Noé Bárkája Zenekar

Rólunk

Noé Bárkája Zenekar fő küldetése: Isten zenés dicsőítése.

Ezen belül:

  • Egyházi szolgálat a római katolikus liturgiában. A játszott dalokkal és a hangszeres kísérettel a hívek liturgiába történő bekapcsolódásának segítése.
  • A fiatalabb korosztály megszólítása azáltal, hogy a Krisztust kereső fiatalokhoz a könnyűzene feltehetőleg közelebb áll, mint a hagyományos népénekek.
  • Liturgián kívüli alkalmakon történő szolgálat dicsőítő-, gyógyító-, ökumenikus összejöveteleken.

Zenekarunk általában kéthetenként, a százhalombattai Szent István Római Katolikus templomban (Makovecz templom a fő téren) a reggeli 11 órai (korábban 9-órás) szentmise keretében ad zenei szolgálatot.

Zenekarunk tagjai zenei szolgálatot adtak 2012-2014  között a szombat délelőtti – kimondottan óvodáskorúaknak szánt – szentmiséken.

A szentmisei szolgálatainkon túl most már egyre gyakrabban hívnak minket különböző eseményekre (Summerfest, keresztelő, esküvő, zenés dicsőítő alkalom).

Zenénk abszolút kortársnak számít – modern mind hangzásban, mind pedig stílusban. Vannak saját szerzeményeink is, de feldolgoztunk már több híres előadót illetve dalt (Halleluja, Let it be – Beatles, Imagine, Legyetek jók stb.), de repertoárunk elsősorban az utóbbi évtizedekben keletkezett könnyűzenei stílusú dicsőítő művekből áll.
Zenekarunk 2011 óta viseli a Noé Bárkája Zenekar nevet. Dob, gitárok, basszusgitár, elektromos gitár, zongora, furulya, fuvola és hegedű alkotják a hangszeres palettát, általában 4-8 fős énekes támogatással.
Célunk a hallgatóság szívét boldogsággal és reménységgel megtölteni és ezáltal közelebb hozni őket az örök élet forrásához.

„Aki énekel, kétszer imádkozik” (Szent Ágoston) 

A százhalombattai Halom Televízió HalomTV honlapja 2016 tavaszán készített egy félórás, kiválóan megszerkesztett portréműsort Zenekarunkról, melyet 2016.06.20-án sugároztak először. Ebből sok minden megtudható rólunk… Nagyon szépen köszönjük!


Jelenleg aktív zenekari tagok:

  • Szépfalvi Attila – zenekarvezető (gitár, ének)
  • Csordás Enikő (ének, gitár, furulya)
  • Dulai Dávid (dob)
  • Kedves Zsófia (ének)
  • Kovács Gyöngyvér (hegedű, ének)
  • Lajos Attila (ének)
  • Lajos Zsuzsanna (hegedű, ének)
  • Lajos Csilla (furulya, ének)
  • Lorx Dóri (hegedű, ének)
  • Németh András (hangosítás)
  • Némethné Szőke Zsófia (ének)
  • Pallaginé Lenkei Andrea (klasszikus gitár, ének)
  • Pallagi László (gitár, basszusgitár, ének)
  • Szamosvölgyi Máté (billentyűs hangszerek, ének)
  • Völgyi Róbert (gitár, ének)
  • Németh Eszter (vetítés)

Korábbi tagjaink:

