenti, hogy Istent nem lehet becsapni, nem lehet megtéveszteni, mert mindig felismeri az emberi rosszindulatból fakadó fondorlatokat, és minden helyzetben ismeri az igazságot.

Jézus válaszában, védekezésében az érvelés logikus és egyszerű. Az ördögök fejedelmének hatalma van a neki alárendelt ördögök felett. Megoszlás vagy lázadás bármikor előfordulhat, de ez a fennálló viszonyok, kapcsolatok megszűnéséhez vezet, tehát önmagában ellentmondás az, hogy az ördögök fejedelme segítené Jézust abban, hogy más ördögöket kiűzzön emberekből. Az ördögök fejedelme amúgy sem adna hatalmat ahhoz, hogy azt az ő uralma ellen fordítsák.

A váddal ellentétben Jézus isteni erejének birtokában szabadítja meg az embereket a gonosz hatalmától.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Én Istenem! Felajánlom magamat égő áldozatul irgalmas szeretetednek, hogy életem a tökéletes szeretet egyetlen hősi tette legyen. Könyörgök hozzád, hogy a benned rejlő végtelen szeretetnek árját öntsd át lelkembe, hogy az engem felemésszen, és a te szeretetednek vértanújává tegyen. Igen, így akarok elkészülni rá, hogy előtted megjelenhessek: a szeretet mártírhalálával akarok meghalni, s így egyenest a te irgalmas szereteted karjaiba repülni.

Lisieux-i Szent Teréz

Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványainak: „Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” Lk 11,5-13

Elmélkedés

Az Úr imája, a Miatyánk kapcsán az imádkozás helyes módjáról elmélkedtünk a tegnapi napon. Ezt a témát folytatja a mai szövegrész is, pontosabban arra bátorít, hogyan kérjünk bármit is Istentől. Jézus két hasonlatot mond. Az első egy vendége számára éjszaka kenyeret kérő emberről szól, akit először visszautasítanak, de kérésének többszöri megismétlésére megkapja, amit kér. A második példa egy fiának táplálékot nyújtó apát említ, aki nem fog követ adni kenyér helyett, sem kígyót hal helyett. A két hasonlattal Jézus azt üzeni, hogy egyetlen feltétele van annak, hogy Isten meghallgassa az imát, bizalommal kell hozzá fordulni, azaz bízni kell abban, hogy kérésünket képes megtenni és akarja is teljesíteni, ha az lelkünk javára szolgál. E példák is megismétlik azt az alaphelyzetet, hogy úgy forduljunk Istenhez, miként egy gyermek az apjához. Elképzelhetetlen, hogy egy gyermekét szerető apa gonoszsággal, azaz kígyót és skorpiót adván fordulna saját gyermekéhez. És az is elképzelhetetlen, hogy követ adván gyermekének buta tréfát űzzön vele.

Ismerjük el, hogy kicsinyek és védtelenek vagyunk, akiknek szüksége van Isten segítségére. Nyújtsuk ki felé kezünket, hogy megajándékozhasson minket! Emeljük hozzá lelkünket, hogy eltöltse azt jósággal! Tárjuk ki felé szívünket, hogy befogadhassuk szeretetét! Ez az imádság lényege.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szívvel köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött!

Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát. Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek. És ne vígy minket kísértésbe.” Lk 11,1-4

Elmélkedés

A liturgikus használatra szánt evangéliumi szöveg így kezdődik: „Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát.” Ez kissé eltér az eredetitől, amely így hangzik: „Történt egyszer, hogy Jézus valahol éppen imádkozott.” A jelenet helyszíne tehát nem ismert, csupán az biztos, hogy Jézus úton van Jeruzsálem felé. Azt is jogosan vélelmezzük, hogy az Úr mindennapjainak része az imádkozás, naponta látták őt tanítványai amint félrevonul, hogy imádkozzon, kapcsolatban legyen a mennyei Atyával. Egy ilyen alkalommal kéri őt egyik tanítványa arra, hogy tanítsa meg őket imádkozni. A kérés nem az, hogy tanítson meg nekik egy imát, hanem hogy tanítsa meg őket a helyes imádkozásra. Amikor Jézus mégis egy konkrét imaszöveget fogalmaz meg, amelyet aztán minden nap mondhatnak, s amely azóta is az Egyház egyik legfontosabb imája, akkor olyan dolgokat fogalmaz meg ebben az imában, amelyek a helyes imádkozás és az Istennel való helyes kapcsolat alappillérei.