  • Balázs Bernadett (ének)
  • Barta Zsuzsa (ének)
  • Brückner Dénes (dob)
  • Brückner Hanga (fuvola)
  • Csepregi György (zongora)
  • Erdődi Orsolya (ének)
  • Erdődi Zsófia (ének)
  • Fehér Judit (ének. furulya)
  • Giricz Renáta (vetítés)
  • Kanicsár Beáta (ének)
  • Kedves Gábor (basszusgitár)
  • Magyar Viktória (ének)
  • Matkó Rita (ének, hegedű)
  • Mikulásik Judit (ének)
  • Németh Ildikó (ének)
  • Pallagi Bóbita (zongora)
  • Pallagi Virág (ének)
  • Pintér Eszter (fuvola, ének)
  • Pistyúr Anita (ének, furulya)
  • Rucska Tímea (vetítés)
  • Svraka Gábor (hangosítás)
  • Szabó Éva (zongora, basszusgitár, ének)
  • Szatmári Mónika (ének)
  • Tóth Márton (szólógitár)
  • Wéber Tamás (hangosítás)
  • Orosz Norbert (hangosítás)
  • Tamásné Lantos Johanna (ének, hegedű)



A zenekar története röviden:

  • Bauer Gizi néni-féle időszak (1997-2003): Gizi néni hitoktatóként dolgozott Mits János atya mellett, az általa induló kis kórusban ő maga gitározik, a ministránsok énekszövegeket tartalmazó lapokat tartanak a magasba, sarkalván ezzel a híveket a buzgó éneklésre.
  • Lantos Johanna, Fehér Judit és Pintér Reni által fémjelzett időszak: mellőzve Gizi néni hangszeres kíséretét énekkel dicsőítik az Úristent és szolgálnak a szentmisén.
  • Beke Adorján-féle korszak (2003-2005): Adorján vezetésével ismét előkerülnek a hangszerek, az énekesek magját a Bartha család alkotja. Ekkor csatlakozik Balázs Bernadett, Csordás Enikő, Pistyúr Anita és Szőke Zsófia  is a zenekarhoz.
  • Szépfalvi Attila meghívása: Adorján a stafétát Attilának adja, aki rendszerességet teremt a zenekar szolgálatában.
  • 2009 – megalakul az “esztrád” zenekar Attila vezetésével. Attila megszólít 3 új tagot (Németh András, Kedves Gábor, Brückner Dénes, akik a Satu zenekar tagjai voltak), aminek okán véget ér az „unplugged” időszak. Első szolgálatunk, amikor már erősítést is használtunk 2009 Virágvasárnapján volt. (a hangosításhoz a Satu zenekar felszerelését használtuk – köszönet érte!)
  • 2009 ősz – Szabó Éva csatlakozik a zenekarhoz és szakmailag vezeti a csapatot.
  • 2011 január – Matkó Rita csatlakozik a zenekarhoz, Johannával együtt alkotják a vonós szekciót.
  • 2011 január 29. – Templomunkban a Szeretet földje imacsoport egy gyógyító imaalkalmat szervez, melyre felkérik zenekarunkat a zenei szolgálatra.
  • 2011. április 2. – az első zenekari összejövetel, melyen az alábbi tagok jelentek meg ABC sorrendben: Csordás Enikő, Giricz Reni, Matkó Rita, Pintér Reni, Pistyúr Anita, Szabó Éva, Tamásné Lantos Johanna, Brückner Dénes, Kedves Gábor, Németh András, Szépfalvi Attila. Itt fogalmazódott meg a zenekar célja, és formálódott az elnevezése.
  • 2011. április közepe – Pallagi Laci (elektromos- ill. basszusgitár) és Pallagi Virág (ének) csatlakozik, de fokozatosan a család további tagjai is csatlakoznak (Pallaginé Lenkei Andrea – ének, Pallagi Bóbita – zongora).
  • 2011 tavaszán felvettük a „Noé Bárkája Zenekar” nevet és elindítottuk saját honlapunkat (www.noezenekar.hu)
  • 2011. április 29. – Első dicsőítő koncertünk a budaörsi evangélikus templomban.
  • 2011. május 30. – Gyermeknapon a Bakáts téri Szent Ferenc templomban szolgáltunk a Daganatos gyermekekért mondott szentmisén, melyet a keresztezo.hu imacsoport szervezett. Ez az alkalom új lendületet adott a zenekar életében, melynek egyik terméke a saját honlap, másik pedig a saját dalok szerzése…
  • 2011. június 12. – Pünkösdi Szentmise templomunkban, ahol zenekarunk szolgált és a városi televízió (HalomTV) az egész szertartást megörökítette.
  • 2011. december 11. – Ádvent 3. vasárnapján a Magyar Szentek templomában szolgáltunk a Daganatos gyermekekért mondott szentmisén, melyet a keresztezo.hu imacsoport szervezett.
  • 2012. április – Szamosvölgyi Máté (zongora, orgona, ének) csatlakozott zenekarunkhoz.
  • 2012. június 3. – Szentháromság vasárnapján az Örökimádás templomban szolgáltunk a Daganatos gyermekekért mondott szentmisén, melyet a keresztezo.hu imacsoport szervezett.
  • 2012. június 9. – Zenés dicsőítést tartottunk a százhalombattai Szent István templomban, ahol legkedveltebb dalaink, imádságok, gondolatok hangzottak el.
  • 2012. szeptembertől rendszeressé válnak a százhalombattai Szent István templomban a zenekar által szervezett kedd esti imaórák és a szombat délelőtti ovis misék.
  • 2012. december 8. – Immár második alkalommal tartottunk Zenés dicsőítést a százhalombattai Szent István templomban, ahol a nyár eleji alkalomhoz hasonlóan leggyakrabban játszott énekeink és imák, gondolatok hangzottak el. Házi változatban, de szép minőségben elkészült első CD-nk, mely az előző dicsőítés felvételeit tartalmazza.
  • 2013. január 20. – Az Örökimádás templomban szolgáltunk a Daganatos gyermekekért mondott szentmisén, melyet a keresztezo.hu imacsoport szervezett. A zenekar immár állandó vendége az imacsoport által szervezett Szentmiséknek. Köszönjük, hogy ezzel a szolgálattal segíthetjük tevékenységüket.
  • 2013. május 26. – Az Örökimádás templomban szolgáltunk a Daganatos gyermekekért mondott szentmisén, melyet a keresztezo.hu imacsoport szervezett.
  • 2013. június 26. – A nagy dunai árvíz utáni hálaadó imádságon szolgáltunk a Szent István kórussal és Rónai Attila kántorral.
  • 2013. augusztus 18. – Szigetvári József (a Summerfest főszervezője és a BKK igazgatója) kérésére a Summerfest ökumenikus imádságon szolgáltunk.
  • 2013. szeptember 14-én a Templomok éjszakája országos rendezvény alkalmából Zenés dicsőítést tartottunk templomunkban, melyet agapé és záró Szentségimádás követett.
  • 2013. december 06-án a Szent István kórus által szervezett Ádventi esten 15 perces dicsőítést tartottunk, s ezáltal bekapcsolódtunk a közös adventi várakozásba.
  • 2013. december 08-án a Tűzoltó utcai gyermekklinikán az Örzők Alapítvány és a Keresztező imacsoport szervezésében Taize-i imaórán szolgáltunk, melyen azokért a szeretett gyermekekért imádkoztunk, akik daganatos vagy leukémiás betegség miatt nem élhették meg a felnőttkort.
  • 2014. február 23-tól a százhalombattai Halom TV rendszeresen készít felvételeket templomunkban a szentmisékről, melyet kicsit vágva 2 héten át sugároz a városi televízióban. E nemes evangelizációs munkában a zenei szolgálatot általában zenekarunk adja. A felvételek megtekinthetők a Videók menüpont alatt.
  • 2014. május 18. – Immár szokásosan az Örökimádás templomban szolgáltunk a Daganatos gyermekekért mondott szentmisén, melyet a keresztezo.hu imacsoport szervezett.