Imánkat kezdjük azzal, hogy Atyánknak szólítjuk Istent, azaz mindig gyermeki bizalommal forduljunk hozzá, hiszen ő gyermekeinek tekint minket. Isten magasztalása, dicsőítése legyen minden imádságunk része, aztán pedig terjesszük elé bátran és bizalommal kéréseinket. Imánkban ismerjük el, hogy Istentől várjuk a „mindennapi kenyeret”, s mindazt, ami életünkhöz szükséges. Imádságunkban fejezzük ki hálánkat Isten megbocsátó szeretetéért és fejezzük ki készségünket, hogy mi is irgalmasan fordulunk embertársaink felé. Ha így imádkozunk, Istennek tetsző lesz imánk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Vezess végső célom, a mennyei Atya felé! Belátom, hogy egyedül a krisztusi út, a szeretet útja, a remény útja, a megbocsátás útja, az öröm útja, az igazi szabadság útja, az élet tiszteletének útja vezet az Atyához az örök üdvösségre! Segíts megtalálnom a helyes utat és támogass, hogy ezt az utat soha el ne hagyjam s azon meg ne álljak! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!

Abban az időben: Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.” Lk 10,38-42

Elmélkedés

A mai részletben szereplő Márta és Mária annak a Lázárnak a testvérei, akit Jézus feltámasztott a halálból, erről azonban az evangélista nem tesz említést, miként a falut sem nevezi meg, pedig ismeretes lehetett számára, hogy a helyszín a Jeruzsálem közelében fekvő Betánia. Lukácsnak az lehetett a célja ezen részletek mellőzésével, hogy az elbeszélés általános érvényességét hangsúlyozza, tehát ezért nem fontos számára az, hogy konkrétan kikkel történt az eset.

A korabeli felfogás szerint a nők alacsonyabb társadalmi rétegbe tartoztak, Jézus viszont helytelennek tartja ezt a nézetet. Egy zsidó rabbi számára tilos volt Isten titkairól asszonyoknak beszélni, ahogyan pogányoknak is. A nők nem olvashatták a mózesi törvényt, a zsidó vallás alapszabályát, nem vehettek részt a zsinagógai istentiszteleten, nem látogathatták a rabbik iskoláit. Mai szóhasználattal mindezt hátrányos megkülönböztetésnek mondanánk, amit Jézus helytelennek tart.

Márta és Mária két magatartásformát jelképez, egyikük a szolgáló, cselekvő szeretet mintája, másikuk az Isten szavára figyelő, szemlélődő életforma mintaképe. Mindkettőre, azaz a munkára és Isten szavának hallgatására is kellő időt kell szánnunk, egyiket sem hanyagolhatjuk el. Munkánkra, kötelességeinkre hivatkozva nem hanyagolhatjuk el az imádságot, de az imádságra, az Istenre figyelésre hivatkozva sem mulaszthatjuk el kötelességeink teljesítését.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, taníts meg engem igaz nagylelkűségre! Taníts meg, hogy úgy szolgáljak neked, ahogy azt megérdemled, hogy számolgatás nélkül adjak, sebeket észre sem véve harcoljak, pihenés nélkül munkálkodjak, s feláldozzam magam minden jutalom reménye nélkül, csak azért, hogy akaratodat teljesítsem!

Szalézi Szent Ferenc

Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Lk 1,26-28

Elmélkedés

A mai ünnep, Szűz Máriának, Magyarok Nagyasszonyának ünnepe Szent István király országfelajánlására vezethető vissza. István király fiának, Szent Imrének korai halálát követően, annak tudatában, hogy utód nélkül hal meg, a magyar népet a Szűzanya oltalmára bízta. Az országfelajánlás 1038-ban, Nagyboldogasszony napján történt, s ettől kezdve kitörölhetetlen volt a magyar keresztény emberek lelkéből a Jézus édesanyja iránti különleges tisztelet. Ezt a sok évszázados töretlen tiszteletet és sokféle formában megnyilvánuló vallásos buzgóságot ismerte el 1896-ban XIII. Leó pápa, aki külön ünnepet engedélyezett népünk számára. Magyarok Nagyasszonyának sajátos ábrázolása, hogy Mária fejére a magyar Szent Korona kerül, egyik kezében a koronázási jelvények egyikét, a jogart tartja, a másik karján ülő kis Jézus pedig az országalmát. Jelképes az az ábrázolás is, hogy a Szűzanya, vállán a magyar koronázási palásttal, kiterjeszti azt a magyar népre.

Az ünnep evangéliuma egy rövid részlet Jézus születésének hírüladásából. Isten küldötte, Gábor angyal köszönti a názáreti leányt, őt kegyelemmel teljesnek és minden asszonynál áldottabbnak nevezvén. Az angyal üdvözlő szavai bátorítsanak minden magyar édesanyát, hogy Isten kegyelmével együttműködve neveljék gyermekeiket a vallásos életre és arra, hogy minden magyar ember érezze a Szűzanya mennyei oltalmát és a mindenható Isten mennyből felénk áradó áldását.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szent Szűz, Megváltónk Édesanyja, biztos vezetőnk Isten és a felebarát felé, te, aki szíved mélyén megőrizted Jézus szavait, anyai közbenjárásoddal oltalmazd a családokat és az egyházi közösségeket, hogy segítsék a gyermekeket és a fiatalokat, amikor az Úr hívására nagylelkű választ kell adniuk. Ámen.

Szent II. János Pál pápa

Abban az időben: A farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.” Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságot tör.” Mk 10,2-12

Elmélkedés

Boldog házasság

A szentírástudósok hangsúlyozzák, hogy a bibliai teremtéstörténetet, amely szerint Isten hat nap alatt teremtette meg az egész világmindenséget és az embert, s végül a hetedik napon megpihent munkája után, nem szó szerint kell értelmezni, hanem a létezés csodájára, a világ létezésére és az emberi élet értelmére rákérdező ember évszázadok során kialakult válaszát, magyarázatát fogalmazza meg. Mégpedig a hívő ember válaszát, aki a teremtett világban felismeri Isten tevékenységét, rácsodálkozik a gondviselésre és elismeri Isten felsőbbségét. A teremtéstörténet arra is választ keres, illetve választ ad, hogy mi az ember feladata földi élete során, mire hívja őt Isten. Ezek szerint Isten férfinak és nőnek teremtette az embert, a férfit és a nőt egymás számára rendelte, s úgy rendelte, hogy kettőjük kapcsolatából származzon a szerelem, a házasság, a gyermekáldás és a család. Ez az isteni szándék világosan kiolvasható a teremtéstörténetből.

Ugyanakkor a gyarló ember könnyen megfeledkezik erről az eredeti isteni szándékról, vagy pedig könnyebbnek tartja az életet, ha nem veszi azt figyelembe. Erről tanúskodik a mai evangéliumban a farizeusok kérdése is a válással kapcsolatban: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Jézus viszontkérdésére úgy válaszolnak, mintha nem ismernék Isten eredeti szándékát, és olyan részt idéznek a mózesi törvényből, amely saját véleményüket támasztja alá. Ezek szerint bizonyos feltételek mellett a házasságban élő férfinak joga volt ahhoz, hogy válólevelet állítson ki és elbocsássa feleségét. Ezt az engedményt azonban Jézus nem tartja jónak, mert nem egyezik meg Isten akaratával és világosan kimondja, hogy az emberek keményszívűsége miatt engedi meg a mózesi törvény a válást.

A válás nem fér bele Isten tervébe. Ezt bizonyítja, hogy bár a farizeusok kérdése a válással kapcsolatos, az Úr válasza a házasságra, annak igazi értelmére vonatkozik. Tanításában nem emberi törvényekre és engedményekre hivatkozik, hanem a teremtő Isten szándékára. Jézus pontosan azt mondja, amit a Teremtés könyvében is olvashatunk: „Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” Isten tehát egymás számára teremtette a férfit és a nőt, hogy egymást boldoggá tegyék. Kettőjük kapcsolatát nevezzük házasságnak, amely egész életre szóló szeretetközösség és a szeretet ellen, az isteni szándék ellen vét az, aki a hűség helyett a válást választja.