  • A nyár folyamán próbaként ellátogattunk egy hangstúdióba és három saját szerzeményű éneket (Istenem, arra kérlek; Bár tudnék így szeretni; Alleluja, Felmagasztal…) felénekeltünk. Különleges élmény volt számunkra, s alapvető tapasztalatokkal szolgált egy későbbi CD-lemez készítéséhez.
  • 2014. augusztus 18. – Szigetvári József (a Summerfest főszervezője és a BKK igazgatója) kérésére a Summerfest ökumenikus imádságon szolgáltunk.
  • 2014. szeptember 20-án a Templomok napja országos rendezvény alkalmából ismét Zenés dicsőítést tartottunk templomunkban, melyet agapé és záró Szentségimádás követett. Az eseményen rögzített hangfelvételből CD készült.
  • 2015. május 18. – Immár szokásosan az Örökimádás templomban szolgáltunk a Daganatos gyermekekért mondott szentmisén, melyet a keresztezo.hu imacsoport szervezett.
  • 2015. július 4-én zenekarunk meghívást kapott Vámosmikolára, ahol egy igen lelkes közönség előtt dicsőíthettük Istent. Felemelő érzés volt mindenki számára, aki ott volt. Köszönjük nekik! A felvétel megtekinthető a Videók menüpont alatt.
  • 2015. augusztus 18. – Szigetvári József (a Summerfest főszervezője és a BKK igazgatója) ismét felkért minket, hogy a Summerfest ökumenikus imádságon szolgáltunk.
  • 2016. május 6. – A Szent István templom 20 éves jubileuma alkalmából a Szent István kórus és a Noé Bárkája Zenekar közös koncertet adott a templomban. A felvétel megtekinthető a Videók menüpont alatt.
  • 2016. június 20. – A százhalombattai HALOM TV félórás, szerkesztett portréműsorával mutatta be a zenekarunkat, melyet a tavasz folyamán készítettek rólunk. A felvétel megtekinthető a Videók menüpont alatt. Köszönjük!
  • 2016. augusztus 18. – Summerfest ökumenikus imádság. Immár hagyománnyá kezd válni, hogy zenekarunk meghívást kap a szervezőktől az alkalom zenei kíséretére. Idén a saját dalokon túl bekapcsolódtunk az Apácashow című film „I will follow him” című dalába is, melyet Malek Andrea és a Chorus Matricanus kórus adott elő.
  • 2016. október 18. – Városi Ökumenikus Családi Nap a reformátusok szervezésében, ahol zenekarunkat kérték fel, hogy közös énekléssel adjunk vallási tartalmat a sport- és közösségi programok mellé.
  • 2017. május 20. – Cserkészmise a Szent László templomban. Ez volt az első szolgálatunk, mely a falusi templomban volt, bár nem teljes felállással.
  • 2017. július 9. – A vasárnapi szentmisét a Duna TV közvetítette. Érdekes és izgalmas volt a sok előkészületet látni, s részese lenni egy komoly csapat munkájának.
  • 2017. augusztus 17. – XXIV. Summerfest ökumenikus imádság. Ismét meghívást kaptunk a szervezőktől az alkalom zenei kíséretére. Idén a saját dalokon túl már közösen adtuk elő az Apácashow című film „I will follow him” című dalát Malek Andreával és a Chorus Matricanus kórussal (Füri Anna vezénylésével).
  • 2017. augusztus 26. – Családi Nap Velencén. Récsei Norbert atya hívott meg bennünket, hogy – a zenekar életében először – szabadtéren, a családi napon zenéljünk.
  • 2018. januártól László Attila is időnként bekapcsolódik a zenei szolgálatunkba, s énekhangjával, zongorajátékával erősíti a zenekart. Ez azért is jó, mert Szamosvölgyi Máté, zongoristánk családi okokból egyre kevesebb alkalommal tud közöttünk lenni.
  • 2018. július 06. – Zenekari tagunk, Csordás Enikő esküvője, ahol zenekarunk adta a zenei szolgálatot.