Napjainkban sokan megkérdezik, hogy miért ragaszkodik az Egyház a házasság felbonthatatlanságához, amikor a polgári törvények lehetővé teszik azt? És miért ne válhatna el valaki, ha már nem érez szeretetet házastársa iránt? Vigyázzunk ezekkel a könnyelmű kérdésekkel! Vigyázzunk a bűnt felmenteni szándékozó magyarázatokkal! Vigyázzunk a házastárs iránti tiszteletet és felelősséget nélkülöző feleletekkel! Jézus egykor mondott felelete manapság is irányadó, azaz senki nem helyezheti az isteni törvény elé az emberi törvényeket! Senki ne hivatkozzon saját szabadságára, amikor válni akar, mert hiszen házassági ígéretét, esküjét is szabadon tette! Ha a házasságban és a családban nincs szerepe a hitnek és nincs jelentősége a vallásnak, akkor elviselhetetlennek tűnnek a házastárs gyengeségei, megvalósíthatatlannak látszik egymás boldogítása és megoldhatatlannak tűnnek az idővel jelentkező nehézségek. A házasság akkor lesz boldog és békés, ha a házastársak a hitből merítenek erőt közös életükhöz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! A házasságkötéshez, a házasság egyben tartásához, a családi békesség megőrzéséhez és a családtagok boldogságához az akarat nélkülözhetetlen. Az emberi akarat azonban gyenge, sérülékeny, de te meg tudod, és meg akarod erősíti azt. Segítsd a házasságra lépőket, hogy emberi akaratukra és szándékukra bizalommal kérjék a te segítségedet! Segítsd felelősségteljes döntésükben a fiatalokat! Segítsd a házastársakat, hogy egymás boldogságát mindenben előmozdítsák, és együtt haladjanak, valamint gyermekeiket is vezessék az üdvösség útján!

A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.” Lk 10,17-24

Elmélkedés

A missziós útról visszatérő hetvenkét tanítvány örömmel számol be élményeiről és tapasztalatairól, de ebből Lukács evangélista csak azt emeli ki, hogy még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekik, azaz elhagyták az általuk megszállott embereket, amikor Jézus nevében parancsoltak nekik. Ez azért érdekes, mert amikor küldetést kaptak, akkor Jézus a betegek gyógyításához adott nekik hatalmat és ahhoz, hogy hirdessék Isten országának tanítását, a gonosz feletti hatalom azonban nem szerepelt kifejezetten. A sikeres ördögűzések kiemelésével az evangélista azt a küzdelmet hangsúlyozza, ami Isten és a gonosz között zajlik egészen az idők végéig, s ennek a küzdelemnek az a tétje, hogy ki uralkodik az emberen. A tanítványok öröme jogos, Jézus viszont más irányba tereli örvendezésüket: „inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” A mondás arra utal, hogy aki hűségesen teljesíti Istentől kapott küldetését, az jutalmul a mennyországba jut.

Az evangéliumi részlet második felében Jézus magasztaló imádság formájában ad hálát a mennyei Atyának, hogy általa és küldöttei által eljut az örömhír az emberekhez. Isten országának titkát immár nem egyes kiváltságosok ismerhetik meg, hanem a szegények, az egyszerű emberek is, amely gondolat összecseng azzal, amit Jézus a hegyi beszédben meghirdetett: „Boldogok a szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3).

Imádság

Jézusom, neked szentelem szívemet, zárd a tiédbe. Szívedben akarok lakni, szíveddel akarok szeretni, szívedben akarok élni. Szívedből akarom meríteni az igazi szeretetet, mely felemészti szívemet: benne erőt, világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni. Jézusom, szívem a te szíved szeretetének oltára legyen, oltár, amelyen magamat neked áldozom. Szemem mindenkor szent sebeidre tekintsen, elmém mindig irgalmadra gondoljon.

Vianney Szent János

Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.” Majd így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.” Lk 10,13-16

Elmélkedés

A hetvenkét tanítvány missziós útra küldéséről tegnap, visszaérkezésükről holnap olvasunk az evangéliumban. A kettő között Jézus figyelmeztetése áll, amelyet egyes városok lakóihoz intéz. E városokkal részben már találkoztunk korábban, Jézus tanító útja során. Hogyan értelmezhetjük az Úr szavait?

Az evangélium Isten szava. Nem emberi üzenet, hanem Istentől származó tanítás. Igaz ez akkor is, amikor Jézus szájából hangzik el és akkor is, amikor az ő küldötteitől. Mivel Isten üzenete, ezért helytelen az a hozzáállás, hogy „ha akarom, elfogadom, ha akarom, nem.” Az emberi szavakkal, kijelentésekkel szemben fennállhat ez a távolságtartás, mert nem feltétlenül igazak. Isten üzenete azonban mindig igaz, ezért jogtalan az emberi bizalmatlanság vagy bizonytalanság. Túlzott könnyelműség volna részünkről az isteni üzenet mélyebb megismerésének elutasítása.