  • 2018 július 01-től Szent István templomunkat felújították, így zenekarunk nyári szünete novemberig tartott.
  • 2019. június Enikőnek megszületett a gyermeke, így egy időre nem jön hozzánk zenélni, de visszavárjuk.
  • 2019 szeptemberétől új tagokkal egészült ki zenekarunk: Csepregi György a zongora mellé ült, Völgyi Róbert (Robi bá) gitárszólókkal illetve énekkel színesíti szolgálatainkat és Kedves Zsófia énekével erősíti zenekarunkat. Szamosvölgyi Máté a dobhoz ült Brückner Dénes helyett. Állandó, rendszeresen járó tagokkal, jó hangulatú próbákkal és szolgálatokkal a zenekar közössége is megerősödött.
  • 2020 márciustól júniusig a koronavírus járvány (COVID-19) miatt – ahogy a nyilvános liturgiák is szüneteltek – kénytelen volt szünetet tartani a szolgálataiban. A zárt, majd később már nyilvánossá váló szentmiséken való részvételt élő közvetítéssel biztosítottuk templomunkban, melynek későbbi szerkesztett változatában a zenekar szolgálatainak korábbi felvételei is megjelentek. A felvételeket a Városi televízió is átvette, sugározta és archívumában elérhetővé tette.
  • 2020 július 28-án a Mária rádió Hitvalló című műsorában riportot készített a zenekarunk néhány tagjával a zenekar életéről, küldetéséről. A műsor meghallgatható a Mária Rádió Archívumában.
  • 2021 szeptemberében az 52. Eucharisztikus Kongresszus alkalmából a százhalombattai Barátság Kulturális Központban egy képzőművészeti kiállítás nyílt, melynek megnyitójára felkérték a zenekart néhány odaillő dal előadására.
  • 2021 szeptemberében az 52. Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére „A szeretet mindenkié” címmel a budapesti Avilai Nagy Szent Teréz Templomban megrendezésre került koncert egyik meghívott előadója volt zenekarunk. A koncert a XV. Ars Sacra Fesztivál keretében valósult meg. A koncertet élőben közvetítette a templom, mely felvétel illetve a saját felvételeink is megtekinthetők honlapunkon.
  • 2021 Adventjétől a koronavírus (COVID-19) újbóli terjedése miatt ismét hallgatásra kényszerültünk. Zenei szolgálataink 2022. március 13-án indultak újra. Ezen alkalommal László Attila is csatlakozott zenei szolgálatunkhoz.
  • Nagy örömünkre 2022 április, május során csatlakozott hozzánk Pintér Eszter (fuvola) és Lorx Dóri (hegedű) is. A dobhoz Dulai Dávid ült, így velük egészen megfiatalodott zenekarunk!
  • 2022 szeptember 20-án az Ars Sacra programsorozat keretében „Kiáltok az Úrhoz!” címmel sokszínű koncertet szerveztünk a Szent István templomban, ahol zenekarunk László Attilával szerepelt, s rajtunk kívül fellépett Pitti Katalin, Hegedűs Valér, Kilin Ildikó, Tolcsvay Béla és a Spirit együttes is. A koncert hang- és videófelvétele megtalálható a zenekar honlapján! (A szervezésben köszönet jár Borsowski Tibornak, a Spirit együttes vezetőjének)
  • 2023 nyarától Lajos Attila is csatlakozott a zenekarhoz.
  • 2023 szeptember 16-án ismét az Ars Sacra programsorozathoz kapcsolódva zenekarunk saját koncertet tartott a Szent István templomban. A koncerten a Noé Bárkája Zenekar elmúlt 12 évének szentmise szolgálata során keletkezett saját szerzeményei hangzottak el. A koncerten csatlakozott hozzánk gitárzenéjével Lorx András, Dóri édesapja is. A 1,5 órás koncertet szentmise (melyet új plébánosunk, Arany Ferenc atya mutatott be) és agapé (szeretetvendégség) követte.