A Jézus által említett városok bűne az, hogy sem az isteni küldöttek szavára nem hallgattak, sem az isteni jeleket nem ismerték fel. Hitetlenségük megakadályozta őket Isten üzenetének és küldötteinek elfogadásában. A két említett pogány város, Tirusz és Szidon, Jézus állítása szerint nem lett volna elutasító, ha ott történtek volna a csodák. Jézus elfogadása a megtérésben és a mellette való elkötelezettségben mutatkozik meg.

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat, és fáradhatatlanul indulsz az eltévedt bárányok után, hogy visszavezesd őket a közösségbe. Ismered és nevén szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. Te vagy a Jó Pásztor, aki a kereszten életedet adtad juhaidért, az emberekért. Hívj fiatalokat a papságra, hogy téged követve egész életükkel megmutassák a világnak és nekünk szereteted! Segíts minket, hogy a papjaid által hirdetett evangéliumhoz méltóan éljünk!

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: „Elérkezett hozzátok az Isten országa!” De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Bizony, mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.” Lk 10,1-12

Elmélkedés

A négy evangélium közül egyedül Lukácsnál szerepel két alkalommal a tanítványok missziós útra küldése. A többi evangélista csak egy ilyen alkalomról tesz említést, a tizenkettő küldetéséről. Emellett Lukács beszámol hetvenkettő tanítvány küldéséről is, amiről a mai napon olvasunk. A kifejezés, hogy „maga előtt” küldte őket, kettős értelmű. Egyrészt azt jelenti, hogy a küldöttek feladata Jézus érkezésének előkészítése, másrészt arra utal, hogy nem önmagukat vagy az általuk igaznak tartott tanítást kell hirdetniük, hanem Jézus tanítását.

A küldetésre induláskor és annak teljesítése során nincs helye az ábrándozásnak! Kijózanítóan hat az Úr figyelmeztetése: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé”, s e szavak minden kor igehirdetőinek szólnak. Vannak, akik ennek hatására azt mondják, hogy ők inkább nem vállalják a veszélyes feladatot. Ők nyugodtabb életre vágynak, nem kívánnak küzdelmeket, ezért kényelmes életükből inkább nem mozdulnak ki. Mások meg azt mondják, hogy ez már izgalmas kalandnak tűnik, végre tehetünk valami fontosat, végre odatehetjük, felajánlhatjuk egy jó cél megvalósítására az életünket. Ők nem félnek a küzdelmektől, mert tudják, hogy ezek során is támogatja őket az, akitől küldetésüket kapták és azzal is tisztában vannak, hogy a küzdelmek csak megerősítik hitüket és elszántságukat, de el nem téríthetik őket a rájuk bízott feladattól.

Van-e bátorságom Krisztus nevében elindulni a „farkasok” közé?

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.” Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.” Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Lk 9,57-62

Elmélkedés

A tanítványi élet leglényegesebb elemeire mutat rá az a három találkozás, amiről a mai evangélium beszámol. Lukács evangélista nem jegyzi le a három személy nevét, mintha csak arra utalna ezzel, hogy bárki lehet közülünk. A Jézushoz lépő első személy rendkívül határozott és lelkes, kijelenti, hogy mindenhová kész követni Jézust. Válaszul azt kapja, hogy még annyi biztonságra sem számíthat, mint a rókák vagy a madarak, azaz sehol sem lesz állandó szállása. A második személyt maga az Úr hívja követésére, de ő annyi haladékot kér, hogy eltemethesse apját. Ő azt a választ kapja, hogy a Jézus melletti teljes elköteleződés minden földi kötelességnél előbbre való. A harmadik személy az elsőhöz hasonlóan önként jelentkezik Jézus követésére, de ő is szeretne egy kis időt kapni arra, hogy búcsút vegyen szüleitől. Neki Jézus kijelenti: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” A hasonlat azt jelenti, hogy aki Isten szolgálatába áll, az már többé nem törődhet a múlttal, hanem az előtte álló feladatokra kell figyelmét összpontosítania.

Az apostolok meghívásakor mindig lelkesen közli az evangélista, hogy a meghívottak azonnal követik Jézust. Most azonban Lukács hallgat arról, hogy a három személy hogyan döntött, amiből arra következtethetünk, hogy ők meghátráltak. Én hogyan döntök?

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